Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Párkapcsolataink asztrológus szemmel

Párkapcsolataink asztrológus szemmel

Fotó: huffpost.com

„Azután így szólt az Úristen: Nem jó az embernek egyedül lennie, alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő. Az Úristen megteremtette még a földből a mező minden állat, s az ég minden madarát. Az emberhez vezette őket, hogy lássa, milyen nevet ad nekik. Az lett a nevük, amit az ember adott nekik. Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá. Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt és az emberhez vezette. Az ember így szólt: Ez már csont a csontomból, és hús a húsomból. Asszony a neve, mivel a férfiből lett. Ezért a férfi elhagyja apját és anyját és feleségéhez ragaszkodik, s a kettő egy test lesz. Mind az ember, mind az asszony meztelen volt, de nem szégyenkeztek egymás előtt.” (Mózes, második teremtéstörténet 18-25)

A Szentírás szavaiból is jól követhető, hogy az ember ősi vágya, hogy megtalálja a társát, akivel egy testnek, egy léleknek érezheti magát. Ha segítségül hívjuk az asztrológia szimbólumrendszerét, a jobb megértés végett, akkor ezt a következőképpen jelöljük. A kör, amely a horoszkóp köre is egyben, a teljességet ábrázolja, a mindenség körét. Ha megfelezem, ez már a lélek félköre. Ha még tovább felezem, ez az anyag keresztje. Azzal, hogy a kört megfelezzük, eljutunk ahhoz a felismeréshez, hogy egy emberen belül jelenik meg a dualitás. Vagyis minden ember saját magában hordozza a kétneműségét. Az csak a tudatosságán és a másodlagos nemi jellegein múlik, valamint a neveltetésén, hogy mivel azonosítja önmagát. Amikor behúzzuk a vízszintes tengelyt (az ún. Ascendens (felkelő pont) – Descendens (lenyugvó pont) tengelyt), már megjelenik bal oldalon az Ascendens, mint a személyiség jelölője, és jobb oldalon a Descendens, mint a külvilág – szűkebb értelemben a társ – jelölője.

A 12 állatövi jel csodálatos rendszert képez, amely valójában a 4 elem, a tűz, a föld, a levegő és a víz felosztását is magában foglalja. Tizenkettőben a négy megvan háromszor, ez azt jelenti, hogy az állatövben 3 tüzes, 3 levegős, 3 földies, és 3 vizes jel létezik. A 4 alapelem meghatározza a földi életet.

Mielőtt rátérnénk az állatövi jelek részletes ismertetésére, tisztáznunk kell, hogy mind a tizenkét jel benne van mindannyiunkban, csak különböző arányokban. Egy horoszkópban a legfontosabb, hogy hol áll az Ascendens, azaz a születés pillanatában, a születési hely horizontjának ekliptikai metszéspontja. A jel hangsúlyozása szempontjából az is nagyon fontos, hogy hol áll a Nap, hol áll a Hold, vagy esetleg egy bolygóhalmozódás.

Ha valaki tudja, hogy mi az Ascendense, akkor leginkább magáénak érezheti azokat az összefüggéseket, amelyeket a rávonatkozó jelben megtalál.

Az idézet a Gyógyulás szelencéje c. könyvem első kötetében található. A gondolatmenetet ha tovább folytatjuk és feltesszük magunknak azt a kérdést, hogy miért kör alakban ábrázoljuk a a horoszkópot - eltekintve egy-két évszázadtól amikor négyszög alakban ábrázolták a horoszkópot, az ókorban is, és napjainkban is kör alakban ábrázolják – rá kell jönnünk, hogy a kör a teljességet szimbolizálja, kivétel nélkül, minden kultúrában. Amikor a párkapcsolati elemzésbe belefog az asztrológus, elsődleges szempontja az kell, hogy legyen, hogy a párja, legyen férfi, vagy nő, és a róla alkotott belső kép már régóta ott él a lelkében. Jung az általa megfogalmazott animus – anima ellentétpárral nem kevesebbet állít, mint, hogy mindannyiunkban ott van egy ősi kép a másikról – az örök nőről, az örök férfiról – amit természetesen befolyásolnak az anyánkkal és az apánkkal kapcsolatosan megélt folyamatok, illetve a hozzánk legközelebb álló női, vagy férfi nemű rokonok életvitele, közelsége. Ez abban az esetben is igaz, ha az illetőt állami gondozásba adták és kicsi korától kezdve nevelőkhöz került, akkor rá az ellenkező nemű nevelője lesz meghatározó hatású a párválasztását illetően, illetve a saját nemi identitásában, szerepkörülményeiben az azonos nemű nevelő lesz a legnagyobb befolyással.

