Hogyan kezeljük a Belső Kritikusunkat?

A tartalmak azért vannak, hogy eltöprengj rajtuk!

Ha elakadtál valahol az önismereti úton, ne habozz! Írj ránk és segítünk díjmentesen!
Kattints ide

Az egyénre nehezedő nagy nyomás idején élünk… A társadalom arra kényszerít bennünket, hogy a legjobb életünket éljük, hogy tudjuk, mit akarunk, és azt céltudatosan kövessük. A mentális (értelmi) egészséggel kapcsolatos tudatosság javult, de még mindig a „mentálisan betegekkel” hozzák összefüggésbe… Pedig oly sokan szenvednek közülünk! Sokan közülünk nem csak a legjobb életünket sem éljük, de egyáltalán nem élünk olyan életet, amelyet nagyra értékelünk…

 

EBBEN A CIKKBEN:


Mi az a Belső Kritikus (bíráló)?

Szeretettel közelítsük meg a Belső Kritikust!

 Nevezzük meg a Belső Kritikust!

Beszélj a Belső Kritikusoddal!

Tanulj a Belső Kritikusodtól!

 Tudd, hogy mit akarsz!

Cselekedjünk tiszteletteljesen!

 Pihenj sokat, mert megdolgoztál érte!

 

Az anyagi, figyelemelvonó kultúránk rikító fényei előtt nem vesszük észre, hogy elégedetlenségünk nagy része mennyire belső eredetű. A figyelemelterelésünk olyan mértékű, hogy sokunk számára a belső világunk feltérképezetlen és gondozatlan (sőt leélünk úgy simán egy életet sokszor). A mai „normális” az, amikor a gondolatok szabadon szaladgálhatnak lelkünk őrizetlen barlangjaiban, miközben kívülről keressük, hogy mi az, ami elnyomja a nyugtalanság és az elégedetlenség érzését… Rájövünk, hogy van egy probléma, de nem csak azt értjük félre, hogy mi az, hanem azt is, hogy hol van.

 

Mi az  a Belső Kritikus (bíráló)?

 

Mindig is problémás volt a viszonyom önmagammal, és ezzel sokan így vannak…

  • Hogyan lehetséges, hogy problémás a kapcsolatunk önmagunkkal?
  • Valahogyan megosztottak vagyunk?
  • És ha igen, akkor ez a megosztottság természetszerűleg ellentétes?
  • Talán több ember vagyunk, egy testbe tömörülve, akik mindannyian versengenek egymással?

Az első kérdés, azt mondanám, pontosan abból adódik, hogy az ilyen jellegű kérdések körül nincs egyértelműség. Tudatában vagyunk annak, hogy vannak negatív gondolataink, amelyek nem szolgálnak minket, de ezeket a gondolatokat homályosan egy egyoldalú személyiség egyfajta kiterjesztésének tekintjük, és ebből következően belső életünk és énünk megváltoztathatatlan és veleszületett tulajdonságának.

Az egyik legelső lépés, hogy ezeket a negatív gondolatokat megértsük, tehát meg kell érteni, hogy nem vagyunk egyenértékűek a gondolatainkkal, és hogy azokról valójában azt mondhatjuk, hogy saját akarattal rendelkeznek.

A következő alkalommal, amikor észreveszed, hogy negatív gondolataid vannak, hátralépsz egy lépést, és megpróbálod megfigyelni őket, ahelyett, hogy foglalkoznál velük!

Még ha azonnal be is szippantanak a gondolatok, a kezdeti felismerés, hogy egyáltalán megfigyelheted ezeket a gondolatokat, elég ahhoz, hogy megmutasd, hogy nem ugyanaz vagy, mint ők. Amint ezt megteszed, némi érzelmi távolságot nyerhetsz, és a gondolataidat annak láthatod, amik valójában (vagyis jelenségeknek, amelyek keletkeznek és elmúlnak, nem pedig valamilyen állandó jellemzőjének).

