Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Mit üzen a kvantummechanika?

Mit üzen a kvantummechanika?

Fotó: metaphysicalteachers.com

Ez ma talán az egyik legelgondolkodtatóbb, és bizarrabb tudomány területe a Modern fizikának. Először Max Planck német fizikus állt elő a 19. század második felében azzal, hogy az általános energia nem folytonos, hanem meghatározott energiával rendelkező részecskék ún. kvantumok alkotják.

Azért hangoztatta ezt, mert a korabeli, ún. Klasszikus fizikának sok baja gyűlt meg az energiák pontos, és egységes matematikai leírásával. Pl. a hőmérsékleti sugárzás nem más mint maga a hősugárzás, (elektromágneses sugárzás), és minél forróbb egy testből kibocsátott hőenergia, annál rövidebb ennek az energiának hullám hossza, vagyis annál magasabb a frekvenciája, rezgése.

A gyengébb hősugárzásnak hosszabb a hullámhossza, és épp emiatt kisebb a frekvenciája, rezgése.
A valóságban úgy van, hogy a természetes elektromágneses energiának van egy spektruma, amibe minden más ilyen energia beletartozik pl. az infrasugárzás a kisebb frekvenciájú sugárzásokhoz tartozik, a mikrohullámú ennél nagyobb frekvenciával bír, az UV sugárzás még ennél is nagyobbal, a röntgen, és a gammasugárzás pedig a legmagasabb frekvenciával rendelkezik az elektromágneses energia sugárzások között.

A gondja az volt a 19. század végén a klasszikus fizikának, hogy nem tudott olyan számítási módot kitalálni az ilyen sugárzásokhoz, amikkel lelehetett volna írni a tulajdonságukat. PL. a kisfrekvenciájú, vagyis hosszabb hullámhosszú sugárzásokat helyesen le tudta írni egy bizonyos matematikai képlettel, de ez már egyáltalán nem volt alkalmazható a magas frekvenciájú, rezgésű, rövidhullámhosszú energiák leírására, mert pl. a számítások szerint az UV- tartományban, vagyis az UV- sugárzásnál minden elpusztító sugárzásnak kellene a természetben lenni, pedig a valóságban az UV-sugárzásnál nincs ilyen pusztító sugárenergia.

Max Planck az energiákat egy teljesen új szemszögből látta, s írta le, és átfogalmazta az energiáról alkotott addigi elképzeléseket, mert azt mondta, hogy minden energiát, és energiasugárzást, kicsiny az adott energia frekvenciájával egyenlő erejű energia adagok szállítják, szaknyelven kvantumok. Az ehhez az elmélethez kidolgozott matematikai képletekkel, és számításokkal tökéletesen letudta írni a kis és magas frekvenciájú sugárzásokat, és tulajdonságokat. A korai kvantum hipotézis megfelelt a valóságnak minden részletében, és Planck a kvantumelméletét azzal, hogy előadta
1900 December 14.-én a német fizikai társaság ülésén, megszületett a Modern fizika, és egyben a kvantumfizika.
A kvantumfizika azzal, hogy egyre jobban tudta leírni, és összefoglalni az energiák tulajdonságait, egyre gyorsabban szerzett magas fokú elismerést a tudományos világban.

Mit üzen a kvantummechanika? Max Planc-kal együtt dolgozott Albert Einstein is, és Einstein, Planck kvantumelméletét alkalmazva sikeresen tisztázni tudta a fény miben létét, mert rájött, hogy a fényt meghatározott energiájú kvantumok, ún. fotonok alkotják, és, hogy a fotonok viselkedhetnek hullámként, és kvantumként is. Tehát a fotonok alakja a behatásoktól függően lehet hullám formájú, és lehet részecske, vagyis kvantumformájú, mert a fotonok alakja attól függően változik a hullám, és a részecske között, hogy milyen a fény tulajdonsága. Ez amint később kiderült, a világon minden féle részecskével így van. Planck arra is rájött, hogy az atomi szintű energia részecskék mérése nem történhet úgy mint a makrovilágban. Pl. Azzal, hogy egy asztalt megmérünk egy vonalzóval, nem befolyásoljuk az asztal méreteit, és a vonalzóval az asztal valós méretét kapjuk meg. De ha pl. egy atomi méretű részecskét akarunk megmérni, akkor már magával a méréssel is befolyásoljuk a részecske tulajdonságait.

Ez azért van így mert az az energia, amit a részecske mérésére szánunk maga is részecskékből áll, és így maga a mérés is megváltoztatja a helyzetet. (Mezeiül szólva ez olyan, mint ha egy asztalt egy másik asztallal akarnánk lemérni (nem valami egyszerű megoldás). Az az energia, mellyel a méréskor egy atomi rendszert befolyásoljuk akkora, mint az energia részecskéinek energiája.

Ez 6,626x10-34 Jxs, tehát ilyen kisméretű, de önmagában mégis jelentős ez a kvantumenergia. Azt már tudjuk, hogy egy részecske, kvantum tulajdonságai a különböző behatásokra megváltoznak.
Tehát a két fő állapota a részecskéknek a hullám állapot, és a részecske állapot, s a részecske az általánosságban e kettő között változik. Az 1920-as évekre a fizikusok mindjobban megakarták ismerni a részecskék világát, a mikrokozmoszt, és újabb ezúttal már konkrétan a részecskék tulajdonságát, mechanikáját térképezték föl immáron a kvantummechanika tudománya alatt.

Kutatásaik során, három fontos a kvantumokat érintő törvényt vizsgáltak meg alaposan. Az egyik a hullámmechanika, a másik a komplementerek, és a harmadik a mátrixmechanika.