Ezeket a pszichológiai szabályokat ha alkalmazzuk egy horoszkóp vizsgálata, közben, az előbb említett kör ábrán a horizontális, vagy más néven vízszintes tengely kettéválasztódik a meridiánnal, vagy más néven függőleges tengellyel. Ahogy a képet nézzük, a bal oldali tengely, amit Ascendensnek nevezünk minket képvisel és életünk folyamán leginkább ahhoz a jelhez idomulunk, alakulunk, amelyben ez az Ascendens található. A tengely jobb oldali fele, más néven Descendens (Ascendens = felkelőpont, Descendens = lenyugvó pont a születésünk pillanatának adott földrajzi hely horizontjának a látszólagos nappájával (ekliptikával) alkotott metszéspontja) képviseli számunkra a külvilágot és azon belül leginkább azokat az embereket, akik társként szóba jöhetnek az életünkben. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, hogy a társunk lenyomata már régóta bennünk él.

Ezért sosem az számít, hogy ki is a másik ember, akiben belehabarodunk, akivel együtt szeretnénk élni az életünket, hanem a bennünk élő kép róla és ebbe a képbe leszünk szerelmesek. A szerelmi csalódás az a pillanat, amikor rádöbbenünk, hogy az általunk kialakított kép és a valóság között óriási az eltérés. Ettől még lehet társkapcsolatban folytatni, de a legfontosabb, hogy tisztában legyünk azzal, hogy minden elvárásunk a bennünk élő társunk felé fogalmazódik meg, és „ezt akarjuk végrehajtatni” azzal az emberrel, aki egyébként egy vadidegen, csak éppen most sikeresen rávetítettük az animánkat, vagy az animusunkat. (Animának nevezi Jung a férfiakban élő női ősképet, animusnak a nőkben élő férfi ősképet.)

Az eddig elmondottakból következik, hogy valójában önmagunkba vagyunk szerelmesek, vagy „önmagunkból” ábrándulunk ki. A párkapcsolati problémák minden esetben az önismeret hiányából adódnak, valamint azoknak a mintáknak az ismétléséből, amelyeket felmenőinktől tanultunk el, és sikeresen ismételjük a rossz beidegzéseket. Ha önmagunkkal képesek vagyunk együtt élni elfogadásban, szeretetben, kiegyezésben, akkor egy másik emberrel is. Ezért idétlenség lenne bármilyen asztrológiai tanácsadáson elküldeni a páciensünket azzal a tanáccsal, hogy cserélje le a házastársát, vagy ne ezzel a lánnyal nősüljön meg, vagy ne ahhoz a férfihoz menjen férjhez. Ennek ugyanis semmi értelme.

Amikor nem jövünk ki egy másik emberrel, akkor a legegyszerűbb őt leválasztani, de azokat a feszültségeket, azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk meg, azokat továbbra is ott tartjuk talonban és a következő választásunknál ismét ugyanolyan embert fogunk kiválasztani, akivel előbb-utóbb ugyanazok a gondok fognak jelentkezni, és kísértetiesen hasonló cipőben érezzük magunkat. Kicsit magasztosabban fogalmazva őseink régi beidegzését, elrontott kapcsolati viszonyait ismételjük újból és újból, hiszen zsigerileg ott vannak bennünk és majdhogynem azt mondhatjuk: „nekünk kellene megváltani az egész rokonságot, nekünk kellene bölccsé válni, hogy mintegy úrrá legyünk évszázados családi beidegződéseken, problémákon”. Egy korrekt asztrológus az egyénben rejlő gondok, ellentmondások gyökerét látja, és erre hívja fel a figyelmet.

