Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Samsara - a lét örök körforgása

Samsara - a lét örök körforgása

Nehéz szavakat találni arra, hogy leírjam, milyen érzéseket keltett bennem ez a különleges, minden műfaji sajátosságot nélkülöző film. Minden próbálkozásom azt az érzetet kelti, mintha egy verset elemezgetnék, miközben újra és újra felteszem magamban az elcsépelt kérdést: vajon mire gondolhatott itt a költő?

Samsara - a lét örök körforgásaRon Fricke rendező és Mark Magidson producer által készített alkotást sokan dokumentumfilmként definiálják, és ebben a formában nem régiben elnyerte a dublini filmkritikusok elismerését, de valahogy úgy érzem, nem helyes ilyesfajta keretet adni ennek a nagy volumenű alkotásnak. Ami már csak azért is tekinthető nagynak, mert 35 mm helyett 70 mm széles filmre rögzítették, így biztosítva a képkockák hihetetlen élességét. Az erőteljes, már-már hatásvadász látványvilág azonban mit sem érne a lélegzetelállító háttérzene nélkül, melyet Michael Stearns szerzett közreműködve Lisa Gerrard-dal és Marcello de Franciscivel. A csodálatos hangi adottságokkal rendelkező Lisa Gerrard, aki a nemrégiben hazánkba is ellátogató Dead can Dance nevű formáció énekesnője, már évekkel ezelőtt belopta magát a szívemben és ezúttal sem okozott csalódást. A hangok a világ 25 különböző országában felvett képekkel együtt tökéletes harmóniát alkotva teremtették meg a meditatív belső utazást, ami számomra a Samsara, vagyis az élet végtelen körforgása volt.

Ókori görög dráma szerkezeti elemeihez igazodva a film első négy percében, vagyis az expozícióban, ahol az alapvető problémák már egyből napvilágot látnak, kiderülhet számunkra, milyen témákat feszegetünk majd: balinéz táncosok eltúlzott sminkkel és erőltetett arcmimikákkal táncolnak, ami számomra az életet szimbolizálja, majd a vulkánkitörés, mely tisztítótűzként kioltja az emberi életet, és emberi múmiák következnek, melyek egyértelműen a halált jelképezik. Ezek az erős ellentétpárok egyébként az egész filmet végigkísérik, ahogyan a drámai műfaj további elemeit is megtartja: bonyodalom-krízis-késleltetés-megoldás.

A cselekmény buddhista szerzetesekkel kezdődik, akik színes homokból mandalát készítenek, aminek már előre tudjuk mi lesz a sorsa: elkészültével - ahogyan azt majd a film végén látni fogjuk – megsemmisítik, jelképezve ezzel a múlandóságot és azt hogy, ne ragaszkodjunk foggal-körömmel a fizikai világ dolgaihoz. A mandalakészítés rituáléjának egyéb szimbolikai jelentősége is van a film szempontjából, egyrészt maga a mandala szó jelentése kör, ami már önmagában is utal az élet kerekére, a végtelen körfogásra, másrészt a tibeti buddhisták számára az egyik legfontosabb meditációs gyakorlat, beavatás, ahol a kapcsolatba léphetnek mélyebb tudati szintekkel. Nem véletlen tehát, hogy a néző meditációként éli meg a vásznon látottakat. A buddhista szerzetesek alkotói tevékenysége ugyanakkor keretbe foglalja a történetet és végül megadja a megoldást is: minden elmúlik egyszer.

Samsara - a lét örök körforgásaA keretben másfél órán keresztül számos téma előkerül az alapvető élet-halál kérdésén túl, mindegyik egy-egy önálló epizódként mutatja be a problémakört kontrasztos ábrázolással, melyekhez külön zenei egységek tartoznak. A rendező pedig képkockáról képkockára, helyszínről-helyszínre egyre mélyebbre visz minket a nyúl üregében.

Láthatjuk a világvallásokat, amik az emberek életében évszázadokon keresztül meghatározó szerepet játszottak, olyannyira, hogy mindmáig gyilkolunk is nevükben. Felmerül a környezetszennyezés, ezen belül a hulladék kezelésének kérdése, ami hatalmas gondot okoz, ehhez erősen kapcsolódik a szegénység-gazdagság kérdése, a tömegtermelés, a fogyasztói társadalom mérhetetlen igényeinek kielégítése és az állatkínzás. Rövid, de annál tartalmasabb jelenetek, melyekben a modernkori nőiségről emlékezik meg a rendező, vagyis annak és egyben teremtő erőnek elértéktelenedéséről, árucikké válásáról, prostitúcióról. És természetesen nem maradhat ki a fegyverkezés, háborúk, pénz, hatalom és hogy az ember istent játszik, képmására „élő” robotokat alkot. Mindezt egyetlen szó vagy párbeszéd nélkül. Szükségtelenek lennének egyébként, hiszen a tények önmagukért beszélnek. Megdöbbentő képtelenségek sorozata, mint a pisztoly alakú koporsó, a rózsaszín puska az amerikai kislány kezében, mind azt mutatja, valami nagyon elromlott. Majd az egyre feszélyezőbb jelenetek és képsorok után visszatérünk a buddhista kolostorba, ahol a szerzetesek befejezik a mandalát és elsöprik a homokszemeket. Végül pedig az ezer kar táncát láthatjuk egy kínai társulat előadásában, ahol a fellépő művészek egytől-egyig süketek.

