December 21. az ősi magyar hagyományok szerint a Fény Ünnepe, a Napisten újjászületésének és a téli napfordulónak a napja, őseink szokása szerint ez az új év kezdete. Ilyenkor az őseink a máglyák tetejéről sólymokat röptettek az ég felé, a nép üzeneteként a Napisten, az Élő Világegyetem számára, jeléül a Nap erejével fenntartott szövetségnek. A cikk 2022 decemberében készült. Boldog Karacsunt!
EBBEN A CIKKBEN:
A napéjegyenlőség eredete
A befelé fordulás időszaka
Ideje gatyába ráznunk magunkat!
A napéjegyenlőség eredete
A befelé fordulás időszaka
Ideje gatyába ráznunk magunkat!
Gyújtsunk Fényt együtt, mert ilyenkor van a legsötétebb óráknak a száma egész évben! Ebben az időben négy nap telik el, majd december 25-én a Fény győzedelmeskedik újra, és minden nap innentől kezdve egy perccel hosszabbodik.
A napéjegyenlőség eredete
A napforduló egy csillagászati kifejezés, amellyel a Napnak a Föld egyenlítőjéhez való helyzetét fejezzük ki. Valójában az év több pillanata: a Nap legmagasabb déli helyzete a Baktérítőn, illetve északi helyzete pedig a Ráktérítőn; az az időpont, amikor (látszólagos) éves égi útján a Nap észak-déli mozgása ellentétes irányúra változik. A nyári napforduló alkalmával a nappal, a téli napforduló alkalmával pedig az éjszaka a leghosszabb.
Ennek az ősi magyar neve a „kara csun” volt. A „kara” – feketét, sötétet jelent a török nyelvekben (és feltehetőn a régi magyar nyelvben is), valamint a „csun” – fordulás szóösszetételből állt össze a karacsun szavunk. A feketeség csúcsa és annak átfordulása után egyre nő a Fény, a világosság ideje. A sólyom a magyarság Fénymadara. Ő az, aki legközelebb repül a Naphoz, üzenetvivő, közvetítő ég és föld között. Abban a hiedelemben voltak az elődeink, hogy a téli napfordulón való röptetése segítette az elgyengült Napot az égi pályáján a felemelkedésben. Ez volt az égen fehérlő, erejét vesztett Napnak az újjászületését segítő szertartása. A Fény csökkenésének, növekedésbe való átfordulását, a majdan elérkező tavasz és egyben a megújulás reményét ünnepelték az Anyatermészetet tisztelő ősi hitvilágban.
Ez az ünnep a téli napforduló ünnepe és Őseink szokása szerint az újév kezdete. Ilyenkor a leghatalmasabb a sötétség, és a legerősebb a sötét erő. Azonban a legnagyobb sötétségben kell a Fénynek megszületnie…
Míg a Római Birodalomban örökzöld babérággal díszitettek ebben az időszakban, addig Európa más pontjain fenyőfát használtak erre a célra. A magyar nyelv hűen őrzi a FENYŐ (FÉNY) kifejezésében is a világosság ünnepének jelentését és jelentőségét. A téli napfordulókor áll meg a Fény csökkenése és indul el a napos órák idejének növekedése. A Fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit jelképe.
A befelé fordulás időszaka
Ha megfigyeled a negativitás hangosabb, mint a pozitivitás a világunkban…Ha megfigyeled a világot a közösségi felületeken, a fősodrású sajtóban, és akár a háztartásban, amelyben élsz..a pozitivitásnál mindenhol hangosabb a negativitásnál…Nem? Egy jó nagy panaszkönyv az a hely, ami a feltöltődésre, egymás segítésére lett kitalálva…A pozitivitás természeténél fogva csendesebb, mert – belső erejétől fogva – egyáltalán nem érdekli a negatív. Aki tudja az igazságot, nem foglalkozik a lemaradtakon, ugye?
Ezért egy olyan világban élünk sajnos, amelyben hangosabb a rossz, mint a jó… Amikor ez nyilvánvalóvá vált számomra, én azt hittem nekem kell hangosabbá válnom, nekem kell hangosabbá válnom a világban rejlő igazságokról, vágni az ösvényt, ha nekem sikerült önmagamat megtanulnom eléggé..Hát nem!
Itt a legfőbb igazságok egyike: a világ jobb hely ma, mint valaha volt az emberiség történelme során!
Úgy látom, hogy például a tudatos jelenlét gyakorlatok (meditáció) igenis hasznosak, hiszen végtelen ajtókat nyitottak meg előttem…Mégis úgy hiszem, hogy a cselekvés számít csak igazán! Ha teszünk a dolgokért, és ha meggyógyult a lelkünk, létrehozzuk azt, amit kigondolunk, amitől jobb lehet másnak, aki utánunk jön…Ez a béke és a szeretet, nem? A sötétség azért áll nyerésre, mert csak hátra kell dőlni hozzá…A világot az teszi rossz hellyé, ha a jó emberek semmit sem tesznek a közös, és egyéni ügyek fejlődésének érdekében…
Mennyi ideig pancsolunk még a pozitivitásban? Mennyi ideig önsegítünk? Itt az ideje, hogy segítsünk, támaszt nyújtsunk az embertársainknak! Én lelkiséggel foglalkozó embernek tartom magam, de mégis meddig fogom még bújni az önsegítő könyveket? Egyáltalán miért vagyok “spiri”?
Ideje gatyába ráznunk magunkat!
A világ mocskosabb hely mint valaha, és muszáj megmutatnunk az eltévedt embereknek, hogy érdemes másképp csinálni! Hogy van ennél jobb! És magunknak is tartozunk ennyivel! Teljes iparágak épülnek még rá a betegségekre, és nekünk átlagembereknek meg kell tanulnunk együtt élni ezzel az egészségtelenséggel…Ugye? A francokat! A tudatunk a miénk marad örökre! Sok ideig kényelmi okokból átadtuk az irányítást másoknak, de sajnos belevitték az egót, és kialakultak olyan egyenlőtlenségek, ami félelmetesek!
De az ott a tudatunk, aminél mi határozzuk meg, hogy mivel rakjuk tele…Ne hagyjuk, hogy mások ráteggyék a kezüket! Használjuk hát! De kérdem én, hol van a határ? Hol mondjuk azt, hogy elég ebből a befolyásból? Meddig önsegítünk? Szerintem már csak ezt tudjuk oltalmazni, fejleszteni! És ez épp elég! A tudatosság pedig a bevitt információtól függ!
De amúgy is tudod lelked mélyén, hogy hol van a kutya elásva…Bennünk, ugye? Ezer sebből vérzik ez a rendszer, ne piszkáljuk még egymást is! Főleg ne magunkat! Olyan törékenyek vagyunk!
Tudod milyen jó, hogy minden rajtunk múlik? Nálunk van az irányítás! De viszont ezzel a felelősség is!
Ne csüggedjen senki! Minden jobb lesz! Csak ideje gatyába rázni Magunkat!
