Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Otthon, édes otthon

Otthon, édes otthon

Nagy divat manapság szidni a hazát. És elhagyni. Mert nincs pénz. Vagy, mert van, csak nem ott, ahol kéne. Vagy mert nehéz megélni, és egyébként is, a politikusok, meg az adók, meg a fizetések, meg a nyugdíjrendszer, meg az államhiány, meg a benzinárak, meg az egész rendszer, és egyáltalán, még a fránya hóvihar is csak a magyart veri.

Nem mondom, hogy nincs ezekben igazság, és nem mondom, hogy nem értem meg, mikor valaki ezen okokból kifolyólag elhagyja az országot. Mert hát, ami tény, az tény. Tény, hogy nincs pénz, vagy nem ott van, ahol kéne, és a fizetések, és az adók, és a benzin, és igen, nem egyszerű, sok minden nagyon nem az itthon.  Ezért némán bólogatok csak, halkan kívánok sok sikert, és nem mutatom, hogy amit ésszel értek, azt szívvel fel nem foghatom: hogy hogyan lehet itthagyni a hazát. Mert miközben tudom és értem, és élem a tényeket, addig teljes bizonyossággal tudom azt is: nincs az a pénz, amiért én itt hagynám Magyarországot. Nincs a fizetés, nincs az az adókulcs, nincs az a rendszer, nincs az a benzinár és nincs az a hóviharmentes, konstans harmincfokos időjárás, amiért én innen elmennék. Mert vannak dolgok, amik fontosabbak, mint a pénz.

Hogy itthon ébredjek. Hogy magyar nyelven kérjem reggel a kávét a Deákon, vagy hogy magyarul hallhassam a buszon a szívmelengető félmondatot: „Jegyeket, bérleteket!”. Hogy magyarul kiáltsak oda a kutyámnak, hogy „Szusi, teszed le azt a labdát?!” és hogy magyar pincér kínálja az étteremben a hortobágyit és a jó pohár tokajit hozzá. Hogy szombat este végigsétáljak az Andrássy-n vagy hogy hajnal 5-kor borozzak az ezernyi fényben úszó Duna partján. Hogy szomorú vasárnapokon a Pilisben hallgassam, ahogy együtt dobban szívem a dobogó kővel. Hogy, ha úgy tartja kedvem, bevessem magam szerda este a nyüzsgő belvárosi forgatagba, és elvegyüljek a mindig éber, sosem alvó pesti éjszakában - hiszen tudjuk: este fess a pesti nő… Hogy hallgassam, ahogy az ezernyi budapesti zaj egy tökéletes dallammá áll össze. Az én dallamommá. Hogy a Margitszigeten fussam a naplementében az ötezer-háromszázat. Hogy Dobos-tortát egyek a Bazilikánál, vagy hogy augusztus 20-án mosolyogva nézzem a tűzijátékot a Duna-parton. Hogy pálinkát igyak a Balaton partján fülledt, meleg, nyári éjszakákon. Hogy titokban felosonjak az Alagút tetejére, és onnan kiáltsam a világnak: Magyarország, én így szeretlek! Igen, így. Magas adóstul, magas árastul, alacsony fizetésestül, hóesésestül, mindenestül.

Mert kövezzetek meg, de engem nem érdekel a politika. Rég nem érdekel a bal meg a jobb. Nem érdekel a széthúzás. Az összefogás érdekel. A Jó érdekel. Ami ott van benned, ami ott van bennem, ami ott van mindenkiben. Rég nem foglalkozom dolgokkal, amik egymás ellen fordítják az embereket. Az érdekel, ami összetart minket. Hogy egymás felé forduljunk ahelyett, hogy egymásnak mennénk. Hogy az egységet keressük; magunkban és egymásban is. Mert mindig lesznek, akik elmennek. Fiatalok, idősebbek. De itthon vagy külföldön, lélekben akkor is mind egyek vagyunk. Magyarok.

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017