Samsara - a lét örök körforgása Voltak kedvenc részeim a film során, amelyek valahogy jobban megragadtak a tudatomban. Az egyik ilyen az Etiópiában élő Mursi törzsről készült felvételek, ahol a nők szájuk alsó, vagy néha a felső ajkába tányérokat helyeznek, hogy így nyújtsák meg testrészeiket. Több közeli képet láthatunk arcukról, ott ez a szépség ideál, majd látjuk, az egyik asszonyt gyermekével, ringatja és a hátán cipeli. Hirtelen váltás, egy teljesen másik világban, a nagyvárosi dzsungelban találjuk magunkat, ahol a városi ember törzsi díszeivel, vagyis tetoválásokkal borított férfi ringatja kislányát. Megható ellentét és egyben párhuzam ez, hiszen a kisgyermeknek a legtöbb kultúrában központi szerep jut és rengeteg figyelem. Ugyanakkor talán ez volt a legerőteljesebb jelenet, ahol megjelenik a szeretet, ami nélkül nincs sem élet, sem pedig körforgás.

Megnyugvást kerestem a stáblista olvasása közben, de igazából nem találtam. Elgondolkoztam, változtatni kellene. Nem csupán egy kicsit, hanem radikálisan. Egyetlen lehetséges útirány merült fel bennem, mégpedig a vissza a természethez ideája, vagyis újból önellátónak lenni. Lehet sokak számára képtelenségnek tűnik, de léteznek már teljesen önellátó házak, bevezetett vízzel és árammal, közösségek, akik saját maguknak termelik meg az élelmiszert. Miért ne lehetne? És hogy mi kell mind ehhez? Változás. Belülről. Felismerni az emberi nagyszerűséget és a lét csodáját, a gondolatok és teremtés hatalmát, a szeretet erejét. Elindulni egy úton, ami rögös, de annál inkább szükséges. Csak az első lépést kell megtenni, ami akár lehet ez a film…

Gulyás Judit

[a cikk a kép alatt folytatódik!]

Samsara - a lét örök körforgása

Egy csodálatos világkörüli utazáson voltam a Samsara-val, nem volt szükség háromdimenziós vetítésre így is azt éreztem, hogy ott vagyok. Megfogható és tapintható volt a sok varázslatos helyszín, táj, épület, ember, sőt olyan perspektívát nyitottak mintha repültem volna az élmények között, mintha épp csak bepillantást kapnék a titkok birodalmába.

Samsara - a lét örök körforgásaRitka az olyan ’dokumentum’ film, ami szimplán a képi és a hangzásvilágával képes bekapcsolni az ember érzelmeit, de a Samsara-nak sikerült. A zene diktálta a szívem ritmusát, szinte libabőrös voltam a tibeti hangtálak rezgésétől, miközben a különböző kultúrák (szó szerint) egyenesen a szemembe néztek, mélyen és áthatóan. El akarták mondani a történeteik lényegét, az eszenciájukat és évezredes tapasztalataikat…és igen,sikerült is nekik, mindez úgy folyt át rajtam, hogy átéreztem a fájdalmaikat, az örömeiket, a táncaikat és az üzeneteiket, hogy mint mentek keresztül az évezredek során.

A film elérte, hogy megfoghasd te is közelről, lásd a csodát, hogy milyen aprólékosan, koncentráltan készítik el a homok mandalákat (vagy épp a vasalókat..). Láttam már ilyet korábban, de ebből a szemszögből egészen újszerű volt. Együtt dobogott a szívem az ott élő emberekkel. Maga volt a Flow és én bizony áramoltam vele és benne, a vulkánkitörés után a sivatagi szél repített Jordániába a Petrához, onnan a Versailles-ba, a forgalmas New York kavargott a lábam alatt és olyan szemszögből láthattam, amelyből még sosem, sőt ha személyesen mennék oda, akkor sem kapnám ezt az élményt. A képek száguldottak, az érzések hangolódtak színről színre, amikor egyszer csak megtorpantam a kínai gyáróriásoknál, ott ugyanis mellbe vágott a nagy globális Reality….persze, tudunk a nyomorról, a szeméttelepekről, a kizsákmányolásokról, a húsfeldolgozók szerencsétlenül járt lelkeiről, tudunk róluk, de itt most drasztikusan az arcomba tolták és lenyelették velem…és nem ízlett, enyhén szólva sem..de hát ez is van, ez is a "miénk"...mi főztük, együk is meg..

Már-már kezdtem volna a kardomba dőlni a sajnálattól, hogy hova süllyedtünk, már majdnem keresztet vetettem az egészre, amikor fellebbentették a válaszút lehetőségét és megmutatták, hogy van kiút, van választásunk, nem kell, hogy bedaráljon a fogyasztói társadalom, lehet ezt tudatosan is, ki is nyithatjuk a szemünket, mondhatunk NEM-et, boldogok lehetünk a természettel összhangban is senki sem tiltotta meg…

Hisz Buddha is megmondta, hogy az egyetlen állandó dolog a változás. Ahogy a film végén az elkészült homokmandalákat is összesöprik egy tálba, hogy teret adjanak a következő alkotásnak a megújulás jegyében, úgy a társadalom is transzformálódhat, mi is elindíthatjuk a változást, mikro szinten. Szép üzenete a filmnek, hogy nyisd ki a szemed, lásd a szépet, lásd a problémát, lásd a valóságot, tanulj és változz.

Kaposi Ági

Mikor játszák a mozik?

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017