Mostanában nagyon könnyen rásütik a „spiri” bélyegét bárkire, aki mélyen hisz a természetfölötti erőkben. Pedig a nagy gondolkodók közül sokan hittek valamiben, ami megfoghatatlan…Tényleg csak az lehet létező, ami látszik is? Vajon miért utasítják el olyan könnyen azokat az embereket, akik másképp gondolkodnak?
EBBEN A CIKKBEN:
Ki az, aki spiri?
Ki az, aki spiri? Érdemes bevallani: segítség kell!
Érdemes bevallani: segítség kell! Sokkal kisebb csomagot terveztem átvenni!
Sokkal kisebb csomagot terveztem átvenni! Lehet erről úgy beszélni, hogy ne ítéljenek meg egyből mások?
Lehet erről úgy beszélni, hogy ne ítéljenek meg egyből mások? 
Mit tegyünk?
Mit tegyünk? Ez a mai spiritualitás!
Ez a mai spiritualitás! Ki az, aki spiri?
Ha spiri vagy, ciki vagy! – nevetett rám Klára, aztán elfordult tőlem. Nem tudta, hogyan viszonyuljon ehhez a témához…Ott állt előtte egy másik nő a társaságban, aki nem tűnt butának, értelmiségi, és a lélekvándorlásról beszélt. „Agyrém” – ezt gondolhatta magában Klára, ahogy riadt arca elárulta.
Spirituálisnak lenni, ezoterikus témákról beszélni, vállalni ezzel kapcsolatban bármit, kínos. A spirituális témákkal foglalkozó ember valójában lelkiséggel foglalkozó személyt jelent. Emlegetni a lelket, a lélekvándorlást, kutatni az álmokat, megtapasztalni az anyagelvűséggel nem magyarázható élményeket…
Mindez tényleg ciki, nem merik felvállalni az emberek…
De miért is mernék?
A többség egyből megítéli telejósokkal beszélgető, buta összesküvés hívőnek vagy szektásnak…
Még egy fokkal jobb, mint a szeretet nevében elégetni, üldözni valakit a világ végére, csak mert másképp gondolkodik, nem? A hagyományosan vallásosak vérmérséklettől függően elfordulnak az ilyen embertől, másfelé terelik a szót, ha felmerül ez a téma, az értelmiségiek hallgatnak vagy megkérdőjelezik amit nem a fősodrású tömmegtájékoztatás állít…Még le is ostobázzák az illető spirituálisan gondolkodót😃
Érdemes bevallani: segítség kell!
Ez a felvállalás, és nem törődés a külvilággal pár híres embernek sikerült az utóbbi pár évtizedben igazán: többek között például Szepes Máriának és Müller Péternek (előtte pedig Weöres Sándornak, és Hamvas Bélának) Nekem sokat segítettek azon az útszakaszon, amelyet követtem jódarabig, amikor naponta olvastam szépirodalmat és lelki természetű írásokat.
Aztán nem találtam ki az útvesztőből…
Hiába volt a sokféle könyv elméleti ismerete hasznos, a nagy próbánál nem adtak támaszt sajnos…
Ekkor kerestem fel életemben először segítőt.
Sok kíváncsisággal és kétséggel mentem el hozzá… Lélekgyógyász volt, az egyik legjobb. Ez első alkalommal nem derült ki, sőt még bizalomgerjesztőnek se találtam…Azért mentem vissza másodszor is hozzá, mert azt a kérdést tette fel, amit én soha nem mertem magamnak, és mert eszembe jutott, hogy pár hete még azt fontolgattam, ki kellene lépni az életemből… Ilyesmi hogy juthat eszébe annak, akinek látszólag teljesen rendben van az élete?
Legtöbben a látszatot pajzsként magunk előtt tartva élünk…A látszat olyannyira fontos, hogy gyakran egész életünket elhazudjuk önmagunk előtt…
Amikor elmentem a segítőmhöz, arról volt szó, hogy nem akarok tovább hazudni önmagamnak, se másoknak…Útnak is indultunk. A gödörben, a lételhagyásból már felfelé nézve azt mondtam: mindent tudni akarok magamról! Amikor egy év után nyögtem a nehézségektől, segítőm azt felelte: ‘Senki nem ígérte, hogy könnyű lesz…’
Ám pont annyit kaptam, amennyit elbírtam (és ez mindenkivel kapcsolatban igaz.).. Az önszembesítés országútján annyi súlyt rak ránk az Univerzum, amennyit cipelni bírunk…
Sokkal kisebb csomagot terveztem átvenni!
