Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Hogyan működnek a mantrák?

Hogyan működnek a mantrák?

Mantra alatt manapság egy gyakran ismételt szót vagy mondatot értünk, azt azonban kevesen tudják, hogy az indiai vallási hagyományból származó mantrákat eredetileg meghatározott céllal és körülmények között ismételgették. A ma már közel ötezer éves tradíciónak számító mantraéneklés nagyon hatékony segítséget nyújt a ma emberének is.

De mik is tulajdonképpen a mantrák?

A mantrák rövid, de tömör, szentnek, mágikusnak tartott formulák, varázsigék, energiát, rezgést közvetítő hangmintázatok, amelyek különféle célok, illetve tudatállapotok elérésére szolgálnak.

A mantrákat az egykor élt bölcsek, a rishik tudatosan alkották meg, mint az ember tudatosodását elősegítő különleges eszközöket. Már a korai időkben úgy tartották, hogy egy adott mantra ismételgetése a mantra jelentésével összefüggő spirituális változást idéz elő a rendszeres gyakorlás következtében, és segít a tudatosodás útján szembenézni az akadályokkal. Más mantrákat arra használtak, hogy kapcsolatba lépjenek a felsőbb erőkkel és bizonyos isteni tulajdonságokat tudjanak befogadni.

Szanszkritül a „man” szótag jelentése: elme, a „tra” pedig: megszabadítani valamitől, így a mantra azt jelenti: egy eszköz az elme felszabadításához. A szanszkrit nyelv különlegessége, hogy az egyes szavak annak a tárgynak vagy minőségnek a lényegét is hordozzák, amelyet leírnak. Így ha például az ananda szót kántáljuk folyamatosan, az eljuttat a boldogság állapotába, mert az ananda szó a boldogság fogalmának hangbeli megfelelője.

Fontos tudni, hogy a mantrákat hagyományosan 108-as ismétlésekkel zengetik. Ennek oka, hogy a védikus szent iratok szerint a fizikai és szubtilis testeink 72.000 energiacsatornát (nádit), ezen belül 108 fő nádit tartalmaznak. A mantra 108-szor való kántálásával a hangrezgés átitatja a teljes fizikai és energiatestet. A szakrális éneklés vagy kántálás két szinten hat: a fizikai síkon kiterjeszti a hangrezgést, ami megnyitja a szívet. Így egyensúlyba kerül a teljes energiarendszer, a sejtek megnyílnak a finom életerő befogadására, ami segít megvalósítani a mantra által képviselt állapotot (pl. boldogság, bőség, feltétel nélküli szeretet). Minél többször zengetünk egy hangmintát, annál inkább ráhangolódunk a rezgésére, és összeolvadunk az általa képviselt minőséggel.

SNATAM KAUR KHALSA

Amerikai énekes, békeaktivista, továbbá szerzője a nemrégiben megjelent Original Light – The morning practice of kundalini yoga című könyvnek. Különleges tehetsége van ahhoz, hogy a hagyományos indiai szikh énekeket kortárs zenei környezetben szólaltassa meg oly módon, hogy az egyszerre érinti meg a modern embert és kelti fel a lélekben megbújó ősi vágyódást.

A mantrákat remekül használhatjuk egyéni célok elérésére, spirituális tulajdonságok elérésére, de az általuk képviselt felemelő, gyógyító erő különösen intenzíven érvényesül akkor is, ha nagyobb csoportok együtt énekelnek.

 

 

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017