A társkapcsolat ugyanis nem süllyeszthető le a fogyasztói társadalom szintjére: „nem tetszik már Kati vagy Gyuri, nem úgy viselkedik, ahogy szeretném, lecserélem, mint ahogy az elromlott porszívómat is lecseréltem a múlt héten”. Még a lecserélt porszívó is rövid időn belül elromlik, ha hadilábon állunk a porszívózással. Asztrológiai szemlélettel fogalmazva, ha valakinek Mérlegben van az Ascendense, abból következik, hogy a szemben lévő jelben – a Kosban – van a Descendens. A Kost az asztrológia a Mars bolygóhoz sorolja, amit a harc, háború, agresszió bolygója, de természetesen a férfiasság bolygója is. Ha az adott hölgy horoszkópjában a Mérleg a felkelő jel – az Ascendense – akkor a Kosban lévő Descendenséből az következik, hogy csak olyan férfiakra indul be, akik férfiasak, energikusak Addig a hölgynek tetszik is a dolog, míg a férfiak temperamentumában, küllemében, önmaga irányában nem tapasztal romboló szándékot, de abban a pillanatban, ha a férfi agresszívvá válik, az összetartozó fogalmakat szét akarja választani. A férfiasságot lehasítja az agresszióról, vagy fordítva és arra vágyik, hogy a férfi legyen harmonikus, nyugodt, békeszerető és az indulatosságot azt hagyja kívül az ajtón. Ha ezt egy férfi tényleg így meg tudná csinálni, akkor a Mérleg Ascendensű nő már ki is ábrándulna belőle. Ugyanis a horoszkópunkban az Ascendensünk tükre a Descendensünk jele. Miután a kör ábrán a baloldali résszel azonosulunk, a jobboldali részt – a Descendens felőli oldalt – külvilágnak tekintjük. Ez azt jelenti önismereti szempontból, hogy az ehhez tartozó értelmezéseket, analógiákat magunkból kiutasítjuk, szelíden fogalmazva nem szeretjük, erőteljesebben meghatározva: hadilábon állunk velük.

Az előbbi példánk esetében egy Mérleg Ascendensű ember a szelídségnek, a nyugalomnak, a harmóniának a mintaképe. Ezzel azonosul és száműzni akar mindent, ami a Mars bolygó alá tartozik. Elsődlegesen az agressziót. Feltételezem, hogy mindenki találkozott már a jin és a jang taoista ábrázolásával. A világban minden jelen van. Semmit nem lehet száműzni, elfojtani, mert minden előtör, minden megjelenik, ismételten a létbe kívánkozik. Ha az agressziót száműzni akarjuk, az agresszió meg fog jelenni a külvilág felől. Ha önmagunkban nem kívánjuk elismerni az agressziót, akkor be fog köszönni az ajtón, szemben fog jönni az utcán, vagy súlyosabb esetben, frontális karambolként az országúton. Ezzel azt akarom mondani, hogy az ilyen típusú békére vágyó ember lesz az első, akibe belekötnek. Aki nem érti, hogy miért kapott tényleges, vagy átvitt értelmű pofont az élettől. Aki súlyos esetben a saját agressziójával nem tud mit kezdeni, számíthat arra, hogy valamilyen elváltozásban, autoimmun betegségben, esetleg rákban élheti meg. Ezekben az esetekben szó szerint önmaga ellen fordul. Ez azért történik, mert amit nem kívánunk megélni, azt a tudattalanunkba hárítjuk és ezért a tudattalan kerülő úton értesít minket arról, hogy mit folytunk el, mivel nem akarunk szembesülni, ill. mit kellene ismét integrálni (beépíteni) magunkba, abból, amit száműztünk, amit nem akarunk elfogadni saját tulajdonságunkként. E mögött elsősorban a neveltetésünk áll, szüleink felfogása szerint megtanultuk, hogy a világban mit kell jónak és mit kell rossznak tekintenünk.

