Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Interjú Michael Reynolds-szal, az Earthship megalkotójával

Interjú Michael Reynolds-szal, az Earthship megalkotójával

Egyre nagyobb népszerűségnek örvend az earthship, az az a passzív ház, mely Michael Raynolds amerikai építészmérnök fejéből pattant ki az 80-as években. Az earthship lehetőséget nyújt, hogy megszabaduljunk szolgáltatóinktól, újrahasznosítja a hulladékokat, használja a nap- és szélenergiát, gyűjti a csapadékot, lélegzik, él, és „ingyen" életet biztosít.

Michael Reynolds:

Az Earthship bioépítészet olyasmi, mint egy vírus. Ha egyszer felüti a fejét valahol, a törvények és szabályozások ugyan leállíthatják egy időre, de aztán újra életre kap. Mindenhol jelen van, az egész világon. Innen például Albertába megyek, onnét pedig a Húsvét-szigetre - tényleg mindenhol ott van már.

Alessandro Turci, Olaszország:

Malawiban is ott voltál. Meg tudnád fogalmazni a Malawi project és a mostani közti főbb különbségeket?

Michael Reynolds:

A Malawi projekt egy úgynevezett virág projekt volt. A szobák egy középső rész köré rendeződtek, mint a virág szirmai és ez a középső rész a vízgyűjtő rendszer. Ami miatt itt ezt nem így csináltuk, az a szél. Elsődlegesen ez egy vihar-menedéknek épült, egy olyan épületnek, amit nem fúj el egy tájfun. Minden más szempont másodlagos volt ehhez képest.

Persze létrehozza majd ez is saját maga az elektromos áramot, klimatizálja magát, kezeli a szennyvizét, kitermeli saját maga a vizet és újrahasznosított anyagokból épül, de az elsődleges szempont mégiscsak az volt, hogy olyasvalami épüljön, amit nem tud elfújni a szél. Itt ugyanis mindent újjá kell építeni minden egyes tájfun után. Ezért épültek a szobák egymással szemben - így kicsit olyan, mint egy erődítmény.

Ha az állványok már nem lesznek ott, akkor minden be lesz temetve körben úgy, hogy csak a két nagy íves kapu áll majd ki, de azok is be lesznek zárva, miközben a vihar tombol felettük. Erre a védett részre így nem ér el a vihar. Úgy terveztük meg, hogy ellenálljon a tájfunnak.

Alessandro Turci:

A katasztrófa után nem sokkal már fel is tettél egy tervrajzot az internetre. Hogy született meg az ötlet?

Michael Reynolds:

Már évtizedek óta foglalkozunk ezzel világszerte. Aztán egy tájfun után azt mondtam magamnak, ha már az épületeink alapból félig tájfun-védettek, mivel három oldaluk a földbe van vájva, miért is ne fordíthatnánk kettőt egymás felé és legyen így teljesen védett?

Már volt szerencsénk megtapasztalni nagy szélfújásokat ezelőtt is, de ezekben az Earthshipekben általában nem is lehet érezni, hogy kinn fúj a szél. Így aztán fogtunk egy standard tervezésű épületet és szembefordítottuk egy másik ugyanolyannal. Ezáltal egy széllel szemben védett erődítmény jön létre. Már sokszor építettünk ilyen épületet külön-külön, most csak annyi volt az újítás, hogy egymással szembefordítottunk kettőt, ahelyett, hogy a nap felé fordulnának, mint a hideg égöviek.

Alessandro Turci:

Szóval ez is a standardnak megfelelő berendezésekkel rendelkezik majd...

Michael Reynolds:

Igen, lesz például szennyvíz-kezelő rendszere, amely nem engedi, hogy a szennyvíz a földbe jusson, hanem mindet újrahasznosítja.

 
2Jon Gosch, Seattle, USA:

Phil Basehart említette, hogy a sorozatos építés egyik legnagyobb kerékkötője természetesen a finanszírozás. Van esetleg stratégia arra, hogy a jövőben több anyagi forrás álljon rendelkezésre? Mit kellene ehhez tenni? Hova lehetne fordulni?

Michael Reynolds:

Az igazat megvallva nem volt pénzügyi forrásunk. Amikor az indiai Andaman-szigetekre mentünk, egyszerűen csak bementem a bankomba és felvettem 50000 dollár hitelt. Ez a cunami után történt.

Haitin pedig volt egy kis adománygyűjtés, de mára már elértünk arra a pontra, hogy a világon annyi ember akar velünk dolgozni és tanulni tőlünk, hogy tandíjat kérünk tőlük és abból vesszük meg az építéshez szükséges anyagokat és a repülőjegyünket.

