Menu
Csatlakozz Te is Facebook közösségünkhöz!

Zongoraszó

Zongoraszó

Fotó: Rubenjob

Kora nyári este volt. Meleg szellővel, rég nem látott barátokkal, jó pohár borral. Hétköznap esti kis kikapcsolódás munka után, kilépés a taposómalomból. Aztán ki tudja, egyszer lehet nem is lesz taposómalom. De most még van, és amíg van, addig vannak a gondtalan hétköznap esték is, szabadon cirkálások a pesti éjszakában, rácsodálkozások a város ezer meg ezer arcára, a szakadatlan áramló, s sosem fáradó fiatalságra, a megszámlálhatatlan sok kávézóra, kis utcákra, hangos zenétől dübörgő szórakozóhelyekre, ahol mélyről jövő késztetéseknek engedve keresi ki-ki a maga módján azt, amitől egész lesz.

Barátságok szövődnek és mélyülnek, szerelmek születnek és halnak meg, életek találkoznak és távolodnak, vagy épp csak suhannak el egymás mellett, egy-egy tized másodperce magukkal hozva a felismerés élményét, hogy aztán a következő pillanatban megint már csak emléke éljen a találkozásnak.

Egy ilyen kora nyári estén esett, hogy újra szerelmes lettem a zongoraszóba.

Nagyon hosszú ideje nem hallottam már felcsendülni. Rég elfelejtettem, milyen is a hatása alá kerülni.

Pillanat törtrésze alatt estem ki a társalgásból. Gyengéden, megalkuvást nem ismerően követeltek magukénak a fekete-fehér köntösben pompázó dallamok. Lassan, de határozottan vették át az uralmat gondolatok, szavak, érzések felett. Lassan elhalványult a bárban ülő emberek körvonala, a trendi ruhák és vastag sminkálarc mögé rejtőző hangos fiataloké, és a bölcsen hallgató idősebbeké is; és velük együtt halványultak hangjaik is. Foszlányok voltak csak már, kósza, éterben céltalanul keringő foszlányok. És végül már azok sem.

Elmosódott a kis budapesti bár körvonala is; egészen máshol jártam már. Életem ezer inkarnációja találkozott abban a pillanatban. Egyszerre voltam jelen múltban, jelenben, s jövőben. Minden porcikámmal éltem és éreztem. Egyszerre voltam gondtalan gyermek, lázadó tini, szerelmes fiatal, s bölcs öreg. Egyszerre voltam férfi, s nő, gazdag, s szegény, boldog s gondtalan. Egyszerre találkozott, egyszerre ért össze minden.

És repültem tovább, túl ezer életen, és már nem csak az enyéim találkoztak a zongoraszóban, hanem mindenkié. Ezer lélek, ezer inkarnációja. Megélt életek, elfeledett sorsok, még meg nem élt életek. Felismerések. Feladatok. Sorsok. Emberek. Vadregényes tájak lágy ölén nevelkedett lakói és nagyvárosi díva. Abban a pillanatban én voltam mind. Én voltam Bartók, én voltam Beethoven, én voltam Mozart, és én voltam az egész világ.

Minden élet, mely valaha volt és lesz, minden sors, minden érzés ott találkozott bennem, a zongoraszóban, a kis budapesti bárban, szerda este.

Így történt, hogy újra szerelmes lettem. Szerelmes a zongoraszóba.

A Napi Elemózsia magazin hetedik, 2013. szeptemberi számából.

Kapcsolódó videók

Napfényesség és Áldás | Napi Elemózsia © 2017