Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!
Vajay Kitti

Vajay Kitti

Olyan gazdag és színes életet választott, amiben megtapasztalhatta a dolgok mélységeit és felszíneit egyaránt, amiben az öröm és a bánat, a szeretet és a harag, a boldogság és a csalódottság, a kötődés és a magány mind mind helyet kaptak. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönheti azt, hogy elindult benne egy vágy, egy keresés, ami választ kívánt találni arra, hogy miképpen képes az ember valódi belső békére lelni.

Számtalan olyan "spirituális élményben" részesült, amire sokan vágyakoznak. Idővel azonban megértette, hogy ezek is csupán ideiglenes megjelenések, amik még mindig nem a VALÓDI LÉNYEGET tárják fel.

Azt kívánta megtalálni, amin túl már semmi sem lelhető: a végső igazságot.
Saját belső útját bejárva, a személy "izgalmas" történetén túl feltárult előtte a végtelen Csend birodalma. A belső utazása itt véget ért, a keresés befejeződött.
Egyetlen lényeges dolgának azt érzi, hogy a szavakon, a tetteken vagy éppen a csenden keresztül rámutasson önmagunk valódi természetére, ami túl van a személy határain.

Az univerzum gyermeke vagy!

  •  

E fizikai világ szülöttjeként tekintve önmagadra csupán annak meghatározásai szerint vagy képes működni. Többségében saját nagyszerűségedtől elválasztva, problémáktól és gondoktól hemzsegve érezheted magad kevésnek, jelentéktelennek és korlátoltnak, vagy ezek ellen harcolva törtethetsz és hitetheted el magaddal és másokkal saját nagyságodat. De belül még mindig kicsi és kevés maradsz.

A spirituális keresés jelenségének fő oka

  •  

A spirituális keresés egyik fő oka az emberek nagy többségénél abból indult ki, hogy tulajdonképpen egész életük során képtelenek voltak elfogadni önmagukat.És ez addig a pillanatig így is marad, amíg a spirituális keresést saját magad jobbá tételének, megváltoztatásának szenteled. Ha ebben a keresésben igazán őszinte lennél magadhoz, felfedeznéd, hogy soha nem tudtál igent mondani feltétel nélkül arra a megnyilvánulásra, aki vagy. Néhány tulajdonságod kedvező számodra, melyeket előtérbe helyezel, de minden kellemetlenséget, ami a szenvedésed alapja, a leggyorsabb módon kívánod megszüntetni.

Felébredés - út a végtelen tudatosság felé

  •  

A világ, melyben élünk, egyre inkább igyekszik elhitetni lakóival, hogy semmit sem tudnak. Ezért arra ösztönöz, hogy tanulj, tanulj, tanulj vég nélkül, hátha valamiféle tudásra szert teszel életed során. A tudatlanság mámoros ködjét beszippantva végül eljutunk odáig, hogy mi magunk is elhisszük, hogy egyesek nálunk többet tudnak, s mi oly keveset. Semmi más dolgunk nem volna, mint rálelni újra arra a tudásra, ami mindannyiunkban ott van, rájönni, hogy semmi újat nem tanulhatunk, mert valamiképpen már minden ott van bennünk. Csupán elő kell hozni magunkból saját természetünket, ami ösztönösen cselekszik akkor, amikor kell, úgy ahogy kell, mindenfajta tudományos magyarázat és következtetés nélkül.

Feliratkozás az RSS csatornára

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017