A hullámmechanika a részecskék hullámtulajdonságát veszi latba, és mint tudjuk a részecskék mind sajátosan változó energiák, amiknek a hullám állapotait hullámfüggvényekkel lehet mérni. A hullám függvény a részecske térbeli állóhullám helyzetét, állapotát, és paramétereit foglalja össze bizonyos mennyiségekbe. Ervin Schrödinger volt aki leírta a hullámmechanikát, és ő vázolta fel a híres Schrödinger egyenletet is, ami a kvantum energiahullám állapotait számítja ki.

Hullámmechanika: Schrödinger hullámmechanikája a hullámképből indul ki. Ez a hullámkép ugyan annak a két absztrakt, vagyis elvont részecske tulajdonságnak a hullám, és mátrix mechanikának az egyik kifejezése, tehát a hullámrészecske sajátságáé.

A Schrödinger-féle hullámnézetben, a részecske hullámtermészetét egy ún. hullámfüggvény, térkoordináták, amik azt írják le hogy a részecske a térben mit csinál, valamint az idő, és azon további paraméterek folytonos függvénye írja le, amik e rendszer járulékos tulajdonságait reprezentálják (mutatják) s a hellyel egyidejűleg mérhetők. Tehát a hullámtermészethez kapcsolódó járulékos tulajdonságokkal együtt, amik a részecske hullámállapotából következnek.

Ez azt jelenti, hogy a járulékos tulajdonságok, amik maguk a további paraméterek, csak olyan tényezők melyek mellékesen befolyásolhatják a részecske hullám állapotát. Ami azt jelenti, hogy az előbbi két tényező ami a hullámfüggvényben van, vagyis a térkoordináták, és az idő amikkel le lehet írni a hullámállapotot a számértékek terén módosulnak a paraméterek miatt egy kicsit. Mivel az is egy sajátos energia állapot, amikor a részecske éppen hullám alakot ölt, így azt az egész időbeli folyamatot mialatt hullámként viselkedik le lehet vázolni, és ezt teszi a híres Schrödinger egyenlet. A Schrödinger egyenlet áll egy hullámfüggvényből, ami pedig a tért és idő koordinátákból, valamint a járulékos paraméterekből.

Akkor mikor azt akarjuk megtudni, hogy az épp hullámként viselkedő részecske hol lehet, akkor a hullámállapotát mutató hullám függvény abszolút értékének a négyzetét a diszkrét élesen lokalizált részecskék tartózkodási valószínűségeként értelmezzük, nem úgy mint a klasszikus elméletekben ahol az anyag sűrűségeként interpretálható.

Ez a mondat azt jelenti, hogy a hullám függvény, mely leírja a hullám állapotait, tartalmazza mikor e függvényen belül a hullám állapot elér egy abszolút értéket ez esetben egy fajta maximális értéket. Amikor ezt az abszolút értéket négyzetre emeljük, akkor egy olyan diszkrét, vagyis elkülönült értéket kapunk mely valójában az adott részecske értéke, amely értékkel rá lehet arra mutatni, hogy a részecske ott van, ott tartózkodik valahol a térben.

Tehát ez az előbbi egész mondatsor egy valószínűségi kijelentés, mellyel a hullámmá változott részecskét meg lehet találni egy adott helyen. Tehát a hullámfüggvény abszolút értéke azért nem tévesztendő össze a hagyományos értelemben vett sűrűségi értékkel, mert itt az abszolút érték a tartózkodási valószínűség értéke, ha pedig ez magas, akkor e részecske az adott hely energia állapota szerint ott lehet.

Mellékesen egy részecske tartózkodási helyét meg tudni úgy lehet, ha a helyére vonatkozó lehetséges mérési eredményeket szorozzuk ugyan ezeknek a bekövetkezési valószínűségeivel. Tehát előre kiszámítjuk modellezzük a lehetséges mérési eredményeket, melyeket a részecske ismert vagy várt jellemzői alapján kaphatunk, aztán megszorozzuk ezeket ezeknek a modellek alapján számított, vagy vélt bekövetkezési valószínűségével.
Megismertük a hullámmechanikát, és a Schrödinger egyenlet lényegét, és ezek ismerete segít, hogy a filozofikus igazságot az életről megfogalmazzuk magunkban.

Mátrix mechanika: Míg a hullámmechanika egy rendszer állapotát állítja előtérbe, és a rendszer időbeli változását a hullámfüggvény írja le, addig Born Jordan, és Werner Heisenberg mátrix mechanikája az adott rendszert jellemző fizikai mennyiségeket, a helyet, impulzust, energiát, állítja előtérbe, és mátrixokat rendel hozzájuk amelyek időfüggők. Mátrix: behatárolt valószínűségek, és energiák, amik egy rendszert tökéletesen jellemeznek, és leírnak. A mátrix mindig egy függvény táblázat, ahol a valószínűségi értékeket mérik, és igazítják egymáshoz. A mátrix mechanika mátrixa hasonló a hullám mechanika függvényihez, de itt a részecske kvantum természetét veszik figyelemben, és nem a hullám állapotát.