Amikor a gondolatainkat úgy ismerjük el, mint valamit, ami bennünk történik, és nem mint ami minket alkot, akkor kezdjük megérteni, hogy gyakran olyan önbeszédet tűrünk el, amit soha nem tennénk, ha az egy másik személytől származna… Ez jelzi, azt, hogy valami nincs rendben azzal, ahogyan önmagunkhoz viszonyulunk, és indítékként szolgál arra, hogy változtassunk ezen a kapcsolaton…

Ezen a ponton érdemes megkérdezni:

– Ki az a Belső Kritikus?
– Ki ez a hang, aki a fejemben ólálkodik, és sértéseket zúdít rám?
– Milyen természetű?

A Belső Kritikusra úgy tekinthetünk, mint az összes olyan észlelt kritika (bírálat) összetételére, amellyel életünk során eddig szembesültünk. Ez lehet ténylegesen kapott kritika (pl. amikor gyerekként leszidtak, mert megszegtük a szabályokat) vagy belső kritika (pl. amikor nem kaptunk a szüleinktől az elvárásainknak megfelelő dícséretet, amit aztán úgy kezeltünk, hogy elkönyveltük magunkban, hogy „nem vagyok elég jók”.)

Ez a hang azt kérdezi: „Mit mondanak ezek nekem a személyes értékeimről, és arról, hogyan kell kormányozni a világban annak érdekében, hogy ezt az értéket növeljem (és a kritikát csökkentsem) a jövőben?”

A legkülönbözőbb forrásokból származó valós és elképzelt kritikák összetétele, amelyek a gyermeknek a társadalmi ranglétrákról és a személyes értékekről alkotott, még fejlődő felfogása szerint tulajdonítanak jelentőséget, az önkritikus természeténél fogva belsőleg ellentmondásos, ésszerűtlen és szigorú bíráló.

Ráadásul a követelései elavultak, hiszen az, hogy mit akarunk, valószínűleg gyökeresen megváltozott gyermekkorunkhoz képest (amikor ezek a hangok kialakultak). Akkoriban a biztonság és a társadalmi elismerés sokkal előrébb állt volna a listán, mert akkor még nem fedeztük fel, vagy nem törekedtünk arra, hogy felfedezzük saját jellemünket, vagy megvalósítsuk a vágyott céljainkat.

A Belső Kritikus azonban nem csak rossz… Értéke lehet, hogy emlékeztet bennünket a társadalmi normákra (olyan értékek, amelyek a magatartást és a közösségi együttélést szabályozzák) és elvárásokra, amelyek segítségével eligazodhatunk a társadalmi lét bonyolult viszonyai között. Mint később látni fogjuk, ez azt jelenti, hogy a hozzá való viszonyunk teszi jóvá vagy rosszá. Nem pedig maga a Belső Kritikus…

A Belső Kritikus nagymértékben átfedésben van Sigmund Freud (osztrák ideggyógyász volt, a pszichoanalízis megalapítója, amely a tudalatti okok feltárása) Szuper Egójával – a családi, társadalmi, sőt erkölcsi értékekkel kapcsolatos veleszületett érzékünkkel, tehát azzal, hogy mi a „helyes” és mi a „helytelen”. Ez fontos hasonlóság, mert a freudi pszichológia szerint ahhoz, hogy pszichológiailag egészségesek legyünk, a Szuper Egót be kell építenünk a lelkünkbe. Akkor válunk pszichológiailag egészségtelenné, ha a saját helyes és helytelen érzékünket teljes mértékben a Szuper Egónak rendeljük alá… De attól még hallgatnunk rá! Csak akkor lássuk be, hogy ezt tettük és vállaljuk a következményeket…

Hogy világos legyen tehát, nem arról van szó, hogy a Belső Kritikusunk akarva-akaratlanul támad minket… Sokkal inkább, ahogy kezdjük megérteni, látjuk, hogy a mi érdekeinket tartja szem előtt. Egyszerűen csak elfogult vagy téves nézete van arról, hogy mi a „mi” érdekünk. Azáltal, hogy szigorúan vizsgálja környezetünket a jelzések után, megpróbálja szabályozni viselkedésünket, hogy megvédjen minket.

