Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Ezerarcú diólevél

Ezerarcú diólevél

Ha a diófát említjük legtöbbünknek a nagymama kertjében hatalmasodó gyönyörű fa képe idéződik fel, aminek árnyékában elbújhattunk a nyári meleg elől. Ősszel együtt szedhettük össze a megérett termést. Ha elég nagyok voltunk, hogy kalapácsot adjanak a kezünkbe még talán a diótörésben is segíthettünk, hogy a semmi máshoz nem hasonlítható rágcsálnivaló a nagymama süteményéből köszönjön vissza ránk. Van azonban annak a tekintélyt parancsoló nagy fának egy kevesebb figyelmet kapó része, aminek sokszínű felhasználhatósága ezernyi búra, bajra nyújthat megoldást. Ismerkedjünk meg a Diólevéllel.

A közönséges diófa latin neve Juglans regia. Latinul a juglans két szó összeolvadásából képződött, melyek szó szerint azt jelentik, hogy Jupiter makkja. A regia (jelentése királyi) megerősítéssel a fát és termését egyszerre tartják istentől származónak és királyinak. Ezek ismeretében már talán meg sem kell lepődnünk milyen sokszínű gyógymóddal is bír ennek a hatalmasra növő fának a levele, amit június és augusztus között szoktak begyűjteni. 

A dió a magyarok szent fája, számos magyar legendában szerepel. A bölcsesség, az erő szimbóluma, termésének alakja miatt a kozmosz és az emberi agy jelképe.Jéki László: A bölcs diótól a pesto mártásig

Teáját fogyasztva segítségünkre lehet a megelőzésben és a kezelésében egyaránt a gyomorbélhurutnak, magas vérnyomásnak, bélférgek ellen. Hatásos vértisztító és étvágyjavító. Cukorbetegséget is kezelnek vele, mert szabályozza az anyagcserét, csökkenti a vércukrot, enyhíti a szomjúság érzetet, csökkenti a vizelések számát és megakadályozza a szövődmények kialakulását.

Külsőleg használva megoldást nyújthat a ritkuló, kopaszodó haj esetén, ha hajmosást követően diólevél teával öblítjük át a területet. Látásjavító és szemfenék tisztító, pl. ha nem termel könnyet a szemünk (száraz szem). Ebben az esetben érdemes naponta átmosni vele a szemünket. Szürke hályog előzhető meg vele, ha még nem alakult ki és szánunk rá naponta pár percet, hogy átkenjük vele a szemeket. Zöldhályog még a kialakulás után is kezelhető, ha kitartóan, legalább egy évig használjuk.

Szintén külsőleg nőgyógyászati problémákra (pl. fehérfolyás, méhgyulladás), ekcémára, tejallergiára és korpára is segítségünkre lehet. Visszérsebekre, szemhéj duzzanatra, és fekélyes sebekre is használják. Angliában fejtetű és atka ellen használták megelőzésre.

Szájon belül minden féle gyulladás megelőzhető diólevél teával való gargalizálással fogmosás után. Már pici gyerekeknél is használható, ha már tud gargalizálni. Rendszeres használta mellett a mandula kivétele is elkerülhető volna. De nem csak a szájon belül, hanem az arc- vagy homloküreg gyulladás és orrpolip is kezelhető belsőleg átmosva az orrjáratot és éjszakára borogatva az arc- vagy homloküreg területét. Fogínysorvadás a teával való ecseteléssel enyhíthető, míg aranyérbántalmakra ülőfürdő javasolt. Rossz májfunkció és ciszta esetén tea ivása és éjszakai dunsztkötéses borogatás együttes használata lehet segítségünkre.

Itt a jó idő, a tavasz és a tisztító kúrák ideje. A diólevél tea ebben is könnyedén és kíméletesen lehet segítségükre azoknak, akik tartanak a drasztikus, több napos toaletten eltöltendő tisztításoktól. Kezdjük a napot éhgyomorra egy csésze diólevél teával, amit kövessen utána kímélő, de tápláló étkezés. 4-6 hét alatt a szervezetünk kitisztul, emésztésünk javul, szervezetünk erősödik.

Mint minden gyógynövény így a diólevél is a természet erejével és idejével dolgozik. Ahogy a betegségek kialakulásához is, úgy a gyógyulásukhoz is időre van szükség. Rendszeres és körültekintő használatukkal a legtöbb betegség elkerülhető, megelőzhető, ha azonban már megbetegedtünk, akkor hagyjunk időt szervezetünknek a regenerálódásra. Gyógynövényes, teás kezelések több hetet is igénybe vehetnek, és gyógyulás után is érdemes a teákat heti egy alkalommal továbbra is fogyasztani, hogy szervezetünk számára emlékeztetőül szolgáljon.

A Napi Elemózsia magazin harmadik, 2013. májusi számából.

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017