Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Gyász a családban

Gyász a családban

"Magyarországon a gyászról beszélni tabu dolognak számít. A halál, haldoklás, a halott látványa félelmetes, titokzatos, rejtegetni való dolognak tartott valami, pedig ez is az életünk része. Olyan szorosan tartozik életünkhöz, mint a születés. Hiába akarjuk titkolni, hiába veszünk fel szemellenzőt."

Mindenszentek a katolikus keresztény egyház ünnepe. Tulajdonképpen már 741 óta ünnepként vésődött be.

Magyarországon ilyenkor a sírkertek látogatása, gyertyagyújtás, csendes megemlékezés jellemzi az ünnepnapot. Emlékezni halottainkra.

Ám az ünnep megtartása nem feledteti azt a tényt, hogy Magyarországon a gyászról beszélni tabu dolognak számít. A halál, haldoklás, a halott látványa félelmetes, titokzatos, rejtegetni való dolognak tartott valami, pedig ez is az életünk része. Olyan szorosan tartozik életünkhöz, mint a születés. Hiába akarjuk titkolni, hiába veszünk fel szemellenzőt.

Ilyen módon a gyász a család része lesz előbb vagy utóbb.

Lehet szó egy sajnálatos betegségről bármely családtagnál, mely halállal végződik, egy házi kedvenc elvesztése is sebeket ejthet, de egy válás is mély veszteségélményt okozhat.

A gyermeknek nagy segítség lehet, ha a haldoklás sincs eltitkolva előtte. Felkészíthetjük a várható dolgokra, biztosíthatunk neki lehetőséget arra, hogy elbúcsúzhasson, a maga módján. Van, aki kedvenc játékát ajándékozza szerettének, van, aki levelet, mesét ír neki, van, aki szeretne minél többet a közelében lenni. Ne titkolózzunk, ne állítsunk valótlant, ne mutassunk valótlan képet, ne hagyjuk válasz nélkül kérdéseit, hisz az zavarodottságot okozhat, ijesztő bizonytalanságot élhet át a gyerek ilyenkor!

Ha mi felnőttként meg kellett tapasztaljuk már ezt a fájdalmat, és megengedtük magunknak a gyász érzését, tudjuk, hogy ez egy mély folyamat, minden sejtünket megérinti és fáj. Bizony fáj. Bezárkózhatunk tőle, de idővel jól esik szerettünkről beszélni, visszaemlékezni rá, közös élményekre, fényképeket nézegetni róla.

A gyerekeknél sincs ez másképp! A gyászhoz, feldolgozáshoz joguk van! A csupa jóindulatból hozott döntések, pl. nem beavatni a részletekbe a betegséget, haldoklást illetően, nem engedni a temetőbe, nem sírni előtte, nem biztos, hogy a megfelelő út. A gyerekek mindent éreznek láthatatlan antennáikkal és sokkal nagyobb teher lehet megbirkózni egy titokkal, mint a kimondott valósággal. Beszéljünk korának megfelelően arról, ami történik/történt a családban és segítsük az ő gyászát is azzal, hogy mi magunk is hitelesen veszünk részt ebben a fájdalomban. Nem baj, ha sírni lát minket, ez természetes és egyáltalán nem baj, ha megtapasztalja a sírás jótékony hatásait! Az sem gond, ha megengedőek vagyunk saját magunkkal szemben és nem teszünk erőszakot magunkon azzal, hogy azt mutatjuk, erősek vagyunk, az élet megy tovább. Igen, megy tovább, de már semmi sem lesz olyan, mint azelőtt! Ugyanúgy, mint mikor új élet születik, ebben az esetben is minden átrendeződik. Ebben az esetben az erő nem abban mutatkozik meg, hogy ellenállunk a gyásznak, valódi érzéseknek, hanem az erő akkor nyilvánul meg, ha engedjük magunkat gyászolni és a gyász minden szakaszában benne vagyunk. Együtt!

A gyermeki gyász megnyilvánulhat a viselkedés megváltozásában is. Érzékenyebbé válhat, dühkitörései lehetnek, magába fordulhat, bezárkózhat, sírósabb időszakok jelentkezhetnek. Kis csecsemőknél, kisebb gyerekeknél a szorosabb testközelség, alvási szokások megváltozása is tapasztalhatóvá válhat. Ezek mind normális jelenségek és sokat segít, ha hagyjuk a saját folyamatát zajlani. Ne akarjuk lerövidíteni a gyászt. Ha beszélgetni szeretne a történtekről, legyünk társai ehhez! Ne kendőzzük el azt, ami történt! Ha nem beszélünk róla, nem akarunk tudomást venni, attól még a veszteség élménye hatással vannak ránk, az egész családra!

Ha a gyermek úgy érzi, számára segítség volna és mód van rá, engedjük meg, hogy megnézze a halottat, búcsúzhasson el tőle. Régen ez természetes volt, a halott a háznál maradt, felöltöztették, elbúcsúztatták. Ma már a kórházban nem javasolják a gyermek jelenlétét, sokszor a felnőttnek sem mutatják meg, csak a letakart holttest látványa az utolsó kép. Nem értek egyet ezzel az intézkedéssel.

A gyász folyamatát nagyban segítheti, ha megnézhettük halottunkat és elbúcsúzhattunk tőle. Ráadásul a gyermek fantáziájában egy teljesen más, valószerűtlen kép alakulhat ki a halott kinézetét illetően, hisz nincs fogódzója. A halottak nem félelmetesek! A halál, haldoklás burkolt, titokzatossá lefestett mivoltja miatt alakulhat ki könnyen egy félelmetes kép a gyermekben, ez pedig nem segítség ahhoz, hogy feldogozza a veszteséget.

Ez nem jelenti, hogy kötelező a halottat megnézni! De aki akarja, úgy érzi, az hasznos volna számára, ne tiltsuk meg neki! Ahogy a temetésen való részvételt sem! Sokan hiszik, hogy a gyermeknek felesleges teher a sok, feketébe öltözött, síró ember látványa. Pedig a temetés a folyamat része, egy remek lehetőség a búcsúra. A gyermeknek ugyanúgy szüksége van arra, hogy a gyászhoz kapcsolódó fontos lépcsők, lezárások részesei legyenek, és a temetés az egyik ilyen pont.

Kapcsolódó cikkek

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017