25 ) Miért nem meditálok többet?

Manapság igen menő azt mondani, hogy meditálsz…  Meditáció?! De ez biztos jó irány? Érdemes ezt követni, vagy hallgatsz olyanok tanácsára, akik évekig ezt csinálták?
Kezdjük talán ott, hogy mi az egész eredete!

 

EBBEN A CIKKBEN:


Történelem

A kezdetek

A következő szint

 

A meditáció egy ősi gyakorlat, amely feltehetően Indiából származik több ezer évvel ezelőttről. A korai történelem során a gyakorlatot a szomszédos országok gyorsan átvették, és a világ számos vallásának részét képezte. A „meditáció” ma használt jelentése csak a Kr. u. 12. században jelent meg.

 

Történelem

 

A legkorábbi dokumentált feljegyzések, amelyek a meditációt említik, az Indiában élő hindu hagyományt, a vedantizmust érintik, i. e. 1500 körül. A történészek azonban úgy vélik, hogy a meditációt már ezt megelőzően, már i. e. 3000-ben is gyakorolták, sőt még akár régebben is! Patandzsali jóga-szútráit, amelyek a jóga nyolc válfaját vázolják fel, Kr. e. 400-100 között állították össze feltehetőleg. Ugyanebben az időszakban íródott a Bhagavad Gítá, amely a jóga filozófiáját, a meditációt és a spirituális életvitel gyakorlatát tárgyalja. A meditáció gyakorlata a Selyemúton keresztül más nyugati kultúrákba is eljutott, így Japánba is meghozta a zen-buddhizmust, és Kínában is a taoizmust.

A „meditálni” kifejezés a latin meditatum szóból származik, ami azt jelenti, hogy „elmélkedni”. Később a középkor folyamán a meditáció gyakorlata számos vallási hagyományban az imádság egyik formájaként terjedt el és fejlődött. A 18. században a meditáció ősi tanításai egyre népszerűbbé kezdtek válni a nyugati kultúrák lakossága körében.

Manapság divatos a meditáció: több millióan használják a népszerű meditációs alkalmazásokat, szerveznek tanfolyamokat, vagy, mint, ahogy én a Napi Elemózsia megalapításánál, megszerveztem egy meditációs flashmobot (hirtelen jön létre valamely nyilvános helyen, a résztvevők valami szokatlant csinálnak, majd a csoportosulás ugyanolyan hirtelen fel is oszlik) a budapesti Vörösmarty-téren, amit le is videóztunk:


Ezt további meditációs piknikek követték, erről bővebben itt

1979-ben az Egyesült Államokban megalapították a Mindfulness-Based Stress Reduction (MBSR) programot, amely meditációs technikákat alkalmazott a krónikus betegségekben szenvedő betegek kezelési terveiben. Sokat mond a név, hiszen mindfulnessnek (elmeteljesség nyersfordításban) hívják mai napig, és értelmezésében közeláll majd ahhoz, amit írok később, de a szó jelentésében mégis nagyon távol…Érdekes!Számos vallási hagyományban és rituáléban központi szerepet játszik, emellett segít az egyéneknek a stressz kezelésében és az általános jólét javításában.

 

A kezdetek

 

Mint sokan mások, én is a vezetett meditációval (valaki mondja mit csinálj) kezdtem…

Fogalmam sem volt mit kell csinálni…

Én nem állítom, hogy nem hatásos, de van ennél több! Számtalan tanulmány már megírta, milyen csodás előnyei vannak ennek, úgyhoy ebbe nem kezdek bele! Kérdezz meg egy meditáló embert, hogy milyen vezetett meditációt ajánl 😇

 

Mondanám, hgy meditálva születtem, de ez nem igaz… bár valóban szép lenne! Én is megmártóztam a csodálatos anyagi világban sokszor, de mint mindig, sikerült kijönnöm belőle! Rendkívül hasznos dolognak tartom a vezetett meditációt, mert kezdetben tényleg eléggé káoszos a gondolati világunk, és ide-oda ugrál az elménk..