A mátrix mechanika tehát kvantitatívan (behatároló mértékegységek felállításával) méri a részecskéket.
Bár a mátrixok, amik egy részecske sajátosságát mutatják meg időfüggők, de még is annak a rendszernek, aminek az állapotát mátrixok írják le időtől függetlenek. Ezt az indokolja, hogy egy atomi rendszer helye, impulzusa, és energiája nem mérhető közvetlenül, vagyis egy atomnak az összes tulajdonságát egyszerre, nem lehet közvetlenül megmérni. (határozatlansági reláció). Pl. azt, hogy a részecske hol tartózkodik, és eközben mekkora sebességgel halad, képtelenség egyszerre mérni, mert mikor tartózkodik akkor kvantált, vagyis részecske állapotban van, de mikor hullám állapotban van, akkor mozog. Ám maga a mozgás fogalma nem értelmezhető a kvantumok szintjén, mert a mozgást ott már csak magának a részecskének az adott energia állapotaként kell látni, hisz az felelne meg a mozgásának, amikor hullámállapotban van. De a hullám állapot, nem vesz fel olyan értékeket, amik a részecske állapotra jellemzők, tehát a két állapota kölcsönösen kizárja a másikat a részecskének, és ezért csak vagy az egyik vagy a másik állapotát lehetne mérni. Tehát fizikai, kvantumfizikai képtelenség egyszerre a kettőt, mert akkor maga az univerzum borulna fel. Ez a hullámrészecske dualizmus, más néven kettősség szüli a Heisenberg által megállapított határozatlansági relációt.

Csupán a spektrál vonalak frekvenciái (sajátos atomi energiák, amik a dolgok színét adják), és ugyan ezek intenzitásai, amik a különböző átmeneteket tükrözik vissza, határozhatók meg. Tehát egy atomi rendszer összes tulajdonságát nem lehet egyszerre megmérni, mert csak ezen atomi rendszerek átmenetek közötti állapotainak a méréséből tudhatunk meg többet róluk. Ha figyelt rájöhetett mért van ez így. Azért, mert a hullám állapot olyan, hogy nem kvantálható, és csak a járulékos függvényeiből tudunk következtetni a teljes állapotára, amiből egyfajta fenomenológiai (felületes) állapothatározó értéket ismerhetünk meg róla.

Mivel adott pillanatban a részecske egyik állapota kizárja a másikat, egy anyag, vagy energia teljes állapota nem vázolható fel 100%-ban különösen azt a tényt ismerve miszerint az anyag is energia, s ezt ugyanolyan a határozatlansági reláció szerint mozgó hullámrészecske dualizmust felmutató kvantumok alkotják. De ez nem a tudomány korlátja, hanem pont a bizonyítója annak, hogy a kvantum világ teljesen másként működik, és a pontosabb számításokból kiderült, hogy ez a kettősség ez a határozatlanság összetevődve, nem csak a világunkat alkotja, hanem az oka is a mi makroszkopikus világunk vonalzóval is mérhető bélyegeinek. Pl, a hagyományos Newtoni fizika a kvantumok világában épp a határozatlansági reláció miatt nem működik, de emiatt is létezik, egyfajta a részecskékből következő kiátlagolódásként itt a mi szintünkön. Tehát az ilyen atomfizikai mennyiségekhez nem folytonos változókat (állandóan bekövetkező nem teljesen kiszámítható értékeket) rendelünk, hanem végtelen mátrixokat, azért mert azt a rendszert amit (kvantummechanikában értelmezett) mátrixok jellemeznek időtől nem függenek, tehát ilyen értelemben végtelenek, azaz diszkrét szám sémákat (elkülönült számértékek, mert a mátrix is elkülönült, és behatárolt) amik tartalmazzák a frekvenciákat magukban, amikkel tudjuk az átmeneti állapotokat mérni, és ezek még időtől is függenek.

Mivel csak valószínűségi kijelentéseket lehet tenni a kvantumokról, ezért nem lehet 100%-ban pontos adatokat közzé tenni, helyette mérlegelni kell az összes lehetséges a részecske állapotára vonatkozó lehetőséget. Ezért is kell egy végtelen matematikai tér, a Hilbert elméleti tere, mert itt az összes lehetőség felvázolható. Egyfajta ügyes, ötletes oda vissza, asszociatív logikával dolgoznak a kvantum, és atomfizikusok. Ebből következik az, hogy a kvantum, és atomfizikai rendszerek állapotait egy fiktív végtelen dimenziójú állapot térben az ún. Hilbert-térben használt vektorok mutatják, amikre a mátrixokat alkalmazzuk. A Hilbert-tér, mint írva volt egy fiktív, vagyis elméleti, elvi tér, amiben a részecskékkel kapcsolatos összes lehetőséget elemezzük. Azért egy ilyen végtelen dimenziójú állapot tér a legalkalmasabb erre, mert az időtől független végtelen mátrixokat egy ilyen helyen a legokosabb alkalmazni, ami maga is végtelen, és az ebben a Hilbert-térben használt vektorok, amik nem mások, mint irányadó mennyiségek, és ezért hatással vannak az atomi rendszer tulajdonságaira, előnyös mátrixokat alkalmazni, hiszen a mátrixok meg pont épp az atomi értékeket tartalmazzák. Tehát vektorok, és mátrixot együtt.

Komplementaritás: A fénynek, és az anyagnak is egyrészt hullám, más részt részecske természete van. Szigorúan véve egy hullámjelenség, az egész térre kiterjedt, míg a részecske egy pontban van lokalizálva. A mikrokozmosz atomi szintjének leírásához használt kétféle kép egymással komplementer, mert egymást kölcsönösen kizárják, de ezt már leírtam. Ez azt jelenti, hogy a fény, és anyag végül is se nem hullám, és se nem részecske, de a mérésekkor mégis vagy az egyik vagy a másik "oldala" realizálódik ( mutatkozik). E szerint azonban lehetséges lenne ugyan azon részecske helyét és sebességét egyszerre tetszőleges pontossággal megmérni.

