Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Téli mese – mágikus realizmus a mozikban

Téli mese – mágikus realizmus a mozikban

Kevés olyan van, amikor a film, a maga nemében, képes ugyanazt a hatást kiváltani az emberből, mint amit a könyv annak olvasásakor vált ki. A kultikus 'Téli mese' ilyen.

Mágikus realizmus. Amikor először olvastam ezt a műfaji meghatározást, olyan volt, mintha hazataláltam volna. Mágia és realizmus. A két véglet, amely közt örökké lavírozunk, melyek közt keressük az érzékeny, arany középutat. Ez két véglet találkozik a Téli mesében, könyvben és a mozivásznon egyaránt.

Bevallom, félve ültem be a moziterembe. Amikor ilyen zseniális könyvről beszélünk, mint Mark Helprin alkotása, nagy a rizikó, hogy a film nem kis csalódás lesz. Ám amint feltűntek a vásznon az első képkockák, a gyönyörű, tiszta, csillagos éj, és a Beverly-t alakító Jessica Brown Findlay édes-bájos hangján pedig felcsendültek az első, örök érvényű igazságok, azonnal tudtam, hogy itt valami nem mindennapi élményben lesz részem.

A könyv s film főhőse Beverly, a göndör, vörös hajú, végtelenül kedves és gyönyörű lány, aki puszta mosolyával fényt s ragyogást varázsol világunkba, és Peter Lake, a tiszta szívű tolvaj - akik közt természetesen első látásra évezredes szerelem elevenül meg.

A szereposztás erős és tökéletes. Colin Farrell pontosan úgy hozza a szeretnivaló, jóképű, csibészes tolvaj, Peter Lake szerepét, ahogy azt kell, nála ideálisabb választás már csak Jessica Brown Findlay volt, akiről bevallom, mindezidáig azt sem tudtam, hogy létezik, de hibátlanul megtestesítette, s felülmúlta azt, amit Beverly személyétől a könyv olvasása után elvár az ember.

Beverly és Peter Lake első találkozását Athansor, a titokzatos, szárnyaló fehér ló segíti. Érdekes, valahogy úgy sikerült adaptálniuk a rendezőknek a történetet, hogy még mozivásznon sem hat irreálisnak a fel-felröppenő fehér paripa.

Természetesen a film elejétől jelen van a jó mellett a gonosz is. A főhősök életét megnehezítő, Lucifert (Will Smith) szolgáló démon, Pearly Soames szerepére Russell Crowe-t választani egyszerűen maga volt a tökély. Minden mozdulat és mimika, az első pislogástól az utolsó szájrángásig a helyén van.

A könnyed, emészthető misztikával fűszerezett, évszázadokon átívelő szerelmi történet azonban már az első percektől keserédes szomorúsággal vegyül: Beverly haldoklik, és még Peter Lake eget-földet megmozgató szerelme sem képes őt megmenteni. Beverly távozik a túlvilágra (azért a gonosz persze segít felgyorsítani a folyamatot) és hiánya kézzel fogható űrt hagy maga után a mozivásznon is. Lányoknak zsebkendő egyébként kötelező, én mondjuk elfogult vagyok, de már ott eleredtek a könnyeim, amikor Beverly, a ház tetején levő, nyitott tetejű sátrából (kell.) kémlelve a csillagos eget, elkezdte sorolni a csillagok neveit: Castor, Pollux, Capella, Cassiopeia...

Peter, Beverly halála után könnyed céltáblájává válik az őt üldöző gonosznak, akik mintha győzelmet aratnának, ám rejtélyes módon Peter Lake cirka egy évszázaddal később bukkan fel újra, sértetlenül, ám emlékek nélkül.

Peter, ahogy keresi önmagát s a válaszokat, újabb kalandokba bonyolódik, jóval, s gonosszal, angyallal, s démonnal. A film (könyv) mindeközben olyan kérdéseket feszeget, mint a szabad akarat és az eleve elrendeltetés, vagy a reinkarnáció kérdése, a könyvben pedig minden lapra jut valami olyan igazság, melytől elgondolkodva tesszük le, és merengünk el a távolba.

Természetesen az 'Egy csodálatos elmét' is rendező Akiva Goldsman-nek kellett változásokat eszközölnie a könyvön, ám nem volt sem zavaró, sem hiányos a film tőle, a könyv olvasása után sem. Vannak motívumok, amelyek persze nem jelennek meg a filmben, például a fehér felhőfal, vagy az az utánozhatatlan, megmagyarázhatatlan mód, ahogy Mark Helprin életre kelti lapjain a szürke, zakatoló, gőzős, koszos acélgépeket, a mechanikát, az élő, lüktető, zajos várost – kedvem volna azonnal felkapni a kantáros farmert és egy szerelődobozt (vagy mit) és gyári munkásnak felcsapni.

A film (s a könyv) végére minden darabka a helyére kerül, és megnyugszunk:

minden úgy van, ahogy lennie kell.

A Téli mese kultikus könyv és film, melyet hiba volna 'romantikus film' kategóriába beskatulyázni - jóval több annál.

A film időzítése persze Valentin-napra ügyes húzás, azonban sem ehhez, sem a megfilmesítéshez sem társul egy csipetnyi negatív érzés sem. Egyrészt azért, mert valami egészen különleges élményt adott a film (is), másrészt azért, mert így sokkal szélesebb réteghez eljut egy könyv, amely egyébként sokkal nagyobb dolgokra hivatott. Tessék elolvasni.

Azért a film elején csendesen elsuttogtam a könyv első sorait:

„Volt egyszer egy fehér ló, és volt egy csöndes téli reggel..."
 

Hidegrázós.

Budapest, 2014. február 15.

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017