Igazából ezt azok az emberek finanszírozzák, akik eljönnek ide és szinte rabszolgamunkát végezve a tűző napon segítenek nekünk. Akik itt vannak velünk, nemcsak építenek, hanem pénzzel is hozzájárulnak. Ahelyett hogy Bill Gates-re, Oprah Winfrey-re vagy valaki hasonlóra várogatnánk, hogy majd csak adományoz nekünk, hogy még ezáltal is ő szerezzen érdemeket.

Ez az egész módszer az emberekről szól. Tőlük származik a pénzügyi forrás is. Amikor hallottam a Fülöp-szigeteki tájfunról, éppen a konyhaasztalnál ültem és gyorsan csináltam egy skiccet, amit feltettem az internetre és a pénz egyből elkezdett rá befolyni. Csak annyit kérdeztem, hogy van valakinek kedve segíteni nekünk ebben, mire sokan visszajeleztek, hogy igen, igen. Végül 300-an jelentkeztek, pedig csak 40 vagy 50 embert tudunk fogadni.

Az átadott tudás és a folyamatosan fejlődő koncepciók hatására az egész rendszer önfinanszírozóvá vált mostanra. Bárhová el tudunk menni építeni. Csak kiválasztjuk a következő helyszínt és belevágunk. Úgy 3-4 hónap szükséges ahhoz, hogy összejöjjön a pénz, meglegyen a terv és már indulhatunk is.

Jon Gosch:

Ebben a projektben nagy jelentősége van az ott élőknek átadott tudásnak és érdekelne, hogy az eddigi projektek során volt-e olyan eset, hogy a helyiek folytatták a hasonló épületek építését és használatát?

Michael Reynolds:

Volt egy különleges eset, amikor iskolát építettünk Sierra Leone-ban. Nyolc terme lett volna virágszirom alakzatban, amelyek a vízközpont körül helyezkedtek el. Csak annyi időnk és pénzünk volt, hogy két szirmot megépítsünk. Keményen dolgoztunk kb. 10 helybélivel, akik segédkeztek, és hat hónappal azután, hogy elmentünk, küldtek egy képet, hogy megépítették az egészet. Úgyhogy tudjuk, hogy ez lehetséges.

Mindig arra törekszünk, hogy a dizájn egyre könnyebben kivitelezhető legyen olyan szempontból is, hogy egyre több, az adott területen fellelhető, hazai anyagot használjunk fel. Szóval folyamatosan fejlesztjük, de olyan is van, hogy reprodukálják az épületeket és szerintem az egészben ez a lényeg.

Natalie Davenport, Ausztrália:

Egy újabb önkéntes hullám érkezik a vízkezelő rendszer, a tusoló és a fürdőszoba stb. befejezéséhez. Aztán ezután újabb önkénteseket vársz egy ház nagyságú Earthship építéséhez...

Michael Reynolds:

Inkább ház típusú, igen. Az a cél, hogy ennél kevesebb cementet és fém tartó rudat használjunk, több pálmafát és bambuszt – és ez szerintem megvalósítható. A legjobb, ha azt csináljuk, hogy Jemuel néhány emberrel itt marad és folytatják a munkát, a többiek pedig a következő 10 napban a vízkezelő rendszeren dolgoznak majd és pár ember pedig a pálmafa-bambusz házon.

Ez is hasonló koncepció, csak itt lehet fát is, bambuszt is vágni. Össze lehet gyűjteni a gumiabroncsokat is. Ez a mennyiségű anyag úgy ezer dollárt kóstál. Ezt nem akartuk egy iskola számára létrehozott vihar-menedékház esetében megcsinálni. Amikor megtudtuk, hogy ilyen menedékház lesz, más koncepcióban kezdtünk el gondolkozni. De ha otthonról van szó, akkor ez a jó választás.

Natalie Davenport:

Általában felteszik azt a kérdést, hogy egy ilyen környezetben, ahol a beton és a fém tartó rudak elég drágák, hogy jutnak hozzá az emberek ezekhez az anyagokhoz? Ez úgy szokott történni, hogy az itteniek inkább alkalmazkodnak a tervekhez vagy előrukkolnak egy saját ötlettel, amiben látják, hogy mit tudnak tenni és felhasználni annak érdekében, hogy kisebb költséggel tudják saját maguk megépíteni a házakat?