Helymeghatározáshoz a részecskét azonban lokalizálni kell pl. egy olyan potenciál "dobozba" (elektromos, és mágneses erőtér ami a részecskét körbe veszi), zárjuk be, aminek a méretei mindig kisebbé tehetők. Ekkor azonban a részecske a dobozon belül, egyre gyorsabban kezd ide oda "mozogni", visszaverődni a doboz falairól, tehát reflektálódni és az energiája, meg az impulzusa meghatározhatatlan lesz. Ehhez kapcsolódik a híres Schrödinger macskája effektus is, mert itt a macska egy részecskének felel meg.

S az előbbi potenciál dobozból tanulva, ha beteszed a macskát a dobozba, és tudod, hogy ott van, akkor egy határozott értéket kaphatsz arról, hogy a macska hol van, és mit tesz, ám a kvantummechanikánál a hely, és tevékenység egyszerre nem mérhető így a macska abban a pillanatban, amikor beteszed a dobozba, máris a dobozon kívül van, mert azzal, hogy betetted ugyanolyan valószínűvé vált a kint léte is. Na ez egy agyrém, nem én tehetek róla, de ilyen a mikrovilág. Számunkra azért megérthetetlen ez, mert a mi szintünkön ez nem így megy, de ne feledjük el, hogy a mi szintünkön a dolgok csak is azért alakulnak úgy ahogy, mert a kvantumok alakulása ezt lehetővé teszi, mintha a kvantumok világában a rendes ok-okozat részben külön lenne, vagy legalábbis nem úgy zajlana ahogy mi hagyományosan értelmezzük ezt a fogalmat. Tehát még egyszer a kvantumok szintje az a hely, ahol a történések kiátlagolódva, járulékos tényezőként létrehozzák a mi világunk ok-okozati összefüggéseit.

Impulzus (lendület) mérések idején a részecske tömege mellett a sebességét is ismernünk kel, ezért annak a részecskének elvileg egy bizonyos időegység alatt egy szakaszt be kell futnia. Ekkor pedig a pontos helymeghatározás lehetetlen, mert az impulzus, és sebesség mérésekkor épp a részecskék hullámtulajdonsága esik latba. Emlékszik, amikor írtam, hogy a képletesen értett mozgása, maga a hullámállapota, ami hullámfüggvényben értelmezhető.
A Heisenberg-féle határozatlansági reláció: 1925-ben a mérési folyamtok mélyre ható vizsgálata során állapította meg Werner Heisenberg a kvantummechanika egyik szülő atyja a határozatlansági relációt.

A határozatlansági reláció mely szerint a hely, és impulzus pontatlanságának a szorzatának legalább olyan nagynak kell lennie, mint: h, más néven a Planck-féle állandó. A Planck-állandó, pedig az a legkisebb, és mindig állandó, energia mennyiség, ami az energiát közvetítő részecskéknek a tulajdonsága. Amit Max Planck 6,626X10 a mínusz 34-en-ben határozott meg.

A hely, és impulzus pontatlanságának azért kell legalább akkorának lenni mint a Planck-állandó, mert ha akkora ez az érték, akkor egy részecske értékeinek megfelel, vagyis egy részecskére ráillik. Tehát így a két komplementerrel le lehet írni egy részecskét, mert a részecske lehet energia hullám, és részecske is, hiszen egy részecskének a hullám, és részecske alakja egymással komplementerek, mert egymást kölcsönösen kizárják!De az energia lenyomatuk, azonos, ezért annak ellenére, hogy kizárja egyik állapot a másikat, vagyis a komplementaritás van érvényben, mégis azonosan mérhetők az állapotok, hisz az adott kvantum ugyanaz, akkor is ha két változatban képes jelen lenni. A Heisenberg-féle határozatlansági relációnak, fontos következménye, hogy minden rendszernek, legyen akármilyen is, még a hőmérséklet abszolút nullapontjánál is (nulla Kelvin: -273,15 C fok) a nullától különböző mozgási energiája van, tehát a részecskék soha sem fagyhatnak le, mert az univerzális energia, amit folyamatosan közvetítenek sohasem áll meg! Viszont ennek ellenére a hullám-részecske dualizmusból következő határozatlansági relációt, mely torzítja a méréseket, úgy lehet, viszonylagosan csökkenteni, ha az adott részecskét, vagy részecske rendszereket abszolút nulla fokra hűtik le, mert nulla Kelvinen a kettőssége a részecskének jobban egybe olvad a kettősségből egység lesz.

Azaz megbízhatóbb méréseket lehet végrehajtani, de csak kicsivel pontosabbakat. Ám ne tévedjünk meg, mert ettől még nem lehet megmérni egyszerre a helyét, és impulzusát, hisz egyrészt a részecskéknek is a nullától különböző a kinetikus (mozgási) energiájuk nulla Kelvinen, másrészt a részecske végül is se nem hullám, és se nem részecske, ha tehát elérjük az abszolút nulla fokot, akkor olyannyira megfagy az anyag, és részecske, hogy végül eltűnik. Mert vége szakad a mozgásnak, s ha ez megtörténik, akkor a kvantumokra épülő dolgoknak megszűnik az ideje. Az idő is csak a kvantumjelenségek mellékterméke, tehát az adott anyag abszolút nulla fokon megszűnne létezni, mert ott azon a helyen nem lenne idő.

Amikor ez következik, akkor automatikusan eltűnik egy fekete lyukban a részecske, és az anyag, s itt meg jön a relativitás elv. Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy így soha sem lehet elérni az abszolút nulla fokot, tehát hiába próbálkoznak egyre jobban hűteni, és hűteni az anyagot, soha nem fogják ezt megtenni, mert a minél jobban hűtünk, annál több energia kell a hűtéshez. Ezért gyakorlatilag végtelen nagyságú energiára lenne szükség elérni az abszolút nulla Kelvint. Ezt pontosan dokumentált alapos mérések igazolják. Tehát először sikerült 0.000000001-re megközelíteni az abszolút nulla fokot, utána 0.00000000001-re, utána, 0.0000000000001, ma már 0.0000000000000001-re sikerült.

