Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Az örömről, mely bennünk rejlik

Az örömről, mely bennünk rejlik

Mottó: Miért is írok? Azért hogy örömet szerezzek magamnak és Neked, kedves Olvasó! Mindenki azt tanítja, amit leginkább tanulnia kell, tartja a mondás. Miért is írok, amikor minden gondolatomat már leírták valahol és valamikor? Ha foglalkoztat egy kérdés, akkor utánajársz és kiderül, ezt mások már milyen jól megfogalmazták helyetted. Miért gondolom akkor, hogy írnom kell?

Amire napjainkban leginkább szomjazunk az a kommunikáció. Információ áradat jön velünk szemben nap, mint nap, feldolgozni sem tudjuk. Hol van az ember a gépesített, monoton, elektronikus világban? Keressük a helyünket, kutatjuk a jövőt, de nehezen lépünk túl a múltbéli tapasztalatokon, korábbi beidegződéseinken. Pedig a fejlődés az állandó változásban rejlik. És abban, hogy örülni tudjunk a mindennapok apró csodáinak, már, ha egyáltalán felismerjük azokat.

A nagy csodát várjuk, ami megváltoztatja majd az életünket. Nekünk kell változnunk hozzá, hogy bekövetkezzen a változás. Észrevenni a jeleket, tanulni a hibákból, megtanulni elfogadni a másikat, a másságot és vele együtt önmagunk gyarlóságait is. Elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és változtatni rossz szokásainkon, beidegződéseinken. Megfelelési kényszer nélkül élni, alázattal és felelősségteljesen felvállalva életünket, végezve hivatásunkat, szeretettel viszonyulva embertársainkhoz. Elfogadni azt, hogy csak akkor segítsünk másokon, ha azt a másik kéri. És lássuk be azt is, nem mindig tudunk segíteni. De valamit akkor is tettünk, odafordultunk a másik felé, akinek lehet, hogy csak épp ennyi szeretettel teli impulzus kellett, hogy maga találja meg a megoldást.

Mert a megoldás kulcsa bennünk rejlik. Fel kell fedezni. Ehhez persze társaink segíthetnek hozzá leginkább. Az a bizonyos támogató csoport, aki közvetlen közelünkben vagy néha távolabbról segíti fejlődésünket. És a konfliktushelyzetek, amelyekből a legtöbbet tanulhatjuk, ha jól értelmezzünk – adott esetben támogatóink segítségével.

Vannak, akik magányosan haladnak ezen az úton. Ők azok, akik nehezen vagy egyáltalán nem képesek segítséget elfogadni másoktól. Számukra az az egyik legfontosabb, hogy őszinték legyenek önmagukhoz, hisz hiteles képet csak így kaphatnak. A magányosok még inkább keresik Istent, hogy - valójában saját maguk számára megfogalmazott - kérdéseikre választ kaphassanak.

Igazából mindannyian keressük Őt. „Hol van, hol rejtőzik Isten?" – kérdezzük. A válasz egyszerű: „Ott van bennünk, a legmélyebb önvalónkban, a középpontunkban." Egyszer a fellegekben járunk, ott is Őt keressük, máskor alászállunk a fizikai lét legmélyebb bugyraiba, kapaszkodva keressük, hogy segítségével szabadulhassunk mindennapi terheink alól, ő adjon feloldozást bűneink, gyengeségeink alól.

A középút - az arany közép, ahogy azt az ókoriak nevezték - megtalálása vezet el minket ahhoz, hogy középpontunkból kiindulva, a szélsőségeket már egyre ritkábban megélve teremtsünk harmóniát az életünkben. Horatius szerint az arany középút (aurea mediocritas) metaforája egy hajó. Licinus Murenához írt költeményében így fogalmaz:

 

„Akinek szívében arany közép tart súlyegyent, azt nem nyomorítja rozzant putri szennye, nem nyomorítja bántó udvari pompa."

 

Azt vallotta, hogy nem szabad szélsőségek szerint élni, mindig meg kell találni a középső utat.

Horatiusi alapelvei között más fontos gondolatokat is találhatunk:

„Egy költeményt 9 évi írás és tökéletesítés után tárhat napvilágra minden költő." – Ez a 9-es ciklust jelzi, amely egy teljes kört jelent az ember életének egy szakaszában.

„Merj gondolkodni!" – Ez lehetne akár az ébredés alapgondolata is.

„A költeményeknek nem csak gyönyörködtetnie, hanem gondolkodtatnia is kell."– Öröm és eszmeiség, lélek és szellem egysége minden tanító számára alapkövetelmény. A tanítványok örömére és okulására.

A szélsőségek útját járva előbb-utóbb el kell jutnunk a középútra, hiszen ha tapasztalatainkat, szervezetünk vészjelzéseit jól értelmezzük, levonjuk a megfelelő konzekvenciát.

Az aranyközépút Buddha egyik nagy felismerése és tanítása is. A hármas útelágazás vágyak és tagadások közötti középső ága. Olyan út választása, amely nem jár kompromisszumokkal, hanem az Univerzum által felkínált harmadik utat jelenti. Az ego teljes feladása szükséges hozzá, az isteni rend teljes elfogadása és az egyéni helyes mérték megtalálása. Mert ez mindenki számára mást jelent. Meg kell találnunk a saját utunkat, amelyre csak a teljes önismeret és önfeltárás által juthatunk el. És nem az számít, hogy mások mit mondanak rólad, hanem az, hogy te ebből milyen következtetéseket tudsz levonni a saját életedre vonatkozóan. Akkor jársz a helyes úton, ha közben jól érzed magad és nem mások elvárásának, a divatnak, a sztenderdnek akarsz megfelelni. Ha már nem érzel haragot, erőszakot, fájdalmat, félelmet, irigységet, akkor minden bizonnyal jó úton jársz.

Visszatérve ókori költőnkhöz és filozófusunkhoz, Horatius sem vetette meg az élvezeteket: „Holnap mi lesz majd? Azt ne kutasd! A sors ahány napot nyújt, vedd nyereség gyanánt, s a táncot és édes szerelmet meg ne tagadd fiatal-magadtól."

Hit, türelem, alázat és bizalom a kulcsa a változás gördülékenységének. És örüljünk mindennek, ami minket tanít és gyönyörködtet.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017