Onnan kell kiindulnunk, hogy mit tekintünk értéknek az életben. A legegyszerűbb válasz az, hogy azt tekintjük értéknek, amire megtanítottak a szüleink, esetleg későbbi időszakban nevelőink, tanáraink. Manapság a fogyasztói társadalomban a médián keresztül próbálják befolyásolni a tudatunkat azok a reklámok melyek a fogyasztásra próbálnak ösztönözni, és kevésbé tájékoztatni. Ez utóbbi már odáig fajul, hogy kifejezetten a nők szempontjából egyre nehezebb helyzetet teremt. Nem mindegy, hogy egy nő hogy néz ki, mennyire divatos, van-e rajta zsírfelesleg, súlyfelesleg, ránc, hogyan öltözködik, hogyan festi magát. Nem véletlen, hogy a legújabb statisztikák alapján a nők 95%-a nem érzi jól magát a bőrében. (Férfiaknál ez az érték 80%.) Mindkét számérték elgondolkodtató. Feltehetjük azt a költői kérdést: kinek, vagy kiknek az érdeke, hogy ne legyünk elégedettek önmagunkkal, hogy ne szeressük kellőképpen magunkat, hogy állandóan féljünk, szorongjunk attól, hogy valami nem elégséges, hogy mi nem vagyunk elégségesek. Ez a félelem ugyanis állandóan arra sarkall, hogy ne nyugodjunk meg, hogy változtassunk, szerezzük meg azokat az „értékeket”, társadalmi státuszokat, melyek ideig-óráig betöltik a látszatbiztonság lehetőségét, hogy azután újabb kalandra induljunk és megint igyekezzünk pótolni azt ami hiányzik, úgy anyagi, mint lelki téren. Az eddig elmondottakat tekintsük nyugati társadalmi látleletnek.

Távol-Keleten, különösen Indiában a házasságok az égben köttetnek. A szülők elmennek az asztrológushoz és tanácsot kérnek, hogy ki lenne jó az ő fiukhoz, lányukhoz társnak. Mit válaszol egy indiai asztrológus, nem tudom, sosem jártam még Idiában. Mint közel negyven éve a pályán mozgó asztrológus úgy gondolom, hogy az asztrológiának s ezen keresztül asztrológusnak nem az a feladata, hogy eltanácsoljon egymástól embereket, vagy rábeszéljen egymásra párokat, hanem megmutassa kettejük közös pozitív nevezőit, illetve rámutasson a legtöbb feszültség forrására. Amikor szerelmesek vagyunk, akkor tükör által homályosan látunk. Hogy egész precízen fogalmazzak, csak bizonyos dolgokat akarunk látni, illetve észrevenni és a számunkra kedvezőtlen, nem tetsző viselkedést szó szerint észre sem vesszük. Ebben az időben „erre esik a vakfoltunk”.

Nem véletlen az ismert mondás: „A szerelem vak.” Legelőször is szeretnék eloszlatni egy rendkívül súlyos félreértést. A házastársunknak nem az a dolga, hogy minket boldoggá tegyen.