Ez egy kulcsfontosságú felismerés: a Belső Kritikusunk valójában egy barát, bár álruhában…

 

Szeretettel közelítsük meg a Belső Kritikust!

 

Miután megállapítottuk, hogy mi is valójában a Belső Kritikus, a következő lépés az, hogy elkezdjük jellemezni ezt a hangot. Ez lehetővé teszi számunkra, hogy felismerjük, mikor beszél, és segít abban, hogy a lehető legélénkebbé, és ezáltal elérhetőbbé tegyük a vele való kapcsolatot.

Tapasztalatom szerint ez a vizsgálat távolról sem a sárkányt tárja fel, amellyel most harcot kell vívnunk, hanem a Belső Kritikus tartalmatlanságát és éretlenségét. Ahogy Rilke (osztrák költő) mondta:

Talán életünk összes sárkánya hercegnő, akik csak arra várnak, hogy lássák, hogy egyszer csak szépen és bátran cselekedjünk… Talán minden, ami megrémít bennünket, legmélyebb lényege szerint valami tehetetlen, ami a szeretetünket akarja…

Mert az az érdekes, hogy amikor a Belső Kritikushoz ezzel az őszinte kíváncsisággal közeledünk… Azzal a vággyal, hogy megismerjük és valóban meggyógyítsuk a fájdalmát, akkor elkezd félénkké válni. Mint a kisgyerek, aki figyelemért kiabál, majd elsápad, amikor megkapja, mert tudja, hogy nincs alapja a kirohanásának, a Belső Kritikus zavartan csoszogni fog, amikor kedvesen és türelmesen valóban megkérdezzük, mi a baj…

Ez elutasítónak tűnhet azokkal szemben, akik erőszakos pszichológiai megrázkódtatást éltek át másoktól… Ha például fizikailag vagy szexuálisan bántalmaztak, ez biztosan jelentős részét képezi a Belső Kritikusodnak, és sokkal erőszakosabbá és ijesztőbbé teszi, mint az enyém…

Nem tudok sokat mondani ezekről (akiknek ilyen formájú Belső Kritikusuk van)… Megismételném azonban, hogy a kritikus nem egyenértékű azokkal az emberekkel és eseményekkel, amelyek létrehozták! Ez azoknak a tapasztalatoknak a maradványa, amelyet az elméd most önmaga ellen használ, szándékos önvédelemként. Lényegtelensége, az a tény, hogy ez egy megrémült és megsebzett részed, amelyet szeretettel vizsgálhatsz (és gyógyíthatsz), az ilyen eredetektől függetlenül megmarad.

Természetesen a Belső Kritikus nyomasztó természete miatt, amely egy elnyomó vagy bántalmazó formájában jelenik meg, elengedhetetlen, hogy ezeket a vizsgálatokat kiegészítsem egy Metta (szerető-barátság) gyakorlattal (magyarul ezt találtam megfelelőnek), amely támogathat abban, hogy a szeretet és együttérzés érzéseit tápláljuk magunk iránt.

Ha aggódsz akkor ajánlott, hogy foglalkozz a Belső Kritikusoddal, amikor olyan helyen vagy, ahol biztonságban érzed magad, és biztosítsd, hogy vannak olyan támogató emberek a közelben vagy elérhetőek, akik tudnak arról, hogy részt veszel ebben a munkában! Végső soron csak Te tudod megítélni, hogy elég biztonságban érzed-e magad ahhoz, hogy elkezdjed a vizsgálatot…

Mindenesetre ennek a lépésnek az a lényege, hogy elismerjük, hogy a Belső Kritikus érzelmi és nem ésszerű (logikus)… A negatív érzelmeid ésszerűsítésének is megvan a maga helye, de elsősorban szeretetnek és együttérzésnek kell közeledni felé.

 

 Nevezzük meg a Belső Kritikust!

 

Ahogy megismered a Belső Kritikusodat, hasznos lehet megnevezni és jellemezni. Ez nemcsak azt teszi lehetővé, hogy azonosítsd – „ó, már megint ők azok” -, hanem remek lehetőség arra is, hogy némi könnyedséget vigyél a helyzetbe.

