Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Erőss Zsolt és a Sors kérdése

Erőss Zsolt és a Sors kérdése

Ma van Erőss Zsolt születésnapja. Ismertem egy rövid ideig, hatott rám, ahogyan ő működött: magától értetődő bizonyosság volt számára, hogy főszerepe a Hegymászó. Amikor elkezdték ismerni, megütközést keltett a név és a teljesítmény összecsengése. Erőss. Véletlen volna?

Jó dolog az élet, tisztelem, szeretek élni. Ez a kiindulópontom.

Egyszer azonban az enyém is véget fog érni. Nem tudom, hány éves leszek és hogyan történik majd. Vajon kudarc lesz? Mindamellett, amit elértem és még el fogok érni, a végén elbukom, mert „csak" valahány évet sikerült élnem. Vagy leszek egy kilencvenéves sikertörténet, széles családom körében, békésen távozom, esetleg álmomban, mert úgy még kegyesebb. És akkor azt mondják: szép halála volt.
Amit ezzel az eksztatikusan magas hőfokú életimádattal ma művelünk, gyakran nem más, mint a sors elkerülése. Élünk, mindenáron. Nem számít, hogy belül mi van, hogy régen utálom az egészet és mennék máshová, ha tehetném. Maradok, mert „nincs lehetőségem változtatni". És heti egy estébe zsúfolom bele mindazt, amit hétközben nem sikerült megélnem. Sokáig akarunk élni, mert a minőséget mennyiséggel reméljük kiváltani.
Az életszeretet csak addig van rendben, amíg nem a Rend érvényét tagadja. Azét a Rendét, ami nem ítél felettem, hanem Lát és Ad. Nincs jó vagy rossz, igazságos vagy igazságtalan vég. Ha halál van, az már időszerű.

Ki mondja, hogy a hosszabb élet értékesebb a rövidebbnél? Miért? Miért ne szerződhetnék a kevesebbre?
Van, aki negyvenöt évig él, s ezzel mutat példát. Inkább a sorsát választja. Krisztus sem jött le a keresztről, pedig megtehette volna. S a legkegyetlenebbek az arcába vágták, hogy ha isten lenne, le tudna jönni. Pedig ő csak vállalta a sorsát. Sorsának része volt az is, hogy megmutatta, mit jelent vállalni a sorsot. Érezzük, hogy ennek micsoda ereje van, de közben félünk, mert még maga a „sors" szó is olyan nehéz, súlyos, végletes – az, ami ha utolér: végem. Pedig latinul szerencsét jelent. Jószerencsét, hátszelet, könnyítést.
Szerintünk a sors kegyetlen, kiismerhetetlen, és ezért menekülünk előle. Azt hiszem, hogy ezzel lemondok a szabad akaratomról, és átadom az életemet egy szeszélyes erőnek, ami csak játszik velem. Pedig dehogy! Itt az idő váltani és együtt megérteni, hogy mi a Sors. Amikor végre megértem az Én Saját Sorsom, az felszabadít. Mert végre tudatosan dönthetek valami mellett, ami engem Éltet.
Az emberrel, aki a sorsát éli, nem történik szerencsétlenség, mert mindenben képes meglátni a tanulságot, amivel tovább lehet lépni. Mert a Sors, az Én utamon emel, támogat, lehetőséget kínál. Amikor lesújt, azt azért teszi, hogy útra igazítson. Sosem csapással kezdi, hanem csak finoman terel, irányítgat. Ha nem hallom meg, nem látom a jeleket vagy nem is tudom, hogy léteznek jelek, akkor az én vakságom miatt kénytelen egyre erősebb üzenni a Rend.
És olyan is van, hogy el akar rémíteni. Csúnya balesetet rendez, majd' végzetest, ország-világ előtt és szinte ellehetetleníti a folytatást. Pedig csak megpróbál, hogy még így is vállalom-e. Van, aki annyira erőss, hogy még így is vállalja. Féllábbal. És rá nem a végzet csap le, hanem ő maga megy a sorsához, hogy beteljesítse. Méltósággal, szabad akaratából.

Aki ma a sorsát éli, arról azt hisszük: majd töviskoszorút kap vagy magányosan fagy meg. Pedig nem, de egyelőre csak a rémisztő példákat látjuk meg, csak azokból értünk. Pedig sokan vannak már, akik a sorsukat élik, csak még nem tűnnek fel. Mert lehet sors a harminckettő, a harminchárom és a negyvenöt év is, és a kilencven is a családom körében. Mindenkinek más a sorsa. Amikor megtalálom: végre szabad vagyok. Szabadon folyhatok a medremben.

Ha megértettük Zsolt életét, sorsát és eltávozását, akkor Zsolt beteljesítette a küldetését. És akkor az emberiség számára is értelmet nyert, ami számára már rég értelmes volt.

 

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017