Michael Reynolds:

Azt hiszem, ha megmutatjuk a módját, akkor van rá esély, hogy működni is fog. Mert azért figyelem ám, hogy mivel akarnak építkezni. Pálmafát használnak, amit rönkökre vágnak, meg szeget, csavart és üdítős dobozt. Vannak itt gumiabroncsok is ingyen. És persze van pálmafájuk is, amiket használni tudunk. Van bambuszuk is. És másra nincs is szükség. Ebből egy igazán szilárd menedékházuk lehet, amit ráadásul saját maguk építettek.

Natalie Davenport:

Értem. És ha az emberek bármilyen módon szeretnének ehhez hozzájárulni, önkéntességgel, anyagi segítséggel vagy az építésekhez szükséges anyagokkal, kivel vehetik fel a kapcsolatot, mi ennek a legjobb módja?

1
Michael Reynolds:

A honlapunk, az earthship.com tartalmaz minden éppen futó projektünket, csak rákattintasz a Fülöp-szigetekire, ha éppen arra szeretnél adakozni, van egy gomb, amit megnyomsz és Paypalon keresztül tudsz pénzt küldeni. Még mindig kapunk adományokat a Malawi projekthez és a Fülöp-szigetekihez is, sőt még Haitihoz is. Tudod, sokan küldenek öt dollárt vagy tízet, néhányan százat is azzal, hogy költsük, amelyikre akarjuk. Mert mindig újra elmegyünk ezekre a helyekre. Ahogy összejön a pénz, már megyünk is.

Jon Gosch:

Még egy kérdés a finanszírozással kapcsolatban. Korábban említetted, hogy nem ültök ölbe tett kézzel és várjátok, hogy Bill Gates adakozzon nektek, ami szerintem bölcs döntés, de azért van valami, amit megpróbáltatok tenni? Nem konkrétan őrá gondolok, hanem egyéb gazdag adományozókra, akiket talán érdekelhet a projekt.

Michael Reynolds:

Nem igazán próbáltam ilyesmit, mert amondó vagyok, hogy ha valami jó, az úgyis eladja önmagát, nem kell azt nekem reklámozni. És ez tényleg eladja önmagát, mégpedig valódi embereknek.

Mert általában a nagy adományozók feltételeket szabnak. Ha valaki egy millió dollárt ad neked, egyből elvárásai is lesznek majd, hogy így vagy úgy nézzen ki valami és ezt nem igazán akarjuk. Mi csak oda akarunk menni és spontán módon eldönteni, hogy hogy legyen, aztán pedig belevágunk. Én, Phil, Rory és Brian csak gondolunk egyet és belevágunk. Nem igazán szeretnénk, ha a munkánkat mindenféle adományozó elképzeléseihez kellene igazítanunk.

Persze, ha Bill Gates idejönne és azt mondaná, hogy adok nektek egy millió dollárt és arra a projektre használjátok fel, amelyikre csak akarjátok, azzal nem lenne gondunk. Sok évvel ezelőtt valakik 3 éven át évi 150ezer dollárt akartak adni nekem, hogy néhány ötletet kivitelezzek, de kétszer visszautasítottam őket azzal, hogy nem akarom, hogy ők mondják meg nekem, hogy mit tegyek, míg végül azt mondták, rendben, nekem adják a pénzt, nem érdekli őket mit csinálok vele, csak jelentsem, ha kész van, hogy mi lett belőle. Erre már igent mondtam.

Amúgy meg, nekem nagyon is bejön ez a mostani felállás. Nem is tömeges adományozásnak nevezném, hanem inkább talán emberi tőkének vagy emberi finanszírozásnak. Ez azért működik ilyen jól, mert ezek az emberek magukat is belefektették az épületbe. Belefektettek ezer dollárt és 10 napos kemény melót, úgyhogy komolyan kell, hogy gondolják. És komolyan is gondolják. Na, ezért működik az egész.

Jon Gosch:

Amerikaiként azt mondom, hogy ez a tájfun-álló Earthship dizájn (Windship) jól jönne az egész keleti parton, ahol rendszeresen vannak hurrikánok. Gondolod, hogy ez egy következő építési terület lehetne, vagy szerinted az ottani emberek csak egy újabb Haiyan tájfun-szerű katasztrófa által fognak ráébredni, hogy ez szükséges?

Michael Reynolds:

Sokkal többről van szó, mint a new yorki hurrikánok vagy a Fülöp-szigeteken tomboló tájfunok. A klímaváltozás egyre jobban érzékelhető. Talán kicsit jobban is, mint régebben és ezáltal az emberek rájönnek, hogy ha ehhez hozzávesszük, amit az energiával művelünk, tudniillik, hogy atomerőműveket építünk, teljesen tönkretesszük az északi földrészt.