Az én Belső Kritikusomat Nigelnek (ejtsd: Nájdzsel) hívják, és úgy beszél, mintha valaki az orrát szorongatná. Ez egy eléggé gyermektévés módja annak, hogy megnevettessem magam, de minden egyes alkalommal, amikor bejelentkezem, egy kicsit kuncogok magamban, mondván: „Jól van Nigel, te vén sz*rházi, úgy tűnik, nagyon feldúlt vagy amiatt, hogy senki sem nevetett a kissé színvonaltalan vicceden… Mesélj el mindent róla (mielőtt hagyná, hogy a kis szőrszálhasogató szónoklata addig csordogáljon, amíg ki nem merül) 🤗

A humoros jellemzés és a szeretetteljes megközelítés egyvelege alapvetően megváltoztatja a Belső Kritikushoz fűződő kapcsolatodat. Te vagy a főnök, ami nem jelenti azt, hogy ezután elkezdesz parancsolgatni neki! Inkább most már megszakíthatod a durva önbeszéd negatív láncolatát azzal, hogy megnyugtatod…

Ahelyett, hogy szelíden meghunyászkodnánk, miközben a sötét oldalunk szidalmaz minket, hirtelen rájövünk, hogy a kapcsolatnak fordítva kellene lennie. Látjuk, hogy ott, ahol eddig önmagunk ijedt és sebzett részétől kerestünk támogatást, valójában ez a bennünk lévő nyugodt, szeretetteljes, kezdeményező megfigyelő az, aki felelős értünk, és képes támogatást nyújtani nekünk.

Egy neves pszichológus és a „Pozitív intelligencia program” megalkotója ezt a hangot Bölcsnek nevezi, szemben a Szabotőrrel (lelkünk negatív része, amely a Belső Kritikusunkat foglalja magában). A pszichológiai egészséget olyan dologként jellemzi, amelyben a Bölcs gyakrabban és hangosabban szólal meg, mint a Szabotőr/Belső Kritikus.

 

egy igazi Belső Kritikus a híres Gyűrűk Ura filmsorozatból, aki a Smeagol (ejtsd: Szmiágol) névre hallgat

 

Beszélj a Belső Kritikusoddal!

 

Alapvetően az igazi váltás akkor kezdődik, amikor idővel a Belső Kritikusunkkal dolgozunk.

Mint minden belső jelenség esetében, itt sem arról van szó, hogy elhallgattatjuk önmagunk bármelyik részét! Arról van szó, hogy rendbe jövünk vele, ami viszont ellentmondó módon pont lecsendesíti, így az egyetlen kiút, ha keresztülmegyünk ☺️

Az első lépés az, hogy a hangot, mint önmagunktól különálló dolgot elkülönítjük. A végső cél az, hogy beépítjük önmagunk azon részeit, amelyeket általában eltaszítunk magunktól. Távolságot nyerünk a fojtogató hangoktól, hogy tisztábban halljuk őket, és aztán barátként fogadjuk vissza őket… Megpróbáljuk csökkenteni a belső nézeteltérést azáltal, hogy növeljük az azonosulást azzal a részünkkel, amelyik az egész jólétére figyel.

Tehát külsővé tesszük a hangot, azonosítjuk, vesszük hogy támogatásra szorul, szeretettel és kíváncsisággal vizsgáljuk, jellemezzük és elfogadjuk.

Az önmagunkkal való beszélgetést úgy mutatják be nekünk a filmekben, mint aki szellemeket lát vagy skizofrén (többszörös személyiségű)… De a tény az, hogy már most is beszélsz magadhoz!
Tehát őrültek vagyunk (persze nem) 😀

Mivel alapvetően kapcsolatról van szó, az a mód, ahogyan a Belső Kritikusunkhoz közelítünk, nagyjából olyan, mintha életvezetési tanácsadáson vagy a beszélgetős terápián lennél. Vagyis arról van szó, hogy bejelentkezünk és nyílt kérdéseket teszünk fel annak érdekében, hogy napvilágra hozzuk azt, ami az árnyékba szorult (és ezáltal sokkal ijesztőbb formát öltött, mint amilyennel valójában rendelkezik).