Pár hónap után áttértem a vizualizációra (képzelgés) és saját elmémet irányítottam egy képre a fejemben. Itt gondolkodtam el rajta, hogy a mindfulness miért is mindfulness..Hát mert folyton az elmédben vagy! 😀

Ezen a ponton a szellemi tanulmányaim még gyerekcipőben jártak… Aztán, mint sokan mások…beszívtam az anyagi világot…a pénzt…a vágyakat, és hogy nem hagtytam semmi időt magamra…és jött 2020 és a stroke.

Hopp.

Majdnem meghalok, teljesen lebénulok, de a lényeg, hogy visszajövök a vakványból. Felépülésem hajnalán újra elkezdek meditálni, de a végén továbblépek…

 

 
 

A következő szint

 

A meditáció lényegét érem el, de a teljesen azonosulást magammal, és a jelennel igen 🤗

Ez a minden rendben van állapot: minden nap órákat „csak” bámulok ki a fejemből, és ebben a ürességben megtalálom a teljességet.

Éppen ezért nem meditálok többet…Mert csak tudatosan jelen vagyok…Én vagyok aki bámulja az eget és a felhőket látja jönni-menni…

Hát nem ez a célja az egésznek?

Dehogynem!

Ebben a teljesség érzésben kéne minél többet, minden egyes nap eltölteni, míg végül rájössz, hogy minden csak van, és hogy a jelenlét a természetes állapotunk.

Ahhoz, hogy megtaláld magad, először el kell veszni, nem?

NAPFÉNYESSÉG ÉS ÁLDÁS

oli

fordító, író, vagy szerkesztő

2020-ban majdnem végzetes stroke miatt „visszaterelődtem” az utamra, így az intenzív osztályból lett intenzív önismereti út, és a kómából egyenesen pedig sok sok kis ébredés (felismerés).

Évek óta ingyen megosztom a tartalmakat, amik segítettek önmagamhoz közelebb kerülni, jelen oldalon pedig megosztom ezeket a valóságformáló törprengéseket, hátha neked könnyebb lesz az énmeghaladás 😉

Ha valamit megtanultam mostanság az az, hogy a legtöbb ember próbál segíteni, de az emberek nagy része bizony képtelen kérni, úgyhogy most pár év után arra kérlek, ha megteheted, gyorsítsd fel a fejlesztéseket, ötletek megvalósulását az anyagi síkon. A havi rokkantsági nyugdíjból is idővel megvalósítom, amit tudok, de ezen gyorsíthatsz!

Amennyiben megteheted, hogy támogass anyagilag, akkor itt vannak az utaláshoz szükséges adatok:

További írások:

Kettő típusú tartalom van: a RÁGCSÁLNIVALÓ címkével ellátott gyakran rövidebb, mindenféle témát érintő írások, és a TÖBB FOGÁSOS-nak megjelöltek, amik inkább nagyobb lélegzetvételű kifejtéseket tartalmaznak.

Rágcsálnivaló

25 ) Miért nem meditálok többet?

Manapság igen menő azt mondani, hogy meditálsz…  Meditáció?! De ez biztos jó irány? Érdemes ezt követni, vagy hallgatsz olyanok tanácsára, akik évekig ezt csinálták? Kezdjük

Elolvasom ➤
TÖBB FOGÁSOS

24) Az önismeret 3 szintje

Tény, hogy gondolataink és cselekedeteink többsége robotpilótán (önmüködően) működik. Ez sem feltétlenül rossz dolog! A szokásaink, a berögzült gyakorlataink, a belső késztetésünk és reakcióink visznek

Elolvasom ➤
Rágcsálnivaló

22) Eljött az apokalipszis kora!

Először is nyugi! Nem összeomlásról írok, hanem az ógörög jelentéséről, ami feltárás, kinyilvánítás… Megfigyeltem amúgy a hetekben magamat, és jött csomó érzés, érzelem, amit el

Elolvasom ➤


Csatlakozz a Facebook csoportunkhoz te is!