Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Férfiélet, női sors – beszélgetés Müller Péterrel

  •  

Nagyon "benne van" Müller Péter a legújabb könyvében, mert – ahogyan fogalmazta -, a női lélek megértése, és a jó párkapcsolat megteremtése ebben az életében a sorsfeladata volt. Most már - 76 éves korában -, bátran mondhatja, hogy az utóbbi sikerült. Élete nagy szerelme ma is a felesége.

Szippantás az örökkévalóságból

  •  

Azt hiszem, mindannyian tudjuk, miről van szó és milyen az, amikor az örökkévalóságból szippantunk. Gyakran érzett élményemet foglalta össze ez a mondat, amire kamasz koromban találtam rá, szempontunkból mindegy, hogy én találtam ki vagy hallottam valakitől. Revelációvá lett, hogy van ilyen, létezik. Lehetséges. Szinte bármikor átélhetjük, legyen az a természetbe olvadtság meghittsége, vagy egy olyan hatás, ami kimozdít a stagnáló állapotból. Mintha valami ritkán érzett finom illat, virágillat kísérné ezeket a tudatosan megélt pillanatokat, és mindenképpen benne van az is, hogy az emberi lélek a lélegzésen keresztül kötődik össze az örök, a közös esszenciával.

Öreg sárkány visszanéz

  •  

Beszélgetés Sárai Gáborral. Borász, volt tengerész, most pszichológus, és tanítja, alkalmazza az alternatív mozgás- és masszázsterápiát, tankönyve van, vizsgáztat. Több, mint harminc éve foglalkozik keleti mozgásokkal, a taiji qigong-ot (magyaros írásmóddal csikungot) huszonkét éve gyakorolja. Naponta!

Egészségvédő algák

  •  

A keleti konyhában és a makrobiotikus alapanyagok közt is találunk tengeri zöldségeket. Élelmi értéküket az adja, hogy természetes ásványi anyag tartalmuk hamar felszívódik, lúgosítják a vért, méregtelenítenek, ezáltal fokozzák a kiválasztást, serkentik az emésztést, ezáltal a hatásos fogyókúra részei lehetnek. Mindegyik fajtának egy kicsit más hatása erősebb.

Feliratkozás az RSS csatornára

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017