Terapeuta hiányában ezt megteheted, ha egyszerűen kérdéseket teszel fel magadnak:

 

  • Beszélgetéses naplóíráson keresztül, párbeszédet folytatva a Belső Kritikusod és a Bölcs vagy Felsőbb Éned között, ami segíthet összeszedni a száguldó vagy kusza gondolatokat.
  • Két szék felállításával és a Belső Kritikus megtestesítésével, aki egy rögtönzött Smeagol-ként (a csúnya kopasz karakter a Gyűrű Urából ☝️) beszél hozzád, ami segíthet a gondolatokat valóságosabbá tenni, és így könnyebbé tenni a munkát.
  • Azzal, hogy megkéred egy barátodat, hogy olvassa fel a Belső Kritikusod kritikáit, majd türelemmel és együttérzéssel válaszolsz, vagy azzal, hogy te magad testesíted meg a Belső Kritikust, és a barátod együttérzően válaszol neked. Bárhogy is csinálod, a legfontosabb, hogy ne feledd: a válaszok a kezedben vannak, mert a Belső Kritikus benned van! Te választod meg a kapcsolat módját!
  • A testedbe való belehelyezkedésen keresztül: amikor észreveszed a Belső Kritikusodat, tedd fel a kérdést: hol érzed a testedben? Milyen érzés ez? Én például a szégyent a homlokom és az orrom körüli összeszorulásként élem meg…

Ismét fontos szem előtt tartani, hogy néhányunk számára az eltemetett érzelmekkel való foglalkozás elég nyomasztó hatással lesz… Még az is előfordulhat, hogy testi reakciót vált ki belőlük! Kérlek figyelj magadra! Mindig szólj másnak, hogy mit csinálsz és negyedóránként jelentkezz be náluk!

Íme egy példa:

– Jól van Nigel (ejtsd: Nájdzsel, a Belső Kritikusom), te szeretetreméltó kis duzzogós, most mi a helyzet?
– Egy kövér sz*rházi vagyok, akinek nem kellene ennyit ennie, főleg edzés nélkül… Nem kellett volna ilyen sokáig aludnom… Többet kellett volna ma elérnem… Egy rakás szerencsétlenség vagyok…
– Ó!  (megpróbálsz nem leereszkedni egy ilyen érzékeny kis teremtéshez) Mesélj még többet!
– Soha nem dolgozom az álmaim megvalósításán!
– Tényleg? Soha?
– Nos, talán nem „soha”. De nem annyira, amennyire szeretném!
– Értem. Azt mondanád, hogy ettől te egy ‘kövér sz*rházi vagy?’
– Nem… Azt hiszem, csak van egy kép a fejemben arról, hogy milyennek kellene lennem, és ezzel piszkálom magam… Nem vagyok mindig lusta!
– Így már jobb! Akkor mit tegyünk?
– Próbáljuk meg holnap újra! És legközelebb megpróbálok kevésbé szigorú lenni magammal…

Itt egy példát látunk arra, hogy a Belső Kritikus a társadalom rombolóan valótlan elvárásait tükrözi…

A cél az, hogy ahelyett, hogy értékünket valótlan elvárásokból származtatnánk, amelyek soha nem merülnek ki, ahelyett a bennünk rejlő értéket a Felsőbb Énünkön vagy Bölcsünkön keresztül találjuk meg, azon részünkön keresztül, amely természeténél fogva derűlátó, biztos pont és bátorító.

 

 

  Tanulj a Belső Kritikusodtól!