Láthatja soha sem lesz vége, mert a tény önmagából adódik. Ha ez létrejönne akkor kapnánk meg az Einstein, és Boze által megjósolt szuper részecskét, egy fura konglomerátumot, amit Boze-Einstein kondenzátumnak hívnak. Ehhez végtelen nagy energia kellene, ami csak is egy fekete lyukban jöhet létre, és ott is csak a központ körüli peremeken, egy gyűrű alakban, ahol a gravitáció a legerősebb, vagyis ahol van a szingularitás. Tehát fekete lyukaknál lehetséges csak akkora energia, ami eléri ezt a bizonyos univerzális érték határt, és ezért is szűnik meg a fekete lyukban az idő, és a tér. Ugyan ilyen a nehézség, amikor az ősrobbanást követő legelső nanoszekundumait (millliárdad másodperceit) próbáljuk leutánozni, mert ott is először 10 a mínusz 35-en, utána 10 a mínusz 40-en, ma meg 10 a mínusz 43-on-nyi időtartamot tudtunk bemérni, és ezzel egy eddig ismeretlen állapotot megfigyelni. De ez is, olyan, mint a hűtés, mert minél rövidebb időtartamokat akarunk megfigyelni, annál több energia kell.

Milyen érdekes, hogy hasonló a helyzet a relativitás elvnél, ahol meg nem lehet elérni a fénysebességét, mert minél jobban megközelítjük a fénysebességét, annál több erőt kell kifejtenünk. Azért nem lehet hagyományos sebességgel elérni a fénysebességét, mert a sebesség növelésébe fektetett energia kezd anyaggá alakulni. Így pedig minél nagyobb lesz a hajó tömege, annál nehezebb lesz "sebességben" tartani. Mivel a minél sűrűbb energia az koncentráltsága miatt végül olyanná válik, hogy tömege lesz, vagyis az anyag energiává alakul. Ez meg már a relativitás elv, mert az anyag is energia, és az anyagot energiává is lehet alakítani, jó példa erre az atomrobbanás, és ez fordítva is igaz, mert energiát is lehet anyaggá alakítani.

Ez is végső soron a kvantumfizikából következik, és itt is függ össze a relativitás elv, és a kvantummechanika, amik elsőre nem tűrik egymást. Ha pedig megint vesszük a mátrix mechanikát, akkor a pontosabb megértéséhez nem csak a kvantumoknak, hanem az univerzumnak is, rengeteg változót számláló elvi térre lenne szükségünk. A Hilbert teret felturbózva szinte végtelen számú változót kell feltételeznünk, és figyelembe vennünk, ezért a 3., és 4.dimenzióban alkalmazott méréseinket nem lehet tovább folytatni, és új látás módot kell kifejleszteni, mely jelentősen megkönnyíti a vizsgálatokat. Itt meg már következik a szuperhúr elv, és az M-teória, de ez már egy másik történet, mert bizonyos szinten mint mondtam, már nem lehet a hagyományos világ keretei között, és a 3, és 4. dimenzióban leírni ezeket a jelenségeket, ezért a matematika megköveteli a magasabb extradimenzióknak nevezett további térdimenziók bevezetését is a képbe, melyek új rendszerezéseket tesznek lehetővé.

Ha figyelmesen olvastunk rájöhettünk arra, hogy a kvantummechanika azt üzeni nekünk, hogy nincs "igazi halál", mert életerő, mindig van, hisz a részecskék még abszolút nulla fokon is mozognak. Valamint azt, hogy "a valóság alapja az energia álma", lásd határozatlansági reláció, mert meghatározhatatlanok a részecskék a hullám, és részecske tulajdonság miatt, és ezért folyton változnak árnyalatokat, átmeneteket, alkotva, úgy mint egy álomban. Továbbá a részecskék bizarr világának a történései eredményezi, a világunkban lévő kettősséget, hogy az éremnek két oldala van, és a "Jin, és a Jang-szerű", hiszen ez a részecskék kettősségéből a hullámrészecske tulajdonságból ered. Valamint azt, hogy mindannyiunkat a kvantumfizika törvényei határoznak meg, tehát van bennünk egy fajta kvantumos világ, ami időtől nem függ , és ez építi föl a testünk, és személyiségünk örökkévaló entitását!

De az is lényeges, hogy az a hatás, amit a világot felépítő kvantumokhoz közvetítünk a h (Planck-állandóval), történjen ez gondolati, vagy fizikai útion, megváltoztatjuk, a kvantumokat, melyek felépítik a világot, tehát ha kicsit is, de a gondolataink energiájával is változtatjuk a világot!Vissza a Szuperhúr elvre, és az M-teóriára:

SZUPERHÚR ELV

Mit üzen a kvantummechanika? Ez a valaha volt legösszetettebb és talán a legmélyebbre ható fizikai elmélet. A kvantumfizika és a relativitás elv mindig is azon volt, hogy leírja teljesen a világmindenséget és ennek minden tulajdonságát.
Csak hogy a kettő nem fér össze. Hiszen a kvantumfizika a mikrovilágot, az atomok, és a náluk sokkal kisebb szubatomi részecskék meglehetősen bizarr, változó világát, írja le. A relativitás elv pedig a makro világ fizikai törvényeit. Azért nem fér össze a kettő, mert a kvantumok világának mások a fizikai törvényei, és ott az idő nem számít, mert az idő csak egyszerű paraméternek tekintendő. A relativitás elv pedig időfüggővé tesz mindent a makro világban, és a makrokozmosz szintén más törvényekkel bír. Hogyan lehetne tehát a kettőt egyesíteni, közös nevezőre hozni?

