Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

A sóról

A sóról

Miért óv bennünket a mai orvostudomány oly hevesen a sófogyasztástól? Miért fogyaszt a modern táplálkozással az ember több sót, mint amennyit kellene? A jóléti államokban a széles körben elterjedt húsfogyasztás következtében rendkívüli mértékben megnőtt a sófogyasztás is, mivel a húsételek többségét sóban tartósítják, illetve a hús miatt kívánja az ember a sót. A só viszont vonzza a folyadékot - és máris az egészséges egyensúly fölbomlásáról beszélhetünk.

Civilizációnk fenyegető betegségei a hús és a só kombinációjából lépnek fel: mint például a szívinfarktus, a magas vérnyomás, a vese megbetegedései, és még egy sor olyan kór, aminek oka többnyire egyedül a sóra vezethető vissza. Amennyiben azonban a különböző népek hagyományában gyökerező étkezést tekintjük, például a japánokat, feltűnik a só elfogulatlan használata. Általánosan ismerik a naponta rendszeresen fogyasztott sós termékeket, mint például a miszót (tengeri sóban erjesztett szójababkrém), sóban eltett zöldségeket, és fűszerkeverékeket, meg a szezámsót. A hagyományos népi orvoslás a só jótékony tulajdonságait gyulladás- és fertőzésgátló, valamint meleget adó hatásában látja.

A sót az emberi test egyik legfontosabb egészségőrzőjének kell tekintenünk. Régi kultúrák szokásai is bizonyítják, hogy a sót nem csak ízesítőként becsülték nagyra, hanem egészséget támogató minősége miatt is. A görögök azt tartották, hogy a kenyér (a gabona) és a só az istenek ajándéka. (A kenyér és a só még ma is sok helyütt ünnepi kellék, szimbólum.)

Az indoeurópai nyelvekben a só szó a rómaiak Salus egészségistenének nevéből származik. (angolul salt) A Bibliában is számos utalás található a sóra. „Sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt, néked és a te magodnak veled” ( Mózes IV. könyve 18:19 ) - amely az egyik magyarázat szerint annyit jelent, hogy a só nem romlik meg, tehát örökkévaló. (Képletesen szólva nekünk is azért kell fogyasztanunk a sót, hogy ne romoljunk.)

Kassziodorusz, az 5. századi államférfi egyszerűen, de érzékletesen fejezte ki magát: „Jóllehet, hogy lesz, aki nem keres aranyat, de nem él ember, akinek ne lenne szüksége sóra.”  Egy hindu mondás azt tartja, hogy élete során mindenkinek meg kell ennie a maga sómennyiségét, de ezt helyesen kell beosztania, mert minél hamarabb fogyasztja el, annál hamarabb hal meg.

A sórólTestünk kb. 100 gramm sót tartalmaz, és ennek állandó szinten kell lennie. Ha sózzuk ételeinket, ásványi anyag egyensúlyunkat segítjük. A só fontos rendeltetése, hogy a sejtfalak - főként a véredények falainak - folyadék áteresztő képességét szabályozza. A megfelelő mennyiségű só jelenléte föltétlenül szükséges a vérben a funkció kiegyensúlyozottsága miatt, és hogy a fölösleges víz automatikusan kiválasztódjék a veséken keresztül. Amennyiben só nélküli diétát folytatunk, a szervezet működéséhez a sót a szövetekből kölcsönzi. Ez azonban ha nincs elég raktáron, könnyen mellékhatásokhoz vezet, mint például a húgyvezeték megbetegedései, fehérje a vizeletben. A sóban gazdag étkezés viszont automatikusan folyadékot vonz maga után, mivel a szövetek és a bőr vizet kíván!

Mennyi sóra van tehát szüksége az embernek? A válasz lehetetlen, egyéne válogatja. Az igény napról napra, szinte az időjárással együtt változik, függ az ember tevékenységétől is. A napi átlag sófogyasztás 20-40-60 grammig terjed. Indiában fejenként naponta átlag 5 gramm sót fogyasztanak, az USÁ-ban 28 gramm az emberek napi átlag sófogyasztása. (Az ételekben 30-szor több só van a szükségesnél. A készételekben rejtett sótartalom van, főként a húsételekben a tartósítás miatt - erre utal a szalámi, a szósz és a saláta szó is, ami valószínűleg a salt szóval függ össze. Sőt, jégkrémekbe, üdítőkbe is tesznek sót!)