 

Mint láttuk, ez egyszerűen egy hang, amelyet finoman a saját hibájának felismerése felé kell terelnünk… Ne feledjük, a Belső Kritikus azt akarja, ami a legjobb számunkra, ami időnként átfedésben van azzal, ami társadalmilag elfogadható, vagyis a saját értékeink keverednek a társadalom értékeivel…

Az értékek azok az elvek, amelyeket aköré állítunk fel, hogy szerintünk egy személynek hogyan kellene viselkednie a világban. Emberként eredendően társas lény vagy, aki hálózatokba tömörül, és akit a körülötted lévők ízlése, véleménye és elfogultságai alkotnak. Amikor a Belső Kritikus panaszkodik, hogy nem felelsz meg egy adott értéknek, és azt kérdezi tőled: „Ez az érték a sajátod?” és „Akarod, hogy az legyen?”. Mint ilyen, ez egy tükör, amelyet magad elé tartasz, hogy ellenőrizd, hogy egy szerves egész vagy-e, nem csupán a belső és külső értékek zavaros csatatere.

Tehát néha ez a zsörtölődő hang valójában jót tesz! De figyelni kell rá tudatosan!

A fájdalomhoz hasonlóan ez a hang annak a jele, hogy valami nincs rendben, és azzal foglalkozni kell… Hasznos lehet, ha megkérdezzük a Belső Kritikusunktól, mi kellene ahhoz, hogy jobban érezze magát, majd elhatározzuk, hogy követjük az utasításait, és megköszönjük az aggodalmát.

Például a Belső Kritikusommal való beszélgetés során rájöttem, hogy nem vettem ki a részem a közös lakáson, ahol laktam, és hogy több házimunkát kellene vállalnom… Elkezdtem elvégezni őket, és azonnal jobban éreztem magam! Nagyszerű! Köszönöm Belső Kritikusom!

Ismétlem, itt nem arról van szó, hogy megpróbálsz megszabadulni a bűntudattól és minden negatív érzéstől… mert lehetetlen! Arról van szó, hogy elfogadjuk őket, meghallgatjuk őket (de megállunk a rágódásnál), és eldöntjük, hogy a Belső Kritikus követelései megvalósíthatóak-e vagy sem. Ismétlem… egyszerűen azáltal, hogy meghallgatjuk és nyíltan közelítünk hozzá, a negatív érzések csökkenni fognak, a pozitívak pedig természetes módon növekedni 😉

 

  Tudd, hogy mit akarsz!

 

 

Fontos megjegyezni, hogy különösen a közösségi média korában, túlságosan is el vagyunk foglalva a társadalmi életben…

Nem lehetsz mindig minden embernek megfelelni, pedig a Belső Kritikusod pont ezt szeretné!

Mivel nem lehetünk mindig minden embernek a kedvében, és valójában nem igazán tudjuk biztosítani, hogy véletlenül éppen kit bosszantunk fel, kezdünk rájönni, hogy a legfontosabb dolog az, hogy tudjuk, mi az, amit mi magunk akarunk. Ez hihetetlenül nehéz (Abraham Maslow szerint ez az egyik legritkább pszichológiai eredmény), és egy életre szóló feladat, amely ismétlést és finomítást igényel. De anélkül, hogy tudnánk, mit akarunk, arra vagyunk kárhoztatva, hogy saját önérdekünk ellen dolgozzunk, és az ezzel járó összes belső súrlódást és fájdalmat, amit ez létrehoz elviseljük…

Maslow piramisa

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy önző módon cselekedjünk, hiszen amit itt akarunk, az nem összekeverendő a puszta múló szeszélyekkel vagy vágyakkal! Legmélyebb vágyaink és értékeink, mint láttuk, magukban foglalják a körülöttünk lévő világot. És az, hogy bensőségesen és mélyen kapcsolódunk hozzájuk, szükséges iránytű a cselekvéshez egy olyan világban, amely túlságosan összetett ahhoz, hogy minden egyes alkalommal, amikor kapcsolatba kerülünk vele, átbeszéljük és engedélyt kérjünk…

 

  Cselekedjünk tiszteletteljesen!

 

Ha ez a folyamat végbement, és tisztában vagyunk azzal, hogy mit akarunk, és milyen lépéseket kell tennünk, hogy elérjük ezt a célt, akkor kezdődik a nehéz munka! Ezen céloknak megfelelően cselekedni!

Az elképzelés az, hogy a cselekedeteinket a lehető legmegfelelőbb szándékossággal végezzük, hogy mielőtt cselekednénk, tudjuk, miért tesszük, amit teszünk, és így a cselekvés előtt, közben és után is támaszt nyújtunk magunknak. Így szabadabbá válunk az eredmények miatti aggodalomtól, mert tudjuk, hogy tisztességesen cselekedtünk, és mindent megtettünk azért, hogy úgy cselekedjünk, ahogyan azt helyesnek tartjuk.

Hasznos, ha emlékeztetjük magunkat az értékeinkre, mielőtt olyan helyzetekbe kerülünk, amikor a Belső Kritikus valószínűleg felbukkan! Gyakran emlékeztetem magam a helyes értékekre, és újra ellenőrzöm magam, mielőtt megosztani készülök azokat másokkal: Miért teszem ezt?

Az ember megszabadul a megbánás terhétől, ám mégis tanulhat a tapasztalatokból és válaszolhat rájuk, mivel létrehozott egy szégyenérzettől mentes belső teret, ahol valóban meghallgathatja őket.

Mindenekelőtt a Belső Kritikusunkkal való foglalkozás – akár meghallgatjuk figyelmeztetéseit, akár megnyugtatjuk, akár udvariasan figyelmen kívül hagyjuk panaszait – a tanulásról és a növekedésről szól. Az embereknek szükségük van a fejlődésre. Ha nem így teszünk, és állunk egy helyben… önelégültekké és tartósan lehangolttá (depresszióssá) válunk…

Akkor vagyunk a legjobbak, amikor az önátadásnak ezt a formáját folytatjuk. A Belső Kritikus a szövetségesed ebben, a kis vészcsengőd, amely megkérdőjelezi, ha nem a legjobb változatát adod önmagadnak… Csakhogy te döntheted el, hogy igaza van-e vagy sem 😎

 

 Pihenj sokat, mert megdolgoztál érte!

 

Mielőtt befejeznénk, szem előtt kell tartanunk a kapcsolatot a Belső Kritikus növekedésének megakadályozása és a pihenés között. Ha túlságosan odafigyelünk arra a részünkre, amelyik a legjobbat akarja nekünk – kihívást és növekedést -, akkor életünket egy véget nem érő vánszorgássá változtathatjuk, ahol folyamatosan stresszes és félig kimerült állapotban vagyunk…

Ehhez meg kell értenünk, hogy az évszakokhoz hasonlóan minden növekedés bizonyos időközönként történik. Vannak időszakok, amikor törekednünk kell és áttörni önmagunkat, és vannak időszakok, amikor pihennünk és összeszednünk magunkat. Ami azt jelenti, hogy önmagunk jutalmazása ugyanolyan fontos, mint önmagunk hajtása! Dicsérnünk kell magunkat az eredményeinkért, azért, hogy hallgatunk magunkra, és hogy dolgozunk a céljainkért! Ha a Belső Kritikus a pihenés és a kikapcsolódás idején is megszólal, akkor is figyeljünk rá, de emlékeztessük arra, hogy a munkája egyelőre befejeződött. Egy időre legalábbis…

Ne felejtsd: az elme szörnyű úr, de kiváló szolga!

Ahogyan korábban utaltam rá, ez a munka hullámokban fog zajlani. Fel kell készülnünk arra, hogy többször visszatérjünk hozzá, tudva, hogy minden alkalommal egy kicsit tovább jutunk, és egy kicsit erősebbé és teljesebbé válunk.

Amikor szomorúságot, haragot, félelmet vagy bármilyen érzelmet észlelsz, amit szeretnél eltaszítani magadtól, próbáld meg megnyitni magad előtte, és nézd meg, hogy a fenti lépéseken keresztül meg tudod-e gyógyítani a fájdalmad! Hiszem és remélem, hogy minél jobban meggyógyítjuk magunkban ezeket a sebzett részeket, annál inkább segítünk meggyógyítani másokban is.

Forrás alapján szerkesztette Olivér

Továbbiak

Üdvözlet!

Ha már ennyit voltál az oldalon, kérlek írj rám mobilszámmal, mert szívesen megismernélek 🤗 Nagyon klassz, ha tudunk a másikkal kapcsolódni!