Erre a matematikai, és elvi választ 1985-ben az Amerikai Princeton egyetem fizikusai találták meg. Sikeresen összevonták a kettő matematikai egyenleteit, egy egésszé. Ezért aztán megszűnt a kvantumfizika, és a relativitás elv közötti összeférhetetlenség, és végre sikerült az univerzumot egyaránt mikro, és makro szinten értelmezni. A mára híressé vált új teória neve szuperhúr elmélet. A szuperhúr elmélet lényege, hogy az atomok, és minden más dolog apró, sőt abszolút kis méretű, sajátosan rezgő húrokból épül fel.

Egy húr valójában nem más, mint egy meghatározott módon rezgő, parányi energia darab. Azt hogy a világban mi milyen legyen az adott dolgot felépítő húrok rezgése, frekvenciája határozza meg. A húrok kb. 100 milliárdszor kisebbek az atomoknál.

A szuperhúr elmélettel máris rengeteg dolog megérthetővé vált. Sőt olyan fantasztikus elméleti lehetőségek is igazolódni látszottak, mint a párhuzamos univerzumok léte, és a dolgok spontán átváltozása. A spontán megváltozása, átalakulása a dolgoknak, szintén attól függ, hogy a dolgot alkotó rezgő húrok, hogyan és milyen frekvencián rezegnek. Ez alapján nagyon kis valószínűséggel, de az is előfordulhat, hogy pl. egy téglafalakban, vagy ablaküvegekben a húrok állapotának a valószínűsége, amely valószínűség helyzetükért felel, hirtelen átrendeződik, ami az atomszerkezetek módosulásához vezet. Például ilyen az, hogy minden ok nélkül repedés keletkezik az üvegben, és a falban is, tehát a poltergeist (kopogó szellem) jelenségeknek ez az oka. De még ritkább esetben az is előfordulhat, hogy egy Szűz Mária szobor, az átrendeződött kvantumfizikai valószínűségektől, könnyezni kezd. Bár ennek az esélye annyi, mint annak, hogy a lottóban 300-szor egymás után ütöd meg a főnyereményt. Igen ez tényleg nagyon ritka, de akkor is előfordulhat. Valójában a normálisan történő eseményekhez képest túl spontánnak, és hirtelennek számító történéseknek, más néven a véletleneknek, vagyis a "csodáknak", is ez az oka, úgy hogy "csodák" léteznek, mert meg van rájuk a valószínűségi alap.

PÁRHUZAMOS UNIVERZUMOK, AZAZ ALTERNATÍV VALÓSÁGOK

A párhuzamos univerzum az nem más mint egy a mi világegyetemünkkel párhuzamosan létező másik világegyetem, ami másolata a miénknek egy két különbséggel. Például az univerzum születésekor, vagyis az ősrobbanás idejekor, 13,7 milliárd éve több másik ősrobbanás is volt, ami több, másik téridővel rendelkező világegyetemet is létrehozott. Az ilyen világok, amik közül a miénk is csak egy, bizonyos kvantumfizikai sajátságok alapján létezhetnek. A párhuzamosság egy a fizikai törvények által megszabott elvi, és valószínűségi minta sokszorozódását, szaporítását jelenti, nem pedig klón szerű másolatokat. Gondoljunk minden emberi lény genetikai különbözőségére.

A szuperhúr elmélet tehát tudományosan igazolja azt a mindannyiunkban felmerülő gondolatot, hogy egyszerűen fogalmazva minden ember egy világegyetem, valamint makrodimenzionálisan minden világegyetem egy ember!

A kvantumok mikrokozmoszában az, atomok szintjén, már az "elhelyezkedés" fogalma, vagyis az , hogy egy bizonyos részecske hol van, nem igazán számít, mert egy részecske tartózkodhat egyszerre több helyen is. Azt, hogy a részecske hol tartózkodik, és hogy eközben mit csinál nem lehet egyszerre tetszőleges pontossággal meghatározni. Ide kapcsolódik a közismert tunnel effektus is. 1922-1926-ig folyt a kvantumfizika alá tartozó kvantummechanika törvényeinek a kidolgozása. Ez alatt rájöttek, hogy a kvantumok világa nagyon bizarr, szinte felülmúl minden létező tündérmesét a különleges tulajdonságai miatt. Ha egy részecskét egy ún. potenciál dobozba zárunk, ez egy mágneses, és elektromos mező, ami körbefogja a részecskét, és ezt a mezőt. minél jobban felerősítjük, mind jobban bezárva a kvantumot, annál jobban megnő annak a valószínűsége, hogy az a potenciál falon kívül tartózkodik. Ez első látásra agyrémnek tűnik, de csak azért mert a kvantumok, változó energia "csomagok", melyek nem a szokványos értelembe vett billiárd golyószerű részecskékre hasonlítanak, s a kvantális fizika törvényei mások, mint a makrovilágé. Ha az egyik részecskével változás történik az valahol egy távoli másik, de ekvivalens rezgésű részecskével is hasonlóképp megmutatkozik.

