Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Bódhiszattvává válni: 4 fogadalom a megvilágosodás felé vezető úton – 2. rész

Bódhiszattvává válni: 4 fogadalom a megvilágosodás felé vezető úton – 2. rész

Kedves Utazó! Úgy érzed, hogy rendelkezel azzal, ami a Bódhiszattvává váláshoz szükséges? Készen állsz rá, hogy igaz életet élj minden érző lény javára, akkor is, ha nincs igazság, amit szolgálj, és nincsenek mások, akiknek szolgáltass?

(A cikksorozat első részét itt találod.)

Gondolod, hogy képes vagy egy egész hetet együtt tölteni a családoddal úgy, hogy ne kelj ki magadból?

Úgy gondolod, hogy a türelem és együttérzés, amire szert tettél, elegendő lesz ahhoz, hogy ne szippantson magába a dráma örvénye?

De mi a csuda is az a Bódhiszattva és mi a manóért akarna bárki is azzá válni?

A Bódhiszattva szó szerint azt jelenti, "felébredt lény" (Bodhi = ébren, sat = lenni). De mit is jelent ez? Minek ébredt a tudatára?

Hogy annak lássa a valóságot, ami valójában.

Négy fogadalmat tesznek a Bódhiszattvák, amelyek segítségével megtudhatjuk, hogy pontosan mivel is jár ez. Ha mérlegeled őket, akkor talán képet kapsz arról, hogy mit jelent úgy látni a valóságot, ahogy az van. Így cselekedni szerény, de lelkesítő feladat.

Előzőleg megnéztük az első fogadalmat, nézzük most a következőt.

2. fogadalom: A káprázatok világa kimeríthetetlen,

fogadom, hogy mind legyőzöm

Tehát ráeszmélsz, hogy az érző lények valóban megszámlálhatatlanul sokan vannak, és már maga a felismerés is áldás, hogy eljutottál ennek megértéséhez.

Szerintem akkor reagálnál erre illően, ha dalolva és táncolva rónád az utcákat, miközben köszönetet mondasz az elmédnek, hogy egyáltalán eljuthattál idáig! Mi lenne, ha egy csapat idegent próbálnál összetoborozni egy "létezés party"-ra, ahol mindenki a létezés alapvető tényét ünnepelné? (Ismersz DJ-t, aki hajlandó lenne egy ilyen bulit tartani?!).

De mindannyian tudjuk, milyen nehéz őszinte, tiszteletteljes áhítattal viszonyulni aziránt a határtalan misztérium iránt, amely mi magunk vagyunk. A dolgok utadba akadnak. Mégiscsak enned kell valahogyan. A szemetet ki kell dobni. A szomszéd kutya ugat, és a szüleid szeretnék tudni, hogy mikor jössz meglátogatni őket. És el fogsz késni a munkából, ha nem indulsz el időben. - Hát nem képes megérteni a családom, a kormány és mindenki más, hogy van fontosabb dolgom is?!

Bármennyire is szeretnéd, hogy így legyen, sajnos nem ez a helyzet. Hiába ugrasz fejest a teremtés nagyszerűségének tényébe, ez például nem hatástalaníthatja az emberi drámázást (rávenni szerelmedet, hogy a kozmológiai állandón elmélkedjék egy veszekedés kellős közepén - nem igazán ajánlatos stratégia). Nem lenne nagyszerű, ha tudatában lennénk jó szerencsénknek, s ez ellenszerként szolgálhatna a tudatlanság, ragaszkodás és a harag mérgező hatásai ellen? Annak az esélye, hogy ez megtörténjen, majdnem annyira valószínűtlennek tűnik, mint ahogy az univerzum törvényei történetesen épp azok legyenek, amik.

A valóság az, hogy annak ellenére, hogy a testünket felépítő összes szénvegyület a szétrobbanó csillagokból származik, mi ennek egyáltalán nem vagyunk tudatában, és még mindig alapvetően kapcsolódunk személyiségünkhöz és az elkülönültség érzéséhez.

És mivel ennyire ego-alapokon nyugszunk, a súrlódás aközött, ahogyan mi akarjuk, hogy legyenek a dolgok, és aközött, ahogyan valójában vannak - elkerülhetetlen. Buddha ezt a valóságot nagyon tömören a „dukkha" szóval jellemezte - ezt a kifejezést úgy fordították, hogy szenvedés, de szó szerinti jelentése valójában "beragadt kerék."

Tudatosan elkezded így szemlélni a valóságot, ahogy az van, és elkezded elméd érdeklődését befelé fordítani, hogy vizsgálja meg önmagát. Hamarosan rájössz, hogy hasonlóan ahhoz, ahogy eddig sok mindent nem tudtál a fizikai univerzumról, mielőtt nem tanulmányoztad, ugyanúgy még mindig gyermekcipőben jársz saját tudatod megismerését illetően.