A só felfedezése

Sót a tengerből nyertek először. A lápok, mocsarak mikroorganizmusok színezte vörös földjében fedezte fel először az ember. Elődeinkre mély benyomást tett a vörös szín és a sós íz hasonlósága a vérrel. Az első települések sóbányák környékén voltak, számos helységnév utal erre. A Salz, Solar, Sonne (só és Nap) azonos tőről fakadó szavak, ez azt mutatja, hogy a só is - miként a Nap - életünk alapja. Amióta élet van a tengerben, az élőlények sejtjei tartalmaznak sót (NaCl).

Korán felismerték, hogy a sóbányászat igen nehéz és hosszadalmas munka, a tengerből viszont ülepítéssel, napon szárítással nyerhető só. Azonban Közép- és Észak-Európa esős területein nem volt elég napfény, ezért itt az ár-apálykor partra mosott tőzeget használták  sózásra. Megszárították, elégették, a hamut tengervízben mosták, megszűrték és nagy agyagedényekben főzték. Így 90 %-os sótartalmú főzet keletkezett, amit a tűz mellett lapos tálakban szárítottak. Sólepények keletkeztek, melyeket fizetőeszközként használtak föl. (Az angolban még mindig úgy hívják a fizetést, hogy "salary ". Ez is a salt =só szó rokona).

A sóbányákban lévő kősó hosszú idő óta száraz állapotban van. A víz egyensúlyozó elemének hiánya a bakteriológiai élet hiányával együtt a kősót kiegyensúlyozatlan ásvánnyá teszik. Ezenkívül a hegy gyomrában hosszú ideig tárolódik, és ebben az élettelen környezetben sok gipsz (kalciumszulfát) keletkezik.

A tengerisót még ma is úgy nyerik, mint 5 ezer évvel ezelőtt, szárazföldre vezetik a tengervizet és szárítják: 40 liter tengervíz 1 kg sót ad.

A kereskedelembe kerülő sók közül a finomítatlan, szürke, nem szűrt, nem teljesen kiszárított tengerisó a legjobb, ugyanis csak ez tartalmazza a tengerben természetes állapotban előforduló összes biológiai nyomelemet. Ezenkívül ebben a sóban még van élet, bizonyítja ezt, hogy még képes gázokat közömbösíteni, gyulladásokat megnyugtatni, és a szervek kiválasztási tevékenységét aktiválni. Egyes szerzők szerint (Zeané Lao Shin) a finomított tengerisó inkább káros, mint nem, mert a feldolgozás során a frakcionált desztillációval és a magas hőmérsékleten szárítással megváltozik az ásványianyag tartalma, a biológiai felépítése. A szürke tengerisó se nem piszkos, se nem tisztátalan, hanem agyagot tartalmaz. Ez az a "por", amiből lettünk, amivel az emberi test még mindig közeli rokonságban áll.

A tengerisóban tehát nyomelemeket, mikroalgákat is találunk, kicsi, de szükséges mennyiségben. A megfelelő mennyiségű tengerisó használata erősíti általános egészségünket, mivel vérünket alkalizálja, azaz elősegíti a sav-lúg egyensúlyt. Erősíti ezenkívül a vörös és fehér vérsejteket, így növeli ellenállóképességünket. A tengerisó kiegyensúlyozott használata tehát támogatja szerveinket, különösen a vese és a szív működését.

A sófogyasztás különböző formái

Hasznosak a fermentált szójatermékek is, úgy mint

  • a miszó: erjesztett szójababkrém, só helyett használják levesek, főételek és pástétomok fűszerezésére, és gyógyszerként. Erősíti az immunrendszert, felépíti a bélflórát, szabályozza a vér koleszterinszintjét. A tenger 2,8 %-os sótartalmával  ellentétben a miszó 18,5 % sót tartalmaz.
  • a szójaszósz, a miszó készítés mellékterméke (tamari - csak szójababból és tengerisóból, shoyu - ezenkívül valamilyen gabonát is tesznek hozzá, leggyakrabban árpát, búzát vagy rizst).

A szójabab olajat is tartalmaz, amely ezekben a termékekben a sóval együtt ideális táplálékot képez.

A tengeri növények - algák - is tartalmaznak ásványi anyagokat, úgy, mint a hagyományosan előállított, fermentációval savanyított zöldségek. (kovászos uborka, hordós káposzta). Ezek kielégítik ízlésünket és só igényünket.

Az umeboshi szilva nyersen értéktelen gyümölcs, tengerisóban fermentálva gyógyszer. 20 % sót tartalmaz. Minél öregebb, annál lágyabb a só íze. Lúgosítja a vért, ezáltal erősíti az immunrendszert. A szilva leve, az umeecet saláták pástétomok sózására alkalmas.