Amikor a 1999-ben a Az amerikai Joint kvantum intézet teleportációval kísérletező fizikusai, ugyanígy egy potenciál dobozba zártak egy vasatomot (komplex szerkezetű atom), és ennek a potenciál doboznak a mágnesességét periodikusan, oszcillálva változtatták, akkor egy állandó rezgésre állították a vasatomot, létre jött így a tunnel effektus, és ezért egy tőle 2 méterre lévő vákuumkamrában elhelyezett másik vasatom szinkron rezgésbe kezdett vele. Hamarosan az első vasatomnak az elemei kezdtek átvándorolni a másikhoz, mert a tunnel, miatt a az első vasatom tartózkodási valószínűsége ugyan olyan nagy lett a másik helyen. Tehát létre jött a párhuzamos létezésük. Az ember is egy energia kvantum, ennek megfelelően ha a gondolatainktól az agyhullámaink azonosan rezegnek egy másik hozzánk hasonló emberrel, akkor meg történik az "együtt létezés", vagyis az együtt érzés.

Erről szól a híres Heisenberg-féle határozatlansági reláció. Például az atommag körül tartózkodó negatív töltésű elemi részecske, az elektron, és a fény alkotó része a foton egyszerre tartózkodhat, megfelelő körülmények között megszámlálhatatlan sok helyen is. Tehát ha egy adott részecske lehet egyszerre több helyen is, akkor így egy ember is, de egy egész univerzum is tartózkodhat egyszerre több helyen is. Ehhez hasonlatos példa, hogy az életben számtalan lehetőség van, de egy adott pillanatban ezek közül mindig csak egy valósul meg. De akkor hová tűnt a többi lehetőség? Nos az is megvalósult csak egy másik téridőben, egy másik a miénkkel párhuzamos világegyetemben, mert ahogy az anyag nem vésze el csak átalakul, úgy a lehetőség sem vész el csak máshol valósul meg.

Ennek oka, hogy az atomoknál sokkal kisebb szubatomikus részecskék világában, ahová a szuperhúrok is tartoznak, még az ok, és az okozat nincs együtt, mert az itt zajló reakciók együtt eredményezik, azt, hogy itt a mi makrovilágunkban a dolgok ok, és okozat szerint történjenek. Tehát mi is, egy bizonyos a kvantumok világából kiinduló, reakciósorozat végtermékei vagyunk.

Tehát a mikrokozmoszban (szubatomi szinten) előre meg van minden lehetőség, de az ott végbe menő változások határozzák meg, hogy mi történjen meg a mi világunkban , és más párhuzamos világokban. Tehát a mikrokozmoszban lévő reakciók döntik el, hogy a meglévő összes lehetőségből melyik kerüljön át melyik párhuzamos világba. Ezek az univerzumok, amik közül a miénk is csak egy, egy ún. multiverzumban vannak különböző rezgés állapotokban. A multiverzum időtlen, és végtelen számú párhuzamos univerzumot foglal magában.

AZ M- TEÓRIA

(Fontos nem összekeverni az alábbi témában az extradimenziókat a párhuzamos univerzumokkal)
Az 1990-es évek elejére tovább folytatódtak a szuperhúr elmélet matematikai számításai, és az újabb, és újabb egyenletek, és megoldások elvezettek ahhoz, hogy kifejlődjön a szuperhúr elméletből, tovább fejlesztett elmélet, az M-teória. Az M-teória még alaposabban figyelembe vette a párhuzamos univerzumokat tartalmazó multiverzum rezgéseit, és elvi működését.

Röviden: Kiderült, hogy a világ egyetem rezgései között vannak olyan magas szintűek, amik már nem is írhatóak le a normális 3 dimenziós szinten, és ezek a külön szférákat alkotó magas szintű rezgések irányítják is az alacsonyabbak működését, és minél magasabb egy- egy ilyen szféra rezgésállapota, annál jobban megszabja, hogy a nála alacsonyabb rezgésállapotú szintek hogyan működjenek. Egy másik már több mint 320 éve rejtélyes jelenséget, a sír Isaac Newton által, először leírt az univerzumot összetartó erőt a gravitációt is sikerült megmagyarázni. Einstein 1915-ben az általános relativitás elvben leírta, hogy a gravitáció nem más mint a csillagok, és bolygók közötti téridő közegének gumilepelszerű, meghajlásából, kitágulásából, meggörbüléséből, eredő jelenség, ami összetartja a világot. Ez mint később kiderült helyes is, de a kvantumok szintjére ez már nem alkalmazható, mert ott nincs állandó, és szabályos gravitációs tér, mint a mi makrovilágunkban. A valóban tökéletes megoldás, amely a gravitációt mikro, és makroszinten írja le, ami így megfelel a relativitás elvnek, és a kvantumfizikának, ez volt: A gravitáció nem állandó, mert ez is változó, és ezt is sajátos részecskék alkotják, ezek a részecskék (kvantumok) a gravitonok, amik a gravitáció energiáját közvetítik. A gravitonok tartanak kapcsolatot az alacsonyabb, és magasabb szférák között. A gravitonok sajátos mátrixszal (bizonyos valószínűségek által megszabott állapottal, energia rendszerrel) rendelkeznek.

Minél magasabb energia szintekről erednek a gravitonok, annál jobban, képletesen szólva, feltekeredik az alakjuk. Ez a feltekeredés azt jelenti, hogy újabb és újabb energiaszintekkel kerülve kapcsolatba, egyre jobban változik az alakjuk, sőt az alakjuk olyannyira változik, hogy azt már nem lehet 3 dimenziósan leírni, mert van 5, 6, 7, 8, 9, 10, 11. dimenziós mátrixszal rendelkező graviton is. Minden ilyen ún. extradimenzionális mátrixú gravitonhoz külön- külön, az állapotukat leíró matematikai függvények egész sora tartozik.