Az emberek kezdik felismerni, hogy valami ennél jobbra van szükség és erre egy jó példa az, hogy ezeknek a házaknak mindegyike önfenntartó, hogy belesimulnak a környezetbe, de ellen is állnak a természet erőinek és lélegeznek, akár a növények vagy az állatok. Az épületeknek inkább ilyennek kellene lenniük, nem pedig nagy közmű- és infrastruktúraigényűnek. Már csak ez a koncepció önmagában is sokat tudna lendíteni a dolgokon - sokkal egyszerűbb lenne újjáépíteni a házakat a keleti parton, hogy olyat építsenek, ami aztán meg is marad.

Louisianaban például azt akarták, hogy áradással fenyegetett területre építsünk earthshipet. Persze visszautasítottam, mondván, hogy ott úgyis minden víz alá kerül. Bármilyen jól is építenénk meg, mindig víz alá kerülne, mert a védőgát szintjénél alacsonyabban fekszik. Szóval logikusan kell dönteni. Az más kérdés, ha például valaki Louisianaban egy magas fennsíkra szeretne ilyet építeni, az rendben lenne. A Windship tökéletes lenne az USA tornádó által veszélyeztetett részein vagy a keleti parton, ahol rendszeresen vannak hurrikánok. Ott jól működne. De ez a fajta dizájn valószínűleg az USA más részein is tudna működni.

Natalie Davenport:

Elmondanád röviden, hogy a taosi earthshipek milyenek?

Michael Reynolds:

Taosban nem ritka a mínusz 37 fok sem. Ez már annyira hideg, hogy befagy az ember orra. De olyan meleg is tud lenni, mint itt. De még ilyen szélsőségek mellett is, ha az earthshipben vagy, nem érzékeled a kinti hőmérsékletet. Kinézel az ablakon és látod, hogy süt a nap vagy, hogy sötét van, de ha kimész, csak akkor jössz rá, hogy milyen hideg is van valójában. Merthogy bent banánfákkal vagy körülvéve. És még csak fűtőolaj sem kell ehhez. Láttam már olyat, hogy benn szépen nőttek a banánok a fán, miközben kinn fél méteres hó volt. Hát ennyire meleg van bent.

Vannak nagy hőmérőim a házban, amiken látom a kinti, az üvegházbeli és a benti hőmérsékletet is, és a házban mindig kellemes a hőmérséklet anélkül, hogy bármilyen fűtőanyagra lenne szükség. Persze néha begyújtok, ha romantikázni vagy kuckózni van kedvem, de csak a hangulat kedvéért. Az milyen jó, amikor január közepén egy kis koktélozás után hazaérek és a házam melegséggel ölel át. Pedig nem ég a tűz és nem megy a fűtés sem. Ez egyszerűen csodálatos érzés. És az embereknek fogalmuk sincs, hogy létezik ilyen. Legalábbis eddig nem tudták. Pedig én már több, mint 40 éve foglalkozom ezzel és az emberek többsége a bolygón még mindig nem tudja, hogy mindez lehetséges. Fogalmuk sincs, hogy lehetne gyűjteni az esővizet, kezelni a saját szennyvizüket és nem a folyókat és patakokat szennyezni velük. Egyszerűen nem tudnak róla, hogy erre van lehetőségük, és hogy mindez mennyire egyszerű. De ahogy egyre rosszabbá válnak a körülmények, elkezdenek majd valami új után nézni.

Jon Gosch:

Szerinted az earthshipek csak vidéken jöhetnek szóba megoldásként vagy olyan zsúfolt nagyvárosokban is, mint mondjuk San Francisco vagy Seattle?

Michael Reynolds:

Pont most dolgozunk egy olyan terven, amit már két tanácsi ülésen elfogadtak Manhattan középső részén (Mid-town Manhattan). Ezek az elvek mindenütt alkalmazhatóak. Eddig ugyan főként vidéken használták őket, de bárhol lehetne. Mert a fizikai és biológiai törvényszerűségek mindenütt érvényesek. Csak alkalmazni kell tudni őket az adott helyzetre vetítve. Az számunkra is fontosabb, hogy a működéshez szükséges biológiai és fizikai szabályokat megtanítsuk az embereknek, mint az, hogy megmutassuk, hogy a mi esetünkben mi hogyan működik.

Fordította: Borbély Kata
Forrás: jongosch.com

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017