Gomászió, szezámsó

Szezámmagból és tengerisóból áll. Előállítása régi keleti hagyományt követ: A szezámmagot és a tengerisót külön pirítják meg, szárazon, majd együtt őrlik, aminek következtében, minden egyes sószemcse megköt szezámolajat. Ezért nem okoz szomjúságot a szezámsó! (A keverék aránya: 1 evőkanál só, 15 evőkanál szezámmag.) A szezámolaj telítetlen zsírsavakban és lecitinben gazdag, erősíti az idegrendszert, semlegesíti a savasodást, miközben a tengerisó a kiválasztást és az anyagcserét serkenti. Mindezek miatt a gomászió különösen értékes élelmiszer, és minden étkezésnél az asztalon a helye! Mint a tahinnak (szezámmag krém), a gomásziónak is mogyoró jellegű íze van, így például az egyszerű vajas kenyeret is rendkívüli aromával gazdagítja.

Gyógyhatások

A miszó, a szójaszószok, a szezámsó, és az umeboshi szilva gyógyhatású különböző jin típusú egészségügyi problémáknál, mint például hasmenés, hányinger, fejfájás. Példaként megemlíthetjük azt az esetet, amikor Magyarországon nyaraló csernobili gyerekeknek főztünk ebédet. A sugárterhelés következtében - ami szintén jin hatás - egyiküknél-másikuknál - gyakran jelentkezett fejfájás, amit egy kiskanál gomászióval nagyon hamar elmulasztottunk. Ehhez hasonlóan, más jin okokra visszavezethető fejfájás vagy hányinger, például terhességi hányinger vagy tengeribetegség esetén is alkalmazhatjuk a szezámsót.

A makrobiotikus étrendajánlat tartalmazza a tengerisó és a tengerisó alapú élelmiszerek mérsékelt és rendszeres fogyasztását. Szemben áll ez a mai felfogással, miszerint a sót kerülni kell, sőt étrendünkből kiiktatni a legjobb. E téves elképzelés a mai kiegyensúlyozatlan diétákra reagál, és egyben a makrobiotikus alapelvelv szép példája, miszerint az egyik szélsőség vonzza ellentettjét.

Az átlagos táplálkozású ember viszonylag nagy mennyiségű állati terméket és tejterméket fogyaszt, ezekben magas a só mennyisége. A tehéntej literjében 1,6 gramm só van, 3-szor annyi, mint 1 liter anyatejben. A húsok és a tejtermékek zsírban is gazdagok. A túlzott mennyiségű só, zsír és fehérje kombinációja különösen káros az egészségre, nem könnyen bomlanak le a testben, hanem elraktározódnak és halmozott egészségi problémákhoz vezetnek.

A másik probléma a fogyasztott só minősége. Az asztalisó többszörösen feldolgozott termék, ásványi anyagait eltávolították, bár később jódozzák, hogy a golyvát, pajzsmirigy megnagyobbodást megakadályozza. Mivel a szükséges tápanyagokat kivonták belőle, gyakran kívánunk nagyobb mennyiségű sót, amint a test jelzi a hiányt bizonyos ételek iránti leküzdhetetlen vággyal.

A túl sok cukor, drogok vagy gyógyszerek savasító hatásuk miatt, a vér sav-lúg egyensúlyának helyreállítását célozva ásványi anyagot vonnak el a szervezetből, s ezért kívánjuk a sót. Viszont minél több sót eszünk, annál több vízre van szükségünk, és ezt a vizet a só vissza is tartja a testben, úgy, hogy nem tudjuk kiválasztani. A só összehúzó elem, nyálkát termel. Ha túl sokat fogyasztunk belőle, székrekedést, magas vérnyomást, nyombélfekélyt, szív- és veseproblémákat okozhat. Fáradtság, álmatlanság, néha téboly, erőszaktétel lehet a következménye.

A szervezetben lerakódott túl sok só tünetei: sötét bőr, összeszorított fogak, a szemfehérjében vörös vérerek, kemény izmok, sötét vagy barna vizelet. A széklet kemény, száraz és formája a kecskééhez hasonlít. A sok hús és szalámifélék, kolbász fogyasztása veszélyes, mert ezek túlzott mennyiségű sót tartalmaznak, és aki ezekből bőven fogyasztott, sok sót raktározott el a szervezetében. Kiegyensúlyozott makrobiotikus étkezés, kevés só, sok nyers saláta, gyümölcs javallt. Segítenek még a fürdők és a forró tusfürdő.

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017