Az első dolog, ami nyilvánvalóvá válik, hogy tudatlanságod káprázata okozza az összes többit. Ez az első káprázat, amin túl kell lépned, mert ez tényleg az a gyökér, ahonnan ítéleteid, ragaszkodásod, és irigységed szárba szökken. A tudatlanságról itt nem a szó pejoratív érelmében beszélünk, a buddhista irodalomban a tudatlanság (abban az értelemben, hogy egyszerűen nem vagyunk tisztában a valóság természetével) az emberi lét alapvető eleme. Így hát arra következtethetünk, hogy ha képes vagy tudatlanságodat ellensúlyozni azzal a bölcsességgel, ahogy a dolgok valójában vannak, akkor kevésbé valószínű, hogy oly módon reagálj, amelyről tudod, hogy szenvedéshez vezet.

Tüstént elkezdesz meditációs párnádon ücsörögni. Nyugodtan ülve, felismered minden jelenség mulandóságát, hogy nem kell azonnal reagálni haragodra, mert az (és minden más is) elmúlik magától, saját ritmusában. Elkezded megismerni a szellemi univerzum törvényeit!

Az elme több órás megfigyelése után rájössz, hogy az "én" csak egy (különösképpen ismétlődő és érzelmileg megalapozott) gondolat, a sok közül. Elkezded látni, hogyan távolít el a világon minden mástól az, hogy "Én"-edet szilárd létezőként érzékeled, és ez teszi lehetővé a harag, a féltékenység és más hasonló érzelmek felbukkanását (így működik a tudatlanság!). Az „Én" története végül arra ösztönöz, hogy megvédd létezését, gyakran úgy, hogy mindenféle abszurd és álszent módon viselkedsz.

És ha erősen figyeled, mit követel ez az 'én' pillanatról pillanatra, rájössz, hogy tényleg olyan, mintha egy elkényeztetett hercegnő és egy fasiszta diktátor találkozna egy útkereszteződésben. "Azt akarom!" – „Menjen a manóba az a srác!" – „Fú, de meleg van." – „Szúnyogoknak nem szabadna létezniük." És így tovább.

Ez a kis hang soha nem lesz elégedett, nem számít, mit teszel, nem számít, milyen tökéletes a helyzet. És ez a kis csirkefogó a fejedben a tőled kapott isteni hatalommal rendelkezik életed fölött.

Lassan megtanulod, hogy nem kell mindent elhinned, amit gondolsz. Van egy részed, amely sokkal magasabb rendű, mint az „Én" gondolata. Ez a néma tanú csak nézi, ahogy a gondolatok parádésan elmasíroznak mellette, mint érdekességek és borzalmak soha véget nem érő menete. Rájössz, hogy ez az a részed, amely mindig is jelen volt, és ami ugyanaz maradt, egész tested fizikai változásainak és elméd szeszélyes preferenciáinak közepette. Ez az a részed, ahol legmélyebben érzed az egyszerű létezés nagyon alapvető és mindent átható tényét.

Ez olyasmi, mint amikor rájössz, hogy a nap már régóta ott rejtőzött a felhők és a szmog mögött. Miközben fürdesz a melegében, rádöbbensz, milyen érthetetlen, hogy eddig nem vetted észre a létnek ezt az alapvető fontosságú elemét, amely valójában egész életed alapjául szolgál. Minél többet napozol, annál inkább rájössz, hogy tényleg megvan a hatalma arra, hogy eloszlassa a káosz és a dráma ködét, amiről tévedésből eddig azt feltételezted, hogy az életed valósága.

Csakúgy, mint amikor felnéztél a csillagokra, hallgatva a robajló csendet, hogy segítsen újrarendezni életed prioritásait. Látod, hogy bármi is ez a csend, nem birtokolhatod. Bármennyire is kísértésbe esnél, hogy magadévá tedd és felmutasd, mint a sajátodat, mondván, hogy "nézd, micsoda felismerésem van!" - ellenáll minden kísérletnek, hogy megragadják és felmutassák. Hogyan is birtokolhatnád a kimondhatatlan lényeget, amely minden lény létezésének teremtője? Lehetetlen megragadni a misztériumot, amelyből mindannyian származunk és amelybe mindannyian visszatérünk, ez a tény ismét arra int, hogy alázatot, megértést és együttérzést tanúsítsunk minden jövevény társunk iránt, akik e kozmikus óceánba pottyantak.

Ezen a ponton, most nagyon jól kéne érezd magad, amiért ilyen messze eljutottál.

Lehet, hogy már olyan szinten magadévá tetted e meditációs technikákat, hogy bármit mondhatnak a szüleid, ez nem indítja be megszokott reakcióidat, ahol az ego képes elég sokáig félreállni, ahhoz, hogy ez a mélyebb önmagad megértse, hogy mindannyiunk szokásos viselkedési mintázatait ellenőrzésünkön kívül eső erők határozzák meg.