Nagyon sokszor adtam is, de elsősorban magamon segítettem… Az összes idegesítő problémámra, vonzalmamra és utálatomra válaszoltak a régi történetek. Segítőm nem egyedül végezte a munkát. Az út hozadéka volt, hogy magam is dolgoztam magamon. Nagyon akartam, és mindennap beleraktam, és még ma is belerakom az időt és az energiát!
Rendes értelmiségi, hiszem, ha látom múltam van. Húszévesen a konyhaasztal mögött ülve Apámmal mérgesen vitáztam, hogy micsoda butaság Isten léte. Hogyan létezhet valami, ami nem látszik? Másnap kezdődött. Testen kívüli élményben volt részem…
A semmiből érkezett, és amikor majdnem megfulladtam a rémülettől, el is tűnt…
De megtörtént, és józan voltam…ott voltam…én voltam.
De a „másik világból” jövő eseményeket lehetetlen hitelesen közvetíteni! Vagyis a spiritualitásra nem vágytam, a megmagyarázhatatlan történetek találtak meg engem, nem én őket…
Tény, hogy kíváncsi voltam, figyeltem, de ugyanannyiszor kétségbe is vontam vagy semmibe vettem ezeket az eseményeket. Amikor „kiszálltam” a testemből húszévesen, hitetlen tinédzser voltam, akit a bulizás meg a szerelem érdekelt, nem a túlvilág léte…
Lehet erről úgy beszélni, hogy ne ítéljenek meg egyből mások?
Az ellenérzések egyik nagyon is érthető oka az a tömegtájékoztatásban az ezotéria néven futó borzalom miatt van, ami beszennyezi az igazi spiritualitás utáni kutatást, önmagunk bebarangolását…
Amikor az egyik tévécsatornán egyszer egy férfi „megjósolta” egy betelefonálónak, hogy hamarosan meg fog halni valamelyik hozzátartozója, lekapcsoltam a tévét, kinyitottam az ablakot, mert a dühtől sokáig gondolkodni sem tudtam…Szörnyűnek éreztem, hogy egy szinten vagyok egy ilyen emberrel mások szemében…Ezekről a témákról való kutatásra, beszédre nem ad reakciót érdemben senki a tudomány képviselői közül, sőt mitöbb nem is veszi komolyan…
Falak takarják el a lényeget, és ezeket ledönteni a mai ember egyelőre alig képes…Háromszáz évvel ezelőtt útjára indult a felvilágosodás, és a térhódítása messzemenően meghatározza mai gondolkodásunkat. A tudomány, a látható és bizonyítható eredményekkel alátámasztható tételek lettek szemléletünk iránytűi. Természetes, hogy mindez bekövetkezett… A középkor több száz évig tartott, a sötét jelzőt joggal érdemelte meg, elég, ha az intézményesített kivégzésekre (a szeretet nevében elkövetett gyilkosságokra) gondolunk…
Az 1700-as években ebből lélegzett fel világunk, és jutott uralomra a tudományközpontú lét, de ettől függetlenül – hogy újra közbeszéd legyen – az ősi legendák tapasztalati tudástára, a hit, és a nem látható világról való témázás még váratott magára, mire elkezdtek érdemben foglalkozni vele a tudósok, és általában az emberek…
Gondoljunk bele, hogy Giordano Bruno-t pár száz éve az egyház halálra égette nyilvánosan azért, mert többek között azt állította, hogy a világokból több van, és hitt a lélekvándorlásban is. Szerencsére amúgy az ilyen mértékű sötétségtől messze kerültünk…
Lehet persze már szólni róla, hisz létrejött a világháló…Mindenről fogalmunk lehet, mindennek utánajárhatunk, ami érdekel minket. Ugyanakkor a töménytelen hír nehezíti is a helyzetet, a túl sok információ káoszt szül, és jelenleg ott tartunk, hogy a legtöbbször nem vagyunk képesek kiszűrni, mi igaz, és mi a hamis…
A másik lényeges dolog, hogy kifelé tekintünk. Kint keressük az élményeket, a testet, és a lelket kényeztető dolgokat is…A világ tele van anyagi élményforrással, utazási, szórakozási lehetőséggel, amelyekben megtalálni véljük önmagunkat…Megszületett természetesen a spirituális kínálat piaca is, amit általában gúny és megvetés övez, de erről, ahogy fent írtam, tömegtájékoztatás bőven tehet, és ez akkor is így van, ha emögött sokan tudatosságot sejtenek…
Mit tegyünk?