A boldogság egy belső élmény, átélésen alapul, s ezáltal mélységesen intim. Ebből következik, hogy senki sem tud minket boldoggá tenni, csak mi, saját magunkat. Az, hogy valaki számunkra kedvezően viselkedik, örömet okoz, „hasznunkra van”, elég gyakori az életben. Mégsem vagyunk ettől boldogok. Miért is nem? Hiszen lehetnénk! Hiszen ha kinyitjuk a szemünket és reggel csodálatos napsütésre ébredünk, már attól is eltölthetne a boldogság. Ha finom reggelivel ajándékozzuk meg magunkat, vagy ajándékoznak meg mások, attól is eltölthetne a boldogság, vagy ha utazunk egy közlekedési eszközön és valaki ránk mosolyog, viszonyozhatjuk és már ez is boldoggá tehet minket. Ha beleharapunk egy mosolygós almába, vagy körtébe élvezve annak zamatát ez is boldoggá tehet minket. Csak rajtunk múlik, hogy mitől, és mire leszünk boldogok.

Pár évvel ezelőtt vetítettek egy csodálatos filmet a mozikban. Az volt a címe: Angyalok városa. Ott az egyik angyal gyönyörködve a piacon a körtékben azt mondta, hogy többek között azért akar ember lenni, hogy megkóstolhassa, hogy milyen a körte íze. Minden jó, ha elfogadjuk és minden rossz, ha annak éljük meg. Maurice Matterlinck, ismert meseíró és filozófus a Bölcsesség és végzet c. könyvében fogalmazza meg: „Nem az a lényeges, hogy milyen események érnek minket, hanem hogy hogyan éljük meg azokat.” Ismét előtérbe kerül az önismeretünk fontossága. Az ezoterikus hagyományok szerint a létbe mi akarunk leszületni. Élvezzük! Még a fájdalmas dolgokat is felfoghatjuk számunkra pozitív tanító eszközként. Nem beszélve az emberségünk egyik legfontosabb tulajdonságáról, hogy együtt érezhetünk a világ összes szenvedő emberével, állatával.

Az elmúlt években a magyar mozikban vetítettek egy csodálatos filmet. A címe: Ha eljön Joe Black. Pazar szereposztásban, közel három óra hosszúságú elképesztően megszerkesztett filmet láthattunk. A történet nagyjából arról szól, hogy egy ember 65 éves korára számot vet az életével, találkozik a megszemélyesített halállal, aki azt mondja neki, hogy mivel olyan jó ember volt, felkészülhet a halálára, lerendezheti az életét, és addig amíg ez megtörténik addig ő körülnéz a Földön. Nem kívánom teljes hosszúságában elmesélni a filmet, hátha van kedve a Kedves Olvasónak megnézni, egy részletet azonban mindenképpen szeretnék kiragadni. Teszem ezt azért, mert az idős rákos néger asszony szájából elhangzó mondatok az élet Ars Poetica-jaként is megfogalmazhatók. A halál, akit Brad Pitt játszik a filmben, beleszeret a főszereplő Anthony Hopkins lányába és bemegy a kórházba meglátogatni. Ott fekszik egy idős rákos néger asszony, aki tört angolsággal beszél. Észreveszi, hogy Brad Pitt azaz a halál szerelmes. Ő tudja, hogy Brad Pittnek mi az eredeti szerepe, s ezért azt mondja neki:

- Mint, aki jön szigetre vakációra, a napon nem megégni, csak barnulni, aludni, de nem csípni a szúnyog, de igazából ez megtörténik, ha sokáig marad. Inkább a szép képet vinni haza, ami most a fejedben van. Nem lenni bolond. Mi is egyedül lenni itt. Ha szerencse van, talán elvinni magunkkal néhány szép képet. - És van elég szép képed? – kérdezi Brad Pitt. (Joe Black)
-Van… - válaszolja az idős asszony és lehunyja szemét. Látni rajta, ahogy kisimulnak a vonásai és boldogan tér örök nyugalomra.

 Talán mindannyiunknak jobban oda kell figyelni arra, hogy legyenek szép élményeink, képeink. Talán egy párkapcsolatban is ezen van a fő hangsúly, hogy figyeljünk egymásra és a közös élményeinkre, képeinkre, s akkor talán végre boldognak érezzük magunkat.

A Napi Elemózsia magazin első, 2012. decemberi számából.

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017