Elkezdesz így gondolni magadra: hűha, nézz rám, én gyökerestől kitéptem a szenvedés okait! Kezdem látni, hogy milyen vakká tett a tudatlanságom (elképesztően bájos!), és jó úton járok ahhoz, hogy egyre inkább a Létezés tiszta edényévé váljak azáltal, hogy meglátom annak igaz természetét.

Vigyázz, törekvő bódhiszattva, tartsd szem előtt, hogy a második fogadalom (csakúgy, mint az összes többi) nem túlzás, hanem szó szerint értendő!

A káprázatok száma kimeríthetetlen. Ne gondold, hogy te már túl vagy ezen, mert maga a gondolat, hogy már túl vagy ezen, azt bizonyítja, hogy egyáltalán nem vagy túl rajta! Egyszerűen csak a tudatlanság újraírja magát egy mélyebb szinten.

Tudod, ha azt gondolod magadról, hogy kilógsz a sorból tökéletes elfogulatlanságoddal, és azt mondod, "nahát! milyen jó, hogy eltakarítottam ezt az ego marhaságot az útról, hogy a Létezés / Isten / Megvilágosodás megnyilvánulhasson általam "... nos, ez egy újabb önámítás.

Ez egy félreértés, egy illúzió, hogy az ego-én valamiképp felelős azért, hogy egyfajta önmagán túl létező valóságra ráébredjen.

Emlékszel az ég határtalanságára és az érző lények végtelen sokaságára, és arra az alázatra, amely e felismeréssel társult? E felébredési folyamat, amelynek részese vagy, egyszerűen a megnevezhetetlen, kimondhatatlan, meghatározhatatlan, felfoghatatlan néma valóság természetes kitárulkozása, amely alapjául szolgál minden olyan dolognak, amit az emberek "Isten", vagy a "Lét" vagy a "Univerzum" vagy a "Megvilágosodás" névvel illetnek (válaszd ki a neked tetszőt!) amely hazavezet téged Önvalódhoz/Önmagához/a Valóság Természetéhez.

Ez az, ami valójában történik. A valóság természete az, hogy Önmagára ébred.

Ne tartsd nagyra magad csak azért, mert hajlandó voltál ügyet vetni a Misztérium hívására, hogy megvizsgáld, mi az Önvaló, és hajlandó vagy az Ő természetéhez igazodni.

Gondold csak el: amikor az erdőben sétálsz könnyen szem elől téveszted azt a tényt, hogy mennyi láthatatlan erő munkál a háttérben (mind térben és időben), ahhoz, hogy gyümölcs teremjen. Baktériumok, gombák, állatok, és egyéb növények bámulatra méltó összefogása nélkül a fa nem tudna virágba borulni sem. Naiv és nevetséges elképzelés lenne azt gondolni, hogy ezek közül az egyik elem fontosabb, mint a többi, mert mindegyik kölcsönösen függ az összes többitől.

Hasonlóképpen, ha a világunkban létező látszólag öntudatlan és "megvilágosulatlan" lények tömegét tekintjük, akkor csábító lehet az a gondolat, hogy téveszméink meghaladása, melynek során a Létezés tudatába kerül Önvalójának, egy rendkívüli esemény, sőt, talán az egész műsor célja. Bizonyos szempontból igen, és ekként lehetne ünnepelni is.

De más szempontból viszont nem. Bódhiszattvaként, az evolúciós lehetőségek végtelen tárházából csak egy szerepet játszol. Még azok is, akik, "elveszettnek", "zavarosnak", vagy "megvilágosulatlannak" tűnnek, egyenértékű megnyilvánulásai annak a Misztériumnak, amely minden élőlény teremtője, beleértve azt is, aki azt hiszi, hogy vannak más lények, akiknek szükségük van az ő segítségére. A teljesen kifejlett fa nem felsőbbrendű, mint a csemete, ahogy Alan Watts szokta volt mondani.

Olyan okokból, amelyek ismeretlenek bármely faj előtt, az erdőnek különféle szálakra van szüksége ahhoz, hogy életének pókhálóját szövögesse. És a Létezés hatalmas erdejében, a bódhiszattva csak egy virágzó fa, amelynek virágzása számtalan más tényezőtől függ. A bódhiszattva nem mentesül a függő keletkezés törvénye alól egy szempillantás alatt.

Most lehet, hogy arra gondolsz, hogy rossz ötlet volt kipillantani az égre (vagy közel kerülni a halálhoz, vagy bármi is volt, az, ami erre a nézőpontra juttatott). Sajnálom, hogy ezt kell, mondjam, de nem tudod a szellemet már visszazárni a palackba.

Serkenj fel, bimbódzó bódhiszattva, szedd össze bátorságodat és kitartásod, amivel tudvalevőleg rendelkezel. Bármennyire fájdalmas és frusztráló lehet néha, biztos vagy benne, hogy még ha könnyebb is valamiképp csukott szemmel élni, akkor is inkább az igazságot szeretnéd megismerni.

Akkor is, ha az igazság az, hogy tudod, hogy nem tudsz még semmit.

Fordította: Radó Márti
Forrás: highexistence.com

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017