Tehát az univerzum, és a multiverzum is egy 11 dimenzióból álló extradimenzionális mátrixban létezik.
Hogyan kell ezt elképzelni? Úgy, hogy gondoljunk bele abba, hogy van az ún. 1. dimenzió, ami egy pontnak felel meg egy papír lapon. Van a 2. dimenzió, ami mint tudjuk maga a sík, pl. a papírlap síkja. Ez a második dimenzió már egy magasabb szint, vagyis szféra az egy dimenzióhoz képest. Mi jelenleg a 3 dimenziós világot látjuk magunk körül, vagyis látjuk a térbeli kiterjedést, és azzal, hogy látjuk a térbeli kiterjedést, tudjuk, hogy lehet olyan irányokba haladni, mint föl, le jobbra, balra.

Ezek a lehetőségek nincsenek meg a 2. dimenzióban, mert ott csak két irány létezik. Tehát a 3. dimenzió egy magasabb rezgésszintű szféra a 2. dimenzióhoz képest. A 4. dimenzió maga az idő, és van még ezen kívül 5. 6. 7. 8. 9. 10. és 11. dimenzió.

Lényegként megemlítve a 11. dimenzió a végső ami átfogja, "irányítja" az összes többit, tehát mindenható, és ez a legfensőbb rezgésszintű szféra. Emiatt a 11. dimenzió az egész, végtelen multiverzumot áthatja, és mivel végtelen, így természetesen örökkévaló is. Tehát téridőn kívül létezik, vagyis bizony képletesen szólva ez a Nirvana.
Ezeket a dimenziókat hívjuk extradimenzióknak, és az extradimenziós mátrix kifejezés is jogos, mert minden ilyen extradimenzió egy sajátos rezgés szinttel, és valószínűségekkel bíró energia rendszer. Tehát mátrix.
Ezeket az extradimenziókat ne keverjük össze a párhuzamos univerzumokkal, azért ne keverjük össze őket, mert míg a párhuzamos univerzumokból végtelen számú van amik végtelen számát együttesen multiverzumnak hívjuk, addig az extradimenziókból csak 11, mert a 11. az már örökkévalóságra terjed ki, tehát már végtelen, ezért nincs szükség arra, hogy legyen több is. Továbbá a multiverzum, amiben végtelen számú párhuzamos univerzum van úgyszintén 11 dimenziós.

A gravitáció tehát maga a minden rezgés szintet, és minden rezgésszintben, mindent összetartó energia. Ha egy kicsit merészen akarunk belegondolni ezekbe az extradimenziókba, akkor azt is feltételezhetjük, hogy úgy ahogy a 3. dimenzióban kifejlődött az értelmes élet, úgy a többi dimenzióban is kifejlődött a Darwini evolúciós folyamatok, és természetes kiválasztás során a 10. dimenzióig bezárólag, vagy éppen egyes 3 dimenziós lények fejlődtek fel ilyen extradimenzionális szintre az evolúció során sok millió év alatt. Az ezekben a felsőbbrendű dimenziókban élő lényeket, akár hívhatnánk angyaloknak is, ha van bennünk vallásos hajlam, de inkább ne hívjuk, mert félrevezető, félreérthető lenne. De erre a lehetőségre a választ meghozni a fizikusok dolga, és a gondolkodó embereké!

Összefoglalásként, pedig azt írtam, már rögtön a szemléltetés elején az extradimenziókról, hogy az első, második, harmadik dimenzió, és a 4. ugyanitt van miközben ülök, és írom e sorokat, addig is itt vagyok az 1. 2. 3. 4. dimenzióban. De kiegészítve 11 dimenzióban létezem egyszerre ahogy minden más is. Akkor lennének egymástól elkülönítve ezek az extradimenziók azaz a 3. után a többi 8, ha ezek egymástól független alternatív valóságok, azaz párhuzamos univerzumok lennének. De épp azt írtam, hogy ezeket az extradimenziókat ne keverjük össze a párhuzamos univerzumokkal, mert azok a mi univerzumunkhoz hasonló saját téridővel rendelkező szintén 1. 2. 3. 4. dimenziós világok, bár mások de a térdimenziókat tekintve ugyanazok. Továbbá míg a párhuzamos univerzumokból végtelen számú létezhet, addig a térdimenziókból más néven extradimenziókból csak 11 van. De bővebben fogalmazva minden párhuzamos univerzum 11 dimenzióban létezik egyszerre, azaz az egész multiverzum 11 dimenziós, és ebből a 11-ből mi csak 3-at látunk. Az általános energiát, mint a természetes mindent átjáró elektromágnesességet értettem, és ennek kvantumjaira gondoltam. Továbbá minden létező energia, amit univerzális szinten összelehet foglalni szintén kvantumokból áll. No meg a folytonosságot a régi klasszikus fizika szerinti elgondolás képéből kiindulva értettem. Azt még feltétlenül ideírom, hogy a sci-fi filmek, meg mindig csak a párhuzamos univerzumok dimenzióira gondolnak, és csak nagyon ritkán az extradimenziókra, azaz a 11 térdimenzióra. Itt csak annyi adhat félreértésre okot, hogy póriasan szólva túl sok mindenre használjuk a dimenzió fogalmat.

Nem mellékesen a kvantummechanikának köszönhetően jöttek létre a mikro chipes mikro áramkörök, a komputerek, a TV, a pen drive, az internet, a műholdas telekommunikáció, a mobiltelefon, és a híres holográfia hologramjai is, valamint szintén e tudományágnak köszönhetően váltak lehetővé a lézeres technológiák is, melyek mind a hadászati ipart, az építészetet, a csillagászati megfigyeléseket, s az orvostudományt forradalmasították.

Ezért hatalmas tisztelettel adózhatunk a modernfizikának.

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017