Hogyan induljunk el befelé, megkeresni saját kérdéseinkre a hiteles válaszokat? Lehet, hogy nem lesz mindenki olyan szerencsés, mint én voltam, hogy éppen azt az embert találja meg, akit kell, és végig is tudja járni az útját. Talán nem…
Ám ha súlyos életkrízisbe kerül valaki, vagy megbetegszik akkor általában elindul az Úton, hogy keressen. Ösztönzésre vagy traumára reagálva (így vagy úgy) a lelki világhoz fordul…
Vagy mint majdnem minden kvantumfizikus elér a tudomány szélére, és a jelenségeket csak a lelki világgal tudják csak magyarázni halálos ágyukon – mindegy, hogy az elmélet kutatásával több évtizedet töltöttek el, vagy akár rárakták az életüket – és végre megértik, hogy nem az anyagiból született a lelki világ, hanem pont fordítva!
De szaladhatunk egyiktől a másikig, sajnálhatjuk önmagunkat, vádolhatjuk a felmenőinket, hiszen nem lesz elég, ha egy szalmaszálat se teszel annak érdekében, hogy változz…
Egyrészt nem mondjuk ki teljes őszinteséggel, kik vagyunk és mi a bajunk (ez igen kíméletlen tud lenni)…
Megnevezni akármit, ami szégyelnivaló, mondjuk ki: nem túl kellemes!
Más nem fog szembesíteni a bajod forrásával, mert nem teheti meg (vagy nem is tudja)! Akadt már olyan ismerősöd, aki fogyókúrázott mondjuk, majd körbebástyázta az egészet álláspontját adatokkal, betegségekkel, és amikor rátört a falásroham, nem tarthattál elé tükröt, hogy vegye észre magát, mert megsértődött, és védte az igazát? Sajnos nem lesz elég erős ahhoz, hogy ezt megvizsgálja saját magában vagy lehet, hogy vakfoltja van (nem lát rá a saját problémáira „valamiért”)! A legtöbbször kicsit vagy nagyon, de mindenki hazudik elsősorban saját magának, aztán a külvilágnak…Igazságainkat pedig mi is tudjuk ugye, csak szembenézni velük szörnyű…
Ez a spiritualitás!
Légy tisztában azzal, hogy a változtatás, az önszembesítő út, és a tudatosság kemény napi munka! Nem hetente 20percet kell foglalkozni önmagunkkal, hanem inkább napi 1-2 órát! A gyógyszerek, a segítőnél való oldások, a beszélgetés a problémáról, és a különböző terápiák csak tünetileg oldják meg gondjainkat, de a nagy gondon nagyot nem fognak változtatni…Te is benne kell, hogy legyél a saját fejlődésedben! Ez megúszhatatlan, és aki egyebet állít, az segíti az önáltatásod…
Hogyan dolgozz magadon rendszeresen? Nézz befelé például! Minden szinten égnek az utak kifele…Hát látod! Mikor veszed észre?
Ennek az útnak az élményét egyik csodás bel- és külföldi utazás sem pótolja, és ha végigjárod, olyan élményben lesz részed, amiről egyetlen reklám sem mesél!
Pihenj, legyél jelen tudatosan még többet (meditálj), áss le önmagad mélységébe gyakran! Ez az igazi utazás! Hát ki tudná mire van szükséged, ha nem te?
Ha a téged feszítő kérdésekre az alkotás a válasz, és ez az önismereti utad, alkoss hát! Ezek összpontosított, áramló, megfigyelő és összegző élmények. Ide tartoznak a felismerések, a lelket feltépő történetek, és az elcsendesedés is.
Minden kapott élmény beépül, és te sokkal több leszel általa, mint előtte voltál! Létedből drágakő lesz…
Nincs rá recept, se minta!
Ez a te utad, a sajátod…és neked kell meglelned és végigjárnod! Segítővel akár…de a végén mégis egyedül kell ténylegesen alámerülni…
Hogy miért?
Mert végső soron ezért érkeztünk a Föld bolygóra, hogy rájöjjünk végre arra, hogy milyen értékesek, és összetettek vagyunk! Hogy nem szerencsétlen apró porszemek vagyunk, hanem égitestekből fennmaradt, igazi valóság teremtők!